Hali-hali!
Na ilyet ius tudok! :D Új részt hoztam. Hát nem épp a leghosszabb és legizgalmasabb de remélhetőleg a következő jobb lesz. Addig is jó olvasást! : )
5. rész – Szorongás
- Jó reggelt Szerelmem! - köszöntött Bill mikor felébredt.
- Jó reggelt neked is Édesem. Mikor keltél?
- Kb. fél órája. – kócos tincsei gyönyörűen körülövezték hófehér arcát.
- Miért nem keltettél fel?
- Mert édesen aludtál. – mosolyogva adott egy lágy csókot.
- Ez nem ér. Úgy szeretem nézni, ahogy, alszol. – vágtam be a műdurcit.
- Egyszer nekem is kijár a jóból. – dőlt a mellkasomra.
- Egyetértek. – öleltem át szorosan.
- Tom. Anyuéknak ugye nem mondjuk el? – a hangjában némi ijedséget véltem felfedezni.
- Nem. – ráztam a fejemet. – Egyrészt én sem akartam elmondani másrészt tudtam, hogy neked kínos lenne a dolog.
- Miből gondoltad? – nézett rám meglepetten.
- Nem tudom. Csak úgy éreztem.
- Ezért szeretem annyira, hogy az ikrem vagy és egyben a szerelmem.
- Mert? – nem nagyon értettem mire akar kilyukadni.
- Mert tudod, hogy mit szeretnék, és mindig úgy cselekszel, hogy nekem a legjobb legyen. Ezért is szeretlek annyira.
Az arcomhoz hajolt és lágyan megcsókolt. Ujjaimmal végigszántottam a gerince mentén, amitől egy apró nyögés hagyta el érzéki ajkait.
- Annyira kívánlak! – ajkaim már a nyakát csókolták mikor megszólalt a telefonja. – Ne vedd fel! – kértem és egy újabb csókot leheltem kívánatos hófehér nyakára.
- Mu... muszháj. – nyögte, majd felkelt és felvette a telefonját. – Szia, anyu! – bármennyire is szeretem anyát ez a hívás nem is érkezhetett volna rosszabbkor. – Igen-igen. Délután megyünk…
Mivel tudtam, hogy ez a beszélgetés eltart egy ideig fogtam a ruháimat és bementem a fürdőbe. Beálltam a zuhany alá és hagytam, hogy a meleg víz teljesen eláztassa a testemet. Ahogy úgy álldogáltam egyszer csak vékony kezek ölelték át a testemet.
- Van hely nekem is? – hangja vidám és csivitelős volt.
- Hát persze. – a hangom bársonyosan ölelte át.
Megfordultam és szorosan öleltem magamhoz. Bill törékeny teste még kissé hideg volt viszont az-az érzés, ahogy hozzám simult valami földöntúli örömhöz juttatott el. Ahogy így öleltem szorosan éreztem, hogy a teste megremeg, és ha nem tartottam volna, biztos elesik.
- Jól vagy? – rettegtem attól, hogy valami történhet vele.
- Persze. Éhes vagyok.
- Akkor mennyünk.
Elzártam a csapot és egy-egy törölközővel a derekunkon lementünk a konyhába.
- Mit szeretnél reggelire? – Bill a pultnál ült és a jobb készfejére támasztva a fejét.
- Rántottát. És te? – annyira édes volt mikor mindig kikérte a véleményem.
- Nekem is jó lesz. – és már el is kezdtem a reggelinket.
Még én a konyhában sürgölődtem nem szóltunk egymáshoz. De akkor pont az kellett. A csend mindkettőnket megnyugtatott. Ami kellett is, hiszen féltünk mi lesz, ha találkozunk anyáékkal. Előttük nem könnyű titokban tartani az ilyet.
- Nem vagy éhes? – kérdeztem mikor már az asztalnál ültünk és Bill csak nézte a tányérját.
- Nem. – rázta a fejét. Igazság szerint nekem se ment volna le egy falat sem a torkomon.
- A délután miatt félsz?
- Igen. Félek, hogy anyuék észreveszik. – mellé léptem és átöleltem.
- Ne aggódj! Én melletted leszek és megvédelek.
- Jaj, Tom! – ismét csend telepedett közénk.
Elpakoltuk az edényeket majd elkezdtünk készülődni. Éreztem, hogy Bill nyugtalan és meg akartam vigasztalni, de nem tudtam. És ez a gondolat belülről mardosott. Mintha meggyulladtam volna. Éreztem már hasonlót, de az szerelem volt. Ez pedig fájdalom, kétségbeesés és bizonytalanság.
Amint kiléptünk a szobáink ajtaján és szembe kerültünk a falhoz löktem és olyan szenvedéllyel csókoltam amilyet még álmomban sem gondoltam volna.
- Tom. – mondta halkan mikor elváltunk.
- Tessék? – megijedtem.
- Ne engedj el! – szorosan bújt hozzám. Eleget téve a kérésének csak még jobban szorítottam magamhoz. – Mi lesz, ha kiderül?
- Semmi. – simítottam végig a gerince mellett, amitől megremegett. – Együtt maradunk. Bárki mond is bármit. Túl sok ideig titkoltuk még egymás előtt is. Hiszen gondolj csak bele! Akik egymásnak lettek teremtve azok hasonlítanak. Mi pedig ikrek vagyunk.
- Az ikrem vagy. – mosolygott és megcsókolt.
- Most már jobb? – mosolyogtam mikor ajkaink kínzó fájdalommal elhagyták egymást.
- Igen.
Kézen fogva lesétáltunk a garázshoz majd beszálltunk az autóba és elindultunk anyáékhoz. Bár féltem nem akartam mutatni Billnek mikor rajta egyértelműen látszott. Az utolsó pihenőhelynél megálltam mire az Édesem csak kíváncsian nézett, de mielőtt megszólalhatott volna egy csókkal elhallgattattam. Majd elindultunk és pár perccel később megérkeztünk a jól ismert családi házhoz.
A reggeli görcs a gyomromban egyre csak nagyobb lett. És féltem. Igazság szerint rettegtem. Emellett volt egy furcsa érzésem, ami csak még bizonytalanabbá tett.
