2011. december 22., csütörtök

Ich liebe dich - 10. rész

Hali-hali!

   Bocsi, hogy eddig nem voltam de némi gondom adódott ezzel-azzal. Nem lényeg. 
   Ami viszont lényeg, hogy vagy 4 rész óta el akarom küldeni a szerencsétlen szereplőimet egy buliba de még most se jutnak el ugyanis megint előjöttek bizonyos érzéseim és muszáj vagyok leírni. Sajnos. Kérlek ezért ne haragudjatok!
   A kövi rész napokon belül érkezik. Addig is jó olvasást! Puszim!

10. rész – Ha vége van, miért fáj ilyen nagyon?

- Segítesz? – nézett rám nagy szemekkel, nekem pedig összeszorult a szívem.
- Most erre mit mondjak?
- Igent. – válaszolt határozottan.
- Mire kell Taminak igent mondania? - vágódott be a szobába Bill.
- Hát arra, hogy… - dadogta zavartan Tom.
- Hogy ma este nem fogok inni és én vezetek haza. – Tom hálás pillantást vetett rám.
- Mondjuk, ebben van valami. – gondolkodott el Bill. – Hiszen Tamara még csak 18 éves.
- Kurva fasza. – borultam ki. – Betöltöttem a 18-at, eljöttem otthonról, hogy a magam ura legyek erre, itt kötöttem ki, ezen a sinter kontinensen ahol csak 21 éves kortól számítok felnőttnek.
- Milyen választékosan fogalmazol. – érkezett meg Georg az oldalán Dorinnal.
- Tudok ettől választékosabban is. – mosolyogtam, pedig semmi erőm és kedvem nem volt hozzá.
Végül Gustav is előkerült és elindultunk valamerre. Sötét volt nekem meg rohadtul nem esett jól figyelni, hogy merre megyünk. A fülem be volt dugva és a telefonomon néztem egy régi videót, amit igazság szerint nem is tudom minek tartottam meg.
A volt barátom készítette a 18. szülinapomon.
„- Na, milyen érzés 18-nak lenni? – hallottam a hangján, hogy mosolyog.
- Amilyen 17-nek lenni. – válaszoltam, és megfogtam a karját, hogy magam mellé húzzam az ágyra. – De ha jobban belegondolok ilyen vénember nem is emlékszik már rá. – nevettem.
- Milyen vénember? – háborgott.
- 23 évesen már vénembernek számítasz.
- Még csak 22.
- Még!”
A film ott végbeszakadt. Mikor belegondoltam, hogy utána mi volt úgy érzem magam, mint egy kis ringyó, aki csak az élvezetért fekszik le másokkal. Mondjuk ezek egyáltalán nem voltak értelmes gondolatok. Mert ha az ember 2 és fél évig együtt van valakivel és lefekszenek az sztem nagyon nem abszurd dolog. Legalább is, ha már mindkét fél betöltötte már a 18-at. De Ő mégis olyan nyomot hagyott a szívemen, ami talán nem gyógyul be sohasem.

2011. december 9., péntek

Ich liebe dich - 9. rész

Hali-hali!

Na? Elég gyorsan jött a rész? Szerintem ez az egy hét még belefér a határidőbe. Meg most végre valahára viszonylag, elég normális hossza lett szóval most nem akarom agyonütni magam. :D Ami amúgy elég nehéz művelet lenne az agyamat tekintve ami hát lássuk, be: elhanyagolható dolog.
Na de nem rizsázok tovább. Itt a rész! Jó olvasást!


9. rész – Kapcsolatok és aurák, nem tetszik, ami történik

Nem tudom, Tom honnan vette, hogy én akkora parti királynő vagyok. Szerettem bulizni. A középiskola utolsó évében jó párszor voltam is, de sose mondták rám, hogy parti királynő.
- Mit vegyek fel? – állt elém Dorin kissé ijedt arccal.
- Először is nyugi! – fogtam meg a kezeit. – Ha ilyen arcot vágsz, előbb-utóbb infarktust kapok, hogy mi bajod van.
- Köszi. – mosolygott.
- Na így már jobb. – indultam el a szekrényhez. – Valami szexis kéne. – vigyorogtam ördögien.
- Mi? – Dorin túlságosan jól ismert. Tudta, hogy mire gondolok.
- Most miééért? – nyafiztam. – Te se leszel már fiatalabb.
- Na, ez most rosszul esett. – odamentem hozzá és megöleltem.
- Tudod, hogy szeretlek.
- Tudod, hogy most nagyon szeretlek és útállak is egyszerre?
- Aha. – bólogattam.
- De most komolyan!
- Szerinted én az előbb vicceltem? – húztam fel a szemöldököm.
- Reményeim szerint igen. – az arca nyugodt volt, de tudtam, hogy belül kicsit őrlődik.
- Oké! – emeltem fel a kezeimet. – Szóval még nem akarod. Stimmt. Ezt tiszteletben is tartom.
- Köszönöm!
- De ha ezt felülírjuk, akkor is szexisen foglak felöltöztetni.
Szegény Dorin! Néha túlságosan belegabalyítottam az elvetemült ötleteimbe.
Végül egy piros toppot választottunk, aminek az elején fehér csíkok voltak és egy rövid farmernadrágot.


Hiába mondtam neki, hogy a haja akkor is gyönyörű, ha kissé hullámos, és szerintem minden bizonnyal Georgnak is tetszene úgy, ő mégis kivasalta. Ebből nagyon is látszik, hogy ikrek vagyunk. Mondjuk sminkből tényleg nem rakott fel sokat. Vörös rúzs, szempillaspirál és szemceruza.
- Basszus! – kb. ennyi volt a megnyilvánulásom miután elkészült.
- Nem jó? – ijedt meg.
- Hát, hallod! Ha pasi lennék, most tuti állnék. – néztem végig rajta újra és újra.
- Akkor átöltözöm. – indult a szekrényhez én viszont megfogtam a kezét.
- Nyugi! Ez így pont jó! Nem túl szexis, de nem is uncsi. Georgnak nagyon tetszeni fog. – erre elpirult.
Végül egy fekete nem túl magas sarkú cipőt választottunk hozzá, aminek a boka része több soros volt, kis gyöngyökkel díszítve.

- Olyan vagy akár egy hercegnő! – vigyorogtam.
- Ne mondj ilyeneket, mert elpirulok! – szólt rám Dorin.
- Nem baj. – legyintettem. – Legalább az arcod színe illeni fog a fölsődhöz. – és kinevetett. – Hé! – háborodtam fel.
- Bocsi. – takarta el a száját, mert még mindig nevetnie kellett.
- Azt a szemtelen fiatal korodat! – fenyegettem az ujjammal.
- A mimet? Te fiatalabb vagy.
- Az részletkérdés. – fontam össze a karjaimat.
- Na, gyere te öreghölgy! – karolta át a vállamat. – Keresünk neked is valamit.
- Azért azt nem mondtam, hogy öreg vagyok. – duzzogtam.
Na, igen. Én meg a ruhaválasztás. Nem volt soha egy egyszerű történet. Anyum mindig azt kérdezte: „Mi lesz veled, ha menyasszony leszel?” Erre mindig csak azt válaszoltam: „Majd ránézek egy ruhára és azt mondom ez az igazi.” De mivel azon az estén sem mentem menyasszonyi ruhát keresni ezért elég sok ideig tartott a tökéletes darabok kiválasztása.
- Ehhez mit szólsz? – vett elő Dorin egy sötétkék, pánt nélküli felsőt.
- Szerintem ez kicsit elegáns. – húztam el a számat.

- Nem vagyok anyud. Nekem nyugodtan megmondhatod, ha nem tetszik.
- Igyekszem.
Hosszú keresgélés után egy fehér, flitteres, pánt nélküli fölsőt, kék koptatott farmert és egy fekete, szegecses szandált választottam.


A hajamat kivasaltam és lófarokba kötöttem. Majd, miután egy kiló alapozót és púdert magamra kentem kihúztam a szemem és kifestettem csillogós fehérre.
- Tűrhetően nézek ki? – fordultam kétségbeesetten Dorin felé.
- Az nem kifejezés. – mosolygott. – Nagyon csini vagy!
- Köszi! – mosolyogtam zavartan.
- Kész vagytok? – dugta be a fejét Georg.
- Kopogni nem kéne? – háborodtam fel.
- Passz. – vont vállat és bejött. Fekete póló és sötét farmer volt rajta. Semmi extra, de ahogy Dorin ránézett, fú mamám! – Hűha! – mérte végig barátnőmet. – Elképesztően gyönyörű vagy.
- Köszi. – soha nem értettem, hogy miért volt olyan bátortalan.
- Akkor én lemegyek a többiekhez. – sebre vágtam a telefonom, az irataim majd felkaptam egy fekete a zsebeinél és a süsüjében flitteres pulcsit és már ott sem voltam.
A nappaliban Tom és Gustav nagyban vitatkoztak.
- Jaj, haver! Ne csináld már! – nyafogott Gustav. Tudom a hallgatózás nem szép dolog, de szerettem csinálni.
- Most miért? – valószínűsíthető, hogy Tomban volt már egy kevés pia.
- Hiszen mégis csak a haverunk.
- Tudom de…
- Különben is. – szakította félbe Gustav. – Tamara nem illik hozzád.
- Mi? – döbbent le Tom. Hát, azt az arcot nagyon szívesen megnéztem volna.
- Tamiról van szó, nem? – kérdezett vissza a dobos.
- De. Csak nem hittem volna, hogy ennyiből rájössz. – hallottam, hogy mosolyog. De csak tettette.
- Ne görcsölj Tom. Egyszer megtalálod azt a lányt, aki neked való. – léptek zaja. Bepánikoztam. – Te itt vagy? – jött ki a nappaliból Gustav.
- Aha. Most jöttem.
- Csini vagy!
- Köcce! – mosolygott és elment. – Ez az! – gondoltam. – Legalább kifaggathatom Tomot. Szia! – huppantam le az egyik fotelbe.
- Szia, hercegnő. – mosolygott rám.
- Ne kerülgessük a forró kását Tom! – néztem mélyen a szemébe. Bár azt hittem ivott, a szemén mégis látszott, hogy teljesen józan.
- Én semmilyen kásáról nem tudok.
- Ez csak egy metafora. – döntöttem oldalra a fejem.
- Én meg Tom
- Inkább hülye. – ingattam a fejemet.
- Én nem vagyok Dorin. Nem értem mit mondasz.
- Más az aurád. – néztem a szemébe.
- Milyen? – csillant meg benne a kíváncsiság.
- Folyós.
- Mi van?
- Nincsenek határai. Mármint olyan normálisak. Csak elhalványul. Nehéz megmagyarázni.
- Azért próbáld meg. – tette a kezét a kezemre.
- Hát, ha az ember olyan normális lelki állapotban van, akkor az aurája úgy ér véget mint mikor egy csepp festék leesik. Elég jól kivehetőek a határai. A tiéd viszont egyre halványodik. Mintha lassacskán elfolyna.
- Értem. – bólintott.
- Mi a baj?
- Bonyolult. – elfordította a fejét, hogy ne tudjak a szemébe nézni. A kezemet is elengedte.
- Jó a felfogóképességem.
- Nem olyan értelemben. – a hangja egyre komorabb lett. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben.
- Bill. – nem értettem miért mondtam ki a nevét.
- Mi?
- Bill. – tudtam, ha már belekezdtem akkor el kell mondanom. – Bill miatt van ez-az egész.
- Milyen egész? – háborgott.
- Miatta vagy ilyen furcsa. – rá emeltem a tekintetemet. – Te szereted. – nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz ezt kimondani.
- Mivel a testvérem, muszáj vagyok. – hárított. Akkor már biztos voltam benne.
- Nem úgy értem. Szerelemmel szereted.
- Hülye vagy? – pattant fel.
- Piros.
- Mi? Az aurám?
- Nem. A fejed.
- Honnan tudod? – ült vissza meggyötört arccal.
- Könnyű téged vallatni. Amúgy nem tom. Csak úgy leesett. Ahogy viselkedtek egymással meg minden. – vontam vállat.

2011. december 3., szombat

Ich liebe Dich - 8. rész

Hali-hali!

   Mizujs veletek drágaságaim? Na örül a kicsi buksitok? :D Mert az enyém örül. Látjátok nem bírtam sokáig a TWC-s blog nélkül. Pedig kezeltettem magam yaoi-val (fiúxfiú anime, történet) de nem jött össze. Szóval most megint itt préposolok.
A rész nem lett olyan hosszú amiért bocsánat is. De remélem ezt most elnézitek nekem. :D Jó olvasást! A kövi rész majd valamikor érkezik. Egy héten belül.
Addig is: legyetek rosszak! :D Én az leszek! :D


8. rész – Próba

Délután a próbán minden rendben ment. Jó azért nem minden. Elkezdtem köhögni, aminek a vége nevetésbe torkollott, ami hatására egy roppant érdekes hang jött ki a torkomon. Azok a bolondok meg röhögni kezdtek és ez egy lavinát indított el. Elkezdtünk hülyeségeket beszélni meg vicceket mesélni. Szerencsétlen David meg csak kiabált, hogy így mi lesz a próbával?
Végül aztán sikerült betuszkolni a fiúkat a hangszigetelt szobába én meg kifaggathattam drága barátosnémat.
- Mit nézel ennyire? – mosolygott kedvesen mikor már vagy 2 perce őt fixíroztam.
- A megfelelő szavakon gondolkozom.
- Mi olyan fontos, hogy ennyire gondolkodsz?
- Azt csak te, illetve ti tudjátok. – vigyorogtam.
- Nem kell rosszra gondolni. – szögezte le Dorin.
- Szoktam én olyan? – néztem rá nagy szemekkel.
- Igen.
- Egyszer le foglak lőni. –néztem rá szúrósan majd a nyakába borultam. – Tudod, hogy szeretlek?
- Tudod, hogy megfojtasz?
- Bocsi. – vigyorogtam.
Még egy jó darabig beszélgettünk majd odamentünk David mellé és felvettük a fülhallgatókat, amin keresztül mi is hallottunk mi folyik a próbafülkében. Persze nekem rögtön táncolnom kellett, amibe nem sokkal később Dorin is beszállt. Aztán már csak az láttam, hogy David tátog. Mikor levettem a fülhallgatót az is érzékeltem, hogy az a tátogás, kiabálás volt.
- …. ez elfogadhatatlan.
- Ok, csá! – mutattam neki a tenyeremet.
- Figyelsz te rám? – pattogott tovább.
- Ugyan Dav. – karolt át a derekamnál Tom. – Tamarának csak hiányzik a parti királynőség. – vigyorgott idiótán. – Majd este lefárasztjuk.
- Kajakra? – döbbentem le.
- Ha úgy jobban tetszik, akkor kenura. – szólt közbe Gustav.
- Te sötét, vagy mint az éjszaka doboskám.
- Hé! – morcosodott el. – Ne szólj be a pólómra!
- A fejedben lévő sötétségre gondoltam nyuszikám. – Gustav tudott a legjobban lehozni.
- Ezek, hogy fognak ennyi időt kibírni egymással? – kérdezte tanácstalanul David.
- Nyugi Dav! – tettem a könyököm a vállára. – Téged is elviselnek a fiúk nem tom hány éve.
Na akkor mindenkiből kitört a röhögés mire David feje a szivárvány színeiben kezdett el pompázni. Tudom, egy dög vagyok de az ilyen beszólásokat nem tudtam magamban tartani. Főleg ha fel voltam dobva. És a parti szó hallata után nem is bírtak volna lelőni.

2011. október 31., hétfő

Isten veletek!

   Sziasztok Drágaságaim!

   Ezen a blogon soha nem akartam az én érzelmeimet teljesen kimutatni de hát mit tehetek? Általában elérzékenyülök. Most viszont nem. Bár igaz, fáj a szívem, hogy be kell zárnom a blogot, mégis megteszem. Itt az ideje a váltásnak. Egy újabb lépcsőfokkal értem feljebb a felnőtté válás útján és most már el kell engednem ezt a blogot.
   Tudom, elég száraz ez a duma de így érzek.
   Minden támogatást és segítséget köszönöm amit kaptam! Igazán, nagyon hálás vagyok nektek.
   Tőletek is egy idézettel búcsúznék ami rég belopta magát a szívembe, bár nem tudom ki a szerzője. Még egyszer Mindent köszönök!
   „Ne csak álmod az életed, hanem éld az álmod, mert az álmok tényleg valóra válnak, ha te is úgy akarod.”

2011. október 15., szombat

Ich liebe dich - 7. rész

Hali-hali! 

Na itt a kövi rész. :D Hú halljátok. Úgy belejöttem ennek az írásába. Rohadtul élvezem. Ha gyorsan komiztok még kaptok 1-2 részt a hétvégén. Jó olvasást! Puszim!


7. rész – A munkám a szerelmem

   A Tommal folytatott sikeres társalgásom után sikerült elaludnom. Annyira, hogy csak negyed 11-kor keltem fel a telefonom csörgésére.
- Halló! – vettem fel kómásan a szemem törölgetve.
   Nem meglepő módon anyum volt. Megkérdezte jól vagyok-e, mit csinálok, jól ment az átállás?
   Hát nem akartam a fejéhez vágni, hogy úgy érzem magam, mint a mosott szar, úgyhogy csak helyeseltem. Nem bírtam, ha az emberek fölösleges köröket futnak tök hétköznapi dolgok miatt. Egy kérdésre nagyon számítottam, amit végül fel is tett.
- Nem gondoltad meg magad? Még van idő a suli kezdésig. Ha hazajössz, akkor még mehetsz főiskolára.
- Nem akarok. – mosolyognom kellett bár nem tudtam, hogy miért.
- Biztos?
- Igen. – bólintottam bár nem látta. – Önvizsgálatot kell tartanom, amit nem tudnék megcsinálni otthon. Ott túl sok emlék köt hozzá.
- Ha nem akarod, nem erőltetem.
- Köszönöm.
- Hiányzol nagyon.
- Ti is nekem.
- Na de nem akarlak feltartani. Majd még hívlak. Szeretlek. – hallottam, hogy mosolyog.
- Én is. Szia!
- Szia! – és letettük a telefont.
   Felöltöztem, megmosakodtam majd leheveredtem az ágyamra egy rajztáblával és firkálgatni kezdtem. Legalább is így neveztem. Furcsa volt, hogy épp dolgoztam. De a lényeg, hogy nagyon élveztem. Egy csomó színes vázlatot csináltam majd összefogva őket nappaliba mentem ahol egy rakat álmos fejjel találtam szembe magam.
- Van néhány ötletem. – vigyorogtam és szétraktam a rajzokat a dohányzó asztalon. – Még nem igazán tudom, hogy mire is lennének a legalkalmasabbak, de biztos fel tudjuk őket használni. Például ezt. – mutattam egy fekete gitárra, amibe egy szemet rajzoltam és egy Th emblémát. – Számítógéppel összerakom, formázom és akár egy koncertet jelző plakát is lehetne.
- Neked ennyi erőd van hajnalozás után? – vetett rám egy álmos pillantást Tom.
- Izé… - túrtam zavartan a hajamba majd észrevettem valamit. – Hol van Dorin és Georg?
- Elmentek ebédelni. – kortyolt bele a kávéjába Bill.
- Értem. – tűnődtem el majd tovább folytattam az ötleteim tárházát.
- Érdekes ötletek. – állapította meg végül David.
- De energikusak. – mosolygott Bill.
- Oh… izé… köszönöm. – pirultam el. Utoljára akkor éreztem magam így mikor 10-es voltam.
- Délután 2-től 5-ig próba. – mondta David.
- És mi lesz a lányokkal? – érdeklődött Gustav.
- Ha akarnak, jöhetnek. – vont vállat a managger. – Feltéve, ha titeket nem zavarnak.
- Nem. – vágta rá egyből Tom amitől mosolyognom kellett.

2011. október 14., péntek

Ich liebe dich - 6. rész

Hali-hali!

Itt a kövi rész. :D Remélem tetszeni fog! Ha ma vagy holnap hajnalban lesz komi akkor holnap kaptok részt. Jó olvasást! Puszim!


6. rész – Tiszta lappal és tiszta szívvel

   Mikor még óvodás voltam és anyu altatott esténkét mindig azt mondtam, hogy nem akarok felnőni. Akkor a felnőttségről mindig az jutott eszembe, hogy majd akkor elveszítem az anyukámat és az apukámat. De ez-az érzés hamar megváltozott mikor iskolás lettem. Akkor már fel akartam nőni minél előbb.
   A 18. szülinapomon ezek a gondolatok jártak a fejemben.
   Az volt az utolsó évem a középiskolában és vészeses közeledett a szalagavató. Féltem mégis izgultam. Tudtam, hogy már semmisem lesz olyan, mint régen mégis örültem és egyszerre féltem. Már akkor tudtam, hogy nem megyek főiskolára. A fiúk aznap reggel hívtak fel azzal az ajánlattal, hogy legyek a reklámcsapatuk tagja. Nagy fordulat volt ez az építészet szakmáról, de azonnal igent mondtam.
- Valamit mondanom kell. – ott volt az egész család. – Nem megyek főiskolára. Reggel kaptam egy ajánlatot. Az érettségi után egy reklámcsapatban fogok dolgozni. Pontosabban egy zenekarnál.
   Azokat az arcokat nem felejtem el.
   És akkor felébredtem. Körülöttem minden sötét volt. A telefonom után kotorásztam majd megnyomtam az egyik gombot. 2:42. – Akkor csak álmodtam. – motyogtam és visszadőltem a párnámra.
   De már nem tudtam aludni. Köntösbe bújtam és levánszorogtam a földszintre. Csináltam egy kapuchinot és leültem a konyhapulthoz.
   Vannak olyan emberek, akik évekig képesek rágódni dolgokon, amik már rég elmúltak és nem tehetünk ellenük semmit. Én éppen ilyen ember voltam/vagyok.
   Nem is a főiskoláról volt szó vagy arról, hogy otthagytam a családi fészket. Mondjuk a továbbtanulásból triviálisan jön a költözés.
   Még ez az egyszerű szó is, hogy: triviálisan… Annyi emléket ébreszt fel bennem… Olyan szép is volt akkor. Nem mintha most olyan csúnyák lennének a dolgok. De azért a középiskola az nagyon szép dolog. Legalább is nekem az volt.
- Nem tudsz aludni? – Tom dőlt az ajtófélfának. Egy hosszú pizsamaalsó volt rajta, más nem.
- Még át kell állnom. – mosolyogtam kedvesen.
- Nem kell. – rázta meg a fejét. – Ha nem alszol, mosolyogsz, és ez nekem tetszik.
- Akkor szokj hozzá, mert gyorsan hozzá tudok szokni az új dolgokhoz.
- Pedig sokszor megállítanám az időt.
- Ebbe az is beletartozik, amikor velem beszélsz? – fixíroztam a gőzölgő italomat.
- Talán. – mosolygott.
- Nem szeretem, ha ennyire sejtelmesen beszélnek az emberek. Bár veled kapcsolatban tudom, hogy a kérdésemre a válasz: igen. De vannak, akiket nem értek. – egy kép kezdett kirajzolódni a szemem előtt, amit gyorsan elhesegettem.
- Akkor te miért beszélsz így?
- Azt hiszem azért, hogy megvédjem magam. Még túl régi a seb… Még nem szerethetek mást… - az utolsó két mondatot olyan halkan mondtam, hogy szinte már gondoltam.

2011. október 1., szombat

Ich liebe dich - 5. rész

Hali-hali!

Na itt az új rész! Ezzel most viszonylag meg vagyok elégedve remélem nektek is tetszeni fog! :D A kövi valószínűleg egy hét múlva érkezik vagy kiszámíthatatlan időpontban. Jó olvasást!!!


5. rész – Most akkor mi van?

   Viszonylag késő volt már mikor a két jómadár megjelent az ajtóban. Kifáradva, de boldogan. Szívem szerint lerohantam volna őket a kérdéseimmel miszerint: hol voltak? mit csináltak? összejöttek-e? De visszafojtottam a kérdéseim.
- Én elmegyek, lefekszem. – álltam fel és a lépcső felé indultam. Hallottam a lépteket magam mögött, de nem vettem róluk tudomást egész addig, míg fel nem értem a lépcsőn.
- Végre, megálltál. – mosolyodott el Tom.
- Mit szeretnél?
- Miért vagy ilyen hűvös? – tovább mosolygott. Az érzelmeim kavarogtak. Tom kissé olyan volt, mint a bátyám. Meg nem is.
- Ha nem zavarna, mindig ilyen vagyok. – dőltem a falnak és összefontam a karjaimat.
- Most, hogy így mondod, zavar.
- Nem értem miért. – vontam vállat. – Jól kezeled.
- Olyan vagy akár egy labirintus.
- Sok éves munka gyümölcse, amit úgy hívnak középiskola. – mosolyogtam. – Nem egy nagy ördöngösség. Csak játszom a szerepem.
- A szereped? – húzta fel a szemöldökét. – Szóval te nem ilyen vagy?
- Gondolj, amit szeretnél. De én nem változom meg senki kedvéért.
- Kivéve ugyebár Dorinét.
- Miért zavar ez téged ennyire? – néztem a szemébe.
- Ezt miből gondolod?
- Mert sötétebb vagy.
- Mi van? – tökre ledöbbent.
- Hát az aurád. Sötétebb mikor a Dorinnal való kapcsolatom kerül szóba.
- Te… te… nem vagy orvosi eset?
- Nem látom az aurádat hülye gyerek! – vágtam fejbe. – Csak érzem. Ne kérdezd, hogy. Csak érzem és pont.
- És most milyen? – úgy nézett rám mintha abban a pillanatban fel akart volna falni.
- Hát… - vörös lett a fejem. – Kék. Olyan… tengerkék.
- Akkor az jó? – tovább mosolygott. – Te jó Isten! Ha ez így megy, tovább én megőrülök.
- Még nem láttam ilyet. Vagyis nem éreztem… - dadogtam és elfordítottam a tekintetem.
- Aranyos mikor zavarba jössz. – azzal megcsókolt.
   Igazság szerint ledermedtem. Oké, csókolóztam én már. Többször is, de Tom mégis csak olyan volt, mint a bátyám. Meg nem is. Olyan kis abszurd helyzet volt. De ennél sokkal jobban izgatott valami.
- Mi az? – ellöktem magamtól mire ő csak értetlenül nézett rám.
- Ezt nem szabad! Te és… - bevillant. – Mi van, ha még nem tudnak egymás érzéseiről? Mi van, ha csak Bill érez így? Nem szabad rájönniük, hogy én tudom.
- Én és ki? – még mindig olyan értetlenül bámult rám.
- Mi ez a kiabálás? – jött ki Dorin. Georg már nem volt vele.
- Pók. – kiáltottam és bespuriztam a szobába.
- Mi az? – jött utánam Dorin.
- Tom meg Bill az előbb együtt jött, mi meg most smároltunk, és ha nem tudják, én nem akarom elmondani nekik, ha meg tudják, akkor nem akarok belekötni, de lehet, hogy csak Bill és akkor ez ciki. – Bill és Tom, - döbbent le növcsi. – Fain. Ma mindenki ezt csinálja, ha megszólalok.
- Nem tudom. Épp ez a baj. Viszont ez a barom meg itt csókolgat. – huppantam le az ágyra.
- Nem te akartál összejönni ezzel a barommal?
- Ezzel most nem segítesz.
- Bocsi! – mosolygott.
- Lelőlek! Te egész nap csak mosolyogni tudsz?
- Igen. Mert boldog vagyok.
- Tudom. – vigyorogtam. – Örülök is neki.
- Hallgatóztál?
- Csak a telefonomért jöttem vissza. Aztán meghallottam, ahogy Georg…
- Kértek pizzát? – nyitott be az említett.
- Igen! – ez tűnt a legjobb menekülő útnak.
- Milyet? – ahogy egymásra néztek valami melegség öntött el. Olyan jó boldognak látni azt, akit szeretünk.
- Hawaii-t. – vigyorogtam Dorinra.
- Én is azt. – vigyorgott vissza rám.
- Szólok a fiúknak. – pattantam fel. – Ti csak beszélgessetek. De még nem akarok nagynéni lenni. – azzal kimentem a szobából és becsuktam az ajtót, de még hallgatóztam egy cseppet.
- Elmondtad?
- Magától is rájött. – Dorin hangján hallottam, ahogy mosolyog.
   De mivel nem akartam a továbbiakat kitudakolni a földszint felé vettem az irányt.
- 2 Hawaii pizza rendel. – ültem fel a konyhapultra.
- Van szék is. – csak akkor vettem észre Davidet.
- Tudod ez nálunk szokás.
- Hogy az asztalon ültök? – úgy látszik ő semmit nem tanult az eseményekből.
- Nem. Az a szokás, hogy aki nem hagy lógva azt jól elverjük.
- Tom, Tom! – rángatta a gitáros pólóját Gustav. – Csinálj popcornt! Pankráció lesz.
- Mondanám, hogy agyonütlek, de 1: nincs agyad, 2: nem akarom, hogy letörjön a körmöm.
- Még egy Bill. – szontyolodott el Gustav és az energiaitalos dobozzal együtt a nappaliba vonult.

2011. szeptember 23., péntek

Ich liebe dich - 4. rész

Hali-hali!

Tudom már rohadt rég volt rész de most hoztam. :D És viszonylag elég hosszú is meg egészen meg vagyok vele elégedve. : Úgyhogy jó olvasást!


4. rész – Még engem is érhetnek meglepetések

- Tényleg muszáj lesz? – vetettem könyörgő pillantást Dorinra mikor már a nappaliban voltunk.
- Igen. – bólintott mosolyogva. Tényleg olyan volt, mint a testvérem, de voltak pillanatok mikor azt kívántam bár jobban kiállna mellettem. – Elvégre ő is itt lakik.
- A rohadt élet. – motyogtam alig hallhatóan.
- Itt van a szökevény. – jött ki vigyorogva a konyhából Tom.
- És mi van, ha elszöknék? Összetörne a kicsi bádogember szívecskéd? – lehet, hogy egyesek dögnek gondoltak, de én ilyen voltam. Mint 16 évesen.
- Igen. Darabokra törne. – drámázott Tom.
- Ó, hogy oda ne rohanjak.
- Pedig rohanhatnál. – kaján félmosoly villant meg ajkain. – Mondjuk, nem szeretem közönség előtt csinálni.
- Pedig elég sokszor csinálod a közönségetek előtt.
- Ez most mélyen érintett.
- Nem eléggé. – mosolyogva indultam fel az emeletre. De mikor a folyosón megláttam Davidet rögtön elkomorult az arcom.
- Hát visszajött a mi harcos amazonunk. – vigyorgott idiótán.
- Ha én amazon lennék, te már alulról szagolnád az ibolyát.
- Jaj, kislány! – simított végig a karomon.
- 1: nem vagyok kislány. 2: ne érj hozzám! – söpörtem le a kezét.
- Ha a modorod is olyan elbűvölő lenne, mint te akkor minden fiú utánad koslatna.
- Egy baj van. 3 éve ilyen vagyok. Ez már nem fog változni. Bár a remény hal meg utoljára szóval várakozhatsz. – David arca megfeszült és a falnak lökött majd szorosan ott tartott. Soha nem voltam egy gyenge gyerek. De egyvalamit be kellett látnom. Dav erősebb volt.
- Ejnye-ejnye, Tamara. – úgy éreztem mintha a nézésével levetkőztetne. Akkor felszakadt egy sebem.
- Már nem vagyok 15 éves. – a hangom higgadt volt.
- Nem nagyon érdekel. – simogatni kezdte a nyakam, nekem meg beindult a reflex. Tökre pontosan megrúgtam, amitől összegörnyedt. De nem mentem ennél tovább.
- Most már leszállhatnál rólam. – azzal visszamentem a Dorinnal közös szobánkba és lefeküdtem az ágyamra.
   A düh és a szomorúság kavargott bennem megspékelve egy kis verekedésre buzdító ösztönnel. Tudom, a verekedés soha nem old meg semmit, de jót tesz az idegeimnek.
   Ahogy néztem a plafont újraéltem az a napot. 9.-es voltam. Kora tavasz volt, borongós idő és esett. Lyukas órában egyedül ültem az aulában. Írtam. Egyszer csak…
- Jól vagy? – jött be Dorin és örültem, hogy megszakította az emlékezésemet.
- Fogjuk rá. – ültem fel. – Miért?
- Muszáj mindennek az értelmét keresni?
- Ha te itt vagy nem. – mosolyogtam.
- Akkor jó.
- Mármint úgy értem, hogy a te meg az én kapcsolatom nem testvéri és nem szerelmi és nem tudom, jól megfogalmazni ezért nem keresem már az értelmét. – nem tudtam pontosan, hogy ő mire gondolt, de nem akartam, hogy félreértse.
- Értem.
- Akkor ok. – hátradőltem az ágyon. – Szerinted lehetséges, hogy bennem van a hiba?
- Ezt, hogy érted? – bár Dorin már jó pár éve ismert mégis meg tudtam lepni.
- Mármint abban amilyen vagyok. Ezért fordultak el tőlem az emberek? És ezért fordulnak el most is? És mi van, ha én örökre ilyen maradok? Mire megöregszem, egyedül fogok maradni.
- Ilyeneket nem szabad mondani. – szólt rám akár egy anime szereplő (anime=japán rajzfilm) amitől nevetnem kellett. – Most meg mi van?
- Olyan vagy akár egy anime girl. – mosolyogva ültem fel.
- És?
- Ezért imádlak! – ugrottam a nyakába, amitől sikeresen a szemközti ágyra vetődtünk és nevetni kezdtünk.
- Ti meg? – jött be Georg ledöbbenve én meg már levegőt se kaptam a nevetéstől.
- Ennek mi baja?
- Anime szereplőket lát. – hallottam Dorin hangján, hogy mosolyog. Meg még mást is.
- Én mentem. – álltam fel és kiszaladt.
- Ez hülye. – hallottam még Georg hangját.
- Te meg szerelmez. – vigyorogtam magam elé. Persze nem néztem fel, úgyhogy sikeresen „letepertem” Billt.
- Tudtam, hogy szeretsz. – vigyorgott. – De, hogy ennyire? Ej-ej, Tamara. Ennek nem lesz jó vége.
- Ha nem akarod, hogy a rajongóitok a temetőben lássanak, legközelebb akkor maradj csöndben. – néztem rá szúrósan.
- De drága vagy. – nyomott a homlokomra egy puszit.
- Te meg sötét. – tápászkodtam fel. (Mivel a történet még az augusztusi eseményeket dolgozza fel, Bill ugyebár fekete hajú.) – Basszus! – nyúltam a zsebemhez.
- Mi van? – ijedt meg Bill.
- A telefonom a szobában marad. – indultam vissza, de az ajtóban megálltam.
- … és mikor ma megláttalak a reptéren már tudtam. Szeretlek! – hallottam Georg hangját. – Upsz. – gondoltam.
- Georg én… - Dorin hangja zavart volt. – És is. – Bang. – gondoltam.
   Ezután lementem a földszintre és elhülyültem Gustavval. Bár lövésem nem volt hol vannak az ikrek, de nem is érdekelt. Annak örült a fejem, hogy Dorin végre boldog lesz.

2011. szeptember 1., csütörtök

Sajnálom!!!

Sziasztok Drágaságaim!!!

Van egy nagyon rossz hírem. :/
A gépemen vírus van amit sima vírusirtóval egyszerűen nem lehet letörölni, csak felismerni. Ja és a pendrivemen is volt. De hála az égnek csak a képeim. A történetek teljesen tiszták és vírusmentesek. :)
De nem használhatom a pendrivet amíg a gép nem tiszta. Higgyétek el én se ilyen névnapi ajándékot szerettem volna magamnak. :( De hát így alakult. Bár még mindig nincs minden veszve. A gépemen megvan az összes nyersanyag. Szóval ha nem mentek le semmit akkor tudok írni.
Úgyhogy valószínűleg a hétvégén lesz a dupla rész.
Nagyon sajnálom, hogy megint csalódnotok kellett bennem. Ti megérdemelnétek a részt.
Ezúton kívánok Nagyon Boldog 22. Születésnapot a Kaulitz ikreknek!
Még egyszer bocsánat! Sok sikert a sulihoz!
Puszillak titeket!!!

2011. augusztus 28., vasárnap

Ich liebe dich - 3. rész

Hali-hali!

Kicsit megkésve de itt a rész! Hát nem tom, hogy mennyi lesz még a nyáron. Valszleg egy. De lehet ha jók lesztek 2 is becsúszik. :D De elsején úgy is dupla rész lesz (most mérget vehettek rá). Szóval passz. Na de itt a rész. Jó olvasás! Legyetek rosszak ebben a pár napban! Puszim!!!


3. rész – Kalamajka már az első nap

- Jó a kilátás? – lépett ki az erkélyre Georg.
- Nagyon szép. – Dorin arcán megint az a mosoly jelent, meg ami csak akkor, ha Georg ott volt.
- Na, ja. – támaszkodtam neki a korlátnak.
- A hölgyek felfedezték a kastélyuk eldugott zugát? – jött ki Bill mögötte Tommal, Gustavval és Daviddel.
- Tom, te cigizel? – húztam fel a szemöldököm.
- Már mióta?- szívott bele újra a füstölgő kis nikotinszálba.
- Adsz? – néztem rá nagy szemekkel.
- Nesze! – nyújtotta felém a dobozt és az öngyújtót.
- Köcce! – a számba vettem egy szálat és meggyújtottam.
- Te mit csinálsz? – Dorin közel járt az infarktushoz.
- Nyugi, nyugi! – próbálta csitítani Georg.
- Nyugi növcsi. – dőltem a korlátnak és kifújtam a füstöt.
- Már megint cigiztek? – jött ki zsörtölődve David.
- Nyugi Dave! – kortyolt bele az italába Gustav.
- Tom az Tom. – legyintett Dave.
- Kösz. – emelte meg az említett a jobb kezét, amiben a cigi volt.
- De hát Tamara… - ingatta a fejét. – Hány éves vagy?
- Ma-holnap a 19 taposom. – mosolyogtam.
- Még gyerek vagy. - ingatta tovább a fejét. Eldobtam a cigit és rátapostam.
- Tudod ki a gyerek. – ragadtam meg az inge nyakát.
- Tamara… - lépett közelebb Dorin és felém nyújtotta a kezét, de visszahúzta. A többiek is néma csöndben voltak.
- Azt gondolod nem vagy már gyerek? – megfogta a kezem, amivel az ingét tartottam és tiszta erejéből megszorította. Felszisszentem, de csak jobban szorítottam az inge nyakát. De ő erősebbnek bizonyult és elrántotta a kezem. – Gyenge vagy - elengedett és visszament a házba.
- Tamara. Jól vagy? – futott oda hozzám Dorin és elkezdte vizslatni a jobb csuklóm.
- Nincs bajom. – rántottam el dacosan a kezem.
- De hát… - erősködött, de én csak felkaptam a vizet.
- Hagyj békén! – rivalltam rá.
   A levegő ismét megfagyott és Dorin csak mereven bámult maga elé. Körbenéztem és beszaladtam a házba. Le a lépcsőn és ki az utcára. Majd céltalanul előre.
   Egy tinédzserkora végén járó lány, aki alig beszél angolul, egy idegen városban fut céltalanul, könnyáztatta szemekkel. Ez lehetne akár egy hentai (anime amiben a szex és az erőszak a lényeg) eleje is. De nem. Ez az élet.
   Végül egy furcsa ultra modern épület előtt álltam meg. Az egész fehér volt, hatalmas ablakokkal. Valamiért a Sydney operaházra emlékeztetett. Leültem egy padra az épület mellett.
- Te idióta! – vágtam homlokon magam. – Pont Dorint? Miiért őt? Te idióta! Te is csak azoknak tudsz ártani, akiket szeretsz. – felnéztem és a velem szemben lévő ablak üvegében megláttam Dorint. – Annyira sajnálom! – öleltem meg sírva.
- Nincs baj. – hallottam, hogy mosolyog. – Nyugodj meg! Minden rendben lesz.
- Honnan tudtad hol vagyok?
- Megérzés. De tudod, hogy aggódtam?
- Miért? – lepődtem meg. – Még csak… - néztem az órámra, amit már átállítottam. – Már dél van? – tökre le voltam döbbenve.
- Egy órán keresztül kerestünk. – csak akkor vettem észre Georgot egy fekete autó mellett.
- Úgy sajnálom. – szontyolodtam el.
- Nincs baj.
   Dorin boldog volt ám Georgon láttam, hogy mondana valamit, de nem tette. – Mi van ezek között? – ez a gondolat járt a fejemben miközben az ház felé tartottunk.
- Ugye tudod, hogy bocsánatot kell kérned Davidtől?
- Ugye tudod, hogy egy rohadt állat? – ideges voltam, de nem kiabáltam.
- Te kezdted. – Georg hangja feltűnően nyugodt volt mégis valami nem stimmelt.
- Nem vagyok gyerek! – jelentettem ki elég hangosan.
- Georg! – tette a kezét Georg kezére Dorin mire a mi szexi basszusgitárosunk füle totál vörös lett.
- Basszus! – nem bírtam visszatartani a reakciót.
- Mi az? – nézett rám megdöbbenten Dorin.
- Izé… még nem hívtam fel anyát, hogy megérkeztünk. Biztos tiszta ideg. – A reag ismét tökéletes volt. – gondolatban adtam magamnak egy piros pontot. – De itt valami van. – ördögi mosollyal az arcomon pásztáztam az elsuhanó házakat és azon agyaltam, hogy nem fogom szembeköpni Davidet bocsánatkérés közben.

2011. augusztus 23., kedd

Ich liebe dich - 2. rész

Hali-hali!

Tudom, elég sokat késtem de nagyon zűrös napok meg esték vannak mögöttem. De most egész oks minden. Szóval itt a rész! Várom a komikat és akkor nemsokára jön a kövi is. Jó olvasást! Puszi!


2. rész – Hello, L.A.!

- Sziasztok! – nyitottuk ki az ajtót és bekiabáltunk. A 4 fiú meg majdnem infarktust kapott, mi meg röhögő görcsöt.
- Na, ti is megjöttetek. – Tom akkor is ugyan olyan flegmán viselkedett.
- Hát nem miattad repültünk több ezer kilométert az fix. – tettem csípőre a kezem.
- Úgyis tudjátok, hogy örülök nektek. – vigyorgott.
- Mi is itt vagyunk. – lökte oldalba Bill.
- Sziasztok! – szállt ki Georg és 3-3 puszival köszöntött minket.
- Szia. – mintha Dorinnak elszállt volna minden bátorsága, ahogy Georgnak is.
- Ezekkel mi van? – súgta oda Bill.
- Nem tudom. Hát ti?
- Mi sem. – súgta Georg mire én felsikoltottam.
- Ti sem változtatok. – pacsizott le velem Gustav.
- Ahogy ti sem. – adott neki 3 puszit növcsi. Csak Dorin köszönt Gustavnak puszival.
- Úgy látszik az ifi úr nem is száll ki.
- Kényelmesen elhelyezkedtem. – terpeszkedett az ülésen.
- Tudod, ha 30°-kal felém fordulnál tökéletes céltábla lennél.
- Te mindig tudod, mit kell mondani. – mosolyodott el.
- Tudom.
   Az arcomon 1000 wattos vigyor terült szét. A mi kis szócsatánkat az zavarta meg, hogy egy autó állt meg mellettünk és David szállt ki belőle.
- Indulhatunk? – kérdezte köszönés helyett.
- Szia, David. – én drága barátosném. Mindig olyan udvarias volt.
- Felőlem. – vontam vállat. Bepakoltunk a kisbuszba (mert a fiúk azzal jöttek értünk), beszálltunk majd elindult a fiúk háza felé. – Mennyi időt adtok a városnak? – vigyorogtam sátánian.
- Egy, két… - kezdte Bill, de Tom közbeszólt.
- Másodpercet.
- Barom! – vágtam fejbe.
- Nem zavar, hogy vezetek? – kiabált rám és a többiek is csak néztek.
- Őszintén?
- Nem. – válaszolt helyettem Dorin és nevetni kezdtünk.
- Te oszt komplett idióta vagy. – morgolódott tovább Tom. Ám én a mögöttem zajló beszélgetésre figyeltem.
- Jól utaztatok? – kérdezte Georg Dorint.
- Igen. – bólintott barátnőm. – Bár nem örülök, hogy késtünk, de egész jól.
- Ugyan.- legyintett Georg. – Ez nem számít. Benne volt a pakliban.
- Csak félek, hogy David neheztel ránk ezért.
- Ugyan hagyd csak. Figyelj…
- Tamara! – szólt rám Gustav, aki mellettem ült.
- Barom! – szóltam előre majd Gusti felé fordultam. – Tessék? – ő meg csak pislogott. – Mi van? – értetlenkedtem.
- Ahhoz képest, hogy nem figyeltél jó reagod volt. – pislogott még mindig.
- Hát, köszi. De te meg ne pislogj úgy, mint akit most sokkolóztak.
- Jó.
- Na, mielőtt olyan durván félbeszakítottál… - a visszapillantóban láttam, hogy szúrós szemekkel néz rám. – elintéztünk minden dolgot szóval nem kell papírokkal rohangálnotok.
- Imádlak titeket. Ezt, hogy köszönhetném meg?
- Hát… - Tom arcán kaján vigyor jelent meg.
- Bekussolsz! – szóltam rá.
- Jól van, na. – megtámasztotta a fejét és bambulva vezetett tovább.
   Az út további része csendesen telt. Zenét hallgattunk, Georg meg Dorin nem tom mit csináltak és bár marhára baszogatta a fantáziámat nem kukkeroltam őket. Gustav vagy aludt, vagy csukott szemmel hallgatott zenét, nem tudtam rájönni. Tom ugyebár vezetett. Bill meg Tomot stírölte. Mikor már 5 perce csinálta azért már én se kételkedtem, de nagyon fura volt. Ahogy így vizslattam őket észre se vettem, hogy megérkeztünk.
- Gustav. – bökdöstem a karját.
- Mi van? – riadt fel.
- Szóval szunyáltál.
- Asszem. Előbb még nem úton voltunk?
- Megérkeztünk. – nagyon bírtam a fiúkat, de néha totál lehoztak.
   Kiszálltunk, kivettük a bőröndöket majd bevittük őket a házba. Jó kis lakás volt. Tágas meg világos. Először egy kis előtér majd egy nagy nappali és konyha, meg lépcső. Az emeleten 6 szoba meg 5 fürdő. Miután Dorinnal elfoglaltuk a szobáinkat kimentünk az erkélyre, ami közös volt. A házból csodás kilátás nyílt a városra.
- Hello, L.A.! – kiáltottuk egyszerre.

2011. augusztus 18., csütörtök

Ich liebe dich - 1. rész

Hali-hali!

Tudom-tudom, sokat késtem és 15-ére ígértem egy kis meglepit de nem jött össze. Bocsánat! Kicsit zűrös volt a 14-idém meg a 15-dikém. De most itt a rész! :D Remélem tetszeni fog!
Köszönöm a segítséget Eva Kaulitznak! Nélküle az egész sztory nem lenne.
Na de nem rizsázok tovább, jó olvasást!


1. rész: Útra fel

   Miután az utolsó bőröndöt is lezártam, körbenéztem a szobámban. A már jól ismert falak és bútorok most valahogy idegenül hatottak. – 6 éves korom óta laktam itt. Lassan 19 leszek, és most elköltözöm. – Ezek a gondolatok jártak a fejemben. Bár nehéz szívvel hoztam meg a döntést, de a szívem mélyén tudtam, hogy jól döntök.
- Lassan indulnunk kéne. – lépett be a szobámba.
- Tudod, most először gondoltam arra, hogy netalán rossz döntést hoztam. – mosolyogtam. Ha ő velem volt, vagy csak beszélgettünk, máris minden sokkal könnyebbnek tűnt.
- Nem rossz döntés, csak nehéz.
- Annyira jó, hogy vagy nekem Dorin. – öleltem át.
- Ez fordítva is igaz. – ölelt meg.
- Indulhatunk. – bólintottam és felkaptam mindkét bőröndöt.
- Rendben. – senki nem tud úgy mosolyogni, mint ő.
   Eltartott egy darabig, míg elbúcsúztam a családomtól. Pár éve még elképzelhetetlen lett volna számomra, hogy otthagyjam őket. De az a nap is bekövetkezett. Mire rendesen észbe kaptam már úton voltunk.
- Tudod, hogy nem vagyok nyugodt, amiért én vezetek? – kérdeztem kissé feszülten miközben az utat figyeltem. Dorin erre csak nevetett. – Ilyenkor úgy szeretlek.
- Ne idegeskedj! Jól vezetsz.
- Képzelem. – forgattam a szemeimet. – Még ha egyedül mennék, akkor azt mondom, hogy oké. De nem akarok felelősséget vállalni azért, hogy mást is összetörök. Féltelek. – sóhajtottam miután az egészet elmondtam egy szuszra.
- Én is féltelek. De engem ne féltsél. Inkább nyugodj meg. – nem tudod, de ha ő mondja, mindig megnyugszom.
- Ha kapcsolsz, zenét én ígérem, megnyugszom! – néztem rá kiskutya szemekkel.
- Az utat nézd! – szólt rám kissé dühösen majd nevetni kezdett. – És még te félsz, hogy melletted ülök.
- Jól van, na. – húztam el a számat, de hamarosan vigyorogni kezdtem. – Te elhiszed ezt?
- Hogy nem lett balesetünk? El.
- Nem az. – döntöttem oldalra a fejemet.
- Tudom.
- Mosolyturmixot ittál reggelire vagy mi a szösz?
- Nem. – rázta meg a fejét.
- Amúgy arra gondoltam, hogy én alig hiszem el ami történik. Mármint itt ülünk a kocsiban és a reptér felé tartunk, hogy L.A.-be menjünk aztán nemsokára vissza Németországba.
- Igen, elhiszem. – bólintott.
- Na, itt lennénk. – parkoltam le az autóval. – Én kissé be vagyok tojva. – néztem rá rémülten.
- Előbb még le se lehetett lőni most meg félsz? – nevetett halkan.
- Kb. – vontam vállat. Dorin megfogta a nyakláncát és felém mutatta a kis félszív medált.
- Látod ezt?
- Aha. – bólintottam és felmutattam a szív másik felét.
- Ez mutatja, hogy minden rendben lesz.
- Annyira szeretlek! – öleltem át.
- Én is. – sokszor kitörtek belőlem az érzelmek. – Akkor mehetünk?
- Aha.
   Kiszálltunk és elővettük a bőröndöket. Elég sok csomagunk volt, de hát, ha az ember lányai új életet kezdenek egy új országban szerintem elfogadható a tény, hogy marha sok cuccuk van. Bezártam az autót és elindultunk az épület felé. (Olyan max 10 métert mehettünk.) A becsekkolási huza-vona után leültünk és elkezdtünk beszélgetni.
- Jó pasi 11 óránál. – vigyorogtam. Egy elég magas, szőke hajó, kék szemű, nagyon is sármos, öltönyös férfi volt.
- Jó szemed van. – bökött oldalba Dorin.
- Inkább ízlésem mert a szemem nem épp a legjobb. – na, akkor olyan történt, amire egyikünk se számított. Mr. Jó pasi odajött hozzánk.
- Elnézést hölgyeim. – irtó helyes, sexi mély hangja van és udvarias. Kellhet ennél jobb. – Meg tudnák mondani mennyi az idő?
- 11:30. – nézett az órájára drága barátnőm.
- Köszönöm. – olyan mosolya volt, hogy azt hittem dobok egy hátast. Meg azok a szemek, amikkel az én növcsikémet szemlélte.
- Ugyan. – mosolygott, a pali meg elment.
   Már éppen szóra nyitottam volna azt a nagy számat mikor az előbbi palihoz odament egy másik és elkezdtek csókolózni.
- Ilyen a mi formánk. – húztam el a számat.
- Én azt hittem, hogy van jelölted a járásra.
- Hát az úgy volt… - jöttem zavarba aztán észbe kaptam mire Dorin nevetni kezdett. – Te erről honnan tudsz?
- Szerinted?
- Nem szép dolog, hogy a fejemben járkálsz. – ekkor hallottuk, hogy el kell indulnunk a géphez.
   Az út tök simán ment. Bár késtünk egy fél órácskát, ami nem tudom minek volt köszönhető. Mondták, de nem igazán figyeltem. Azért az érdekes volt, hogy a gépünk délben szállt fel mikor meg megérkeztünk reggel 10 óra volt.
   A gyomromban görcs volt és az sem enyhítette nagyon, hogy Dorin mellettem volt. Igazság szerint én se tudtam, hogy mi bajom volt. De mikor a reptér épülete előtt megláttam a fiúk, sötétített üvegű autóját valahogy megnyugodtam.

2011. augusztus 12., péntek

Prológus

Hali-hali!

Na itt a bevezetés. Jó olvasást hozzá! Remélem tetszeni fog! Amint van hozzá egy komment kapjátok az 1. részt. Addig is puszim!!!

Prológus


   El tudtok képzelni egy 19 évest lányt, aki egy éve érettségizett, van jogsija, stabil párkapcsolata, egyetemre jár, az évfolyam 2. legjobb tanulója, normális családdal, normális barátokkal?
   Ha igen ezt töröljétek ki a gondolataitok közül. 19 éves vagyok és egy éve érettségiztem meg van jogsim is. Eddig oké. Párkapcsolat? Nevezhetjük akár annak is. Az egyetem már nem annyira. 12 évig ültem az iskolapadban. Annyi bőven elég volt nekem. Normális család? Inkább csak szerethető. Normális barátok? Egy van.
   Talán bonyisnak tűnik mindez. Pedig higgyétek el. Szörnyen egyszerű. Feladtam a „szép” egyetemi éveimet és az álmomat, hogy ledoktoráljak. Így helyet adtam egy másik álmomnak. Utazgatok erre-arra a Tokio Hotellel és az ikertestvéremmel.
   Nem egyszerű szitu. De kimondta, hogy az élet egyszerű? Különösen az enyém nem az. Na de nem akarom lelőni a poént. Ha érdekel mi lesz, akkor olvasd a következő részt.

Twinstero

Hali-hali!

Mielőtt elkezdem felrakni az új történetet ezt muszáj felraknom. Vagyis annyira nem muszáj csak azért jó ha tudjátok mire kell számítani.
Nos, hát mi is az a Twinstero?

Ugyebár a Twincest az ikrek közötti szexuális kapcsolatot jelenti.
A hetero meg a fiú lány kapcsolatot jelenti.
Na, én ezt a kettőt raktam össze. De nem úgy, mint Eva Kaulitz-nál. Nálam sokkal komplikáltabbak lesznek a dolgok.
De most megígérhetek 3 dolgot:
1. Lesznek benne +18-as TWC-s jelenetek
2. Ha +18-as heteros rész lesz, akkor azt 3 csillaggal kezdem és zárom le. Így aki nem akar, olyat olvasni annak nem kell bogarásznia és a nélkül is érteni fogja a történetet.
3. Az Évi x Georg +18-as részeket nem írom meg.(Ez egy régebbi ígéretem miatt lesz, meg hát ez hosszú :D)
Remélem így is tetszeni fog! :D
Puszim!!!