2012. április 22., vasárnap

Ich liebe dich - 18. rész

18. rész – Áldozat és jutalom

Mindig azt gondoltam, ha majd Dorinnal egy helyen lakunk, vagy legalább is közel akkor sokat leszünk együtt. De hát ez a tervem már akkor befuccsolt. Igazság szerint nem bántam, vagyis igen, de megértettem mit érez. Ő tényleg szerette Georgot ahogy a fiú is őt. És ezt nem akartam a szemére vetni, mert hát… egyszóval pofátlanság lett volna. Úgyhogy azon az estén ismét hármasban voltunk abban a rohadt nagy házban. Az ikrek és én.
Na, már most. Mivel Dorinnak megesküdtem, hogy nem szólok bele a fiúk kapcsolatába (vannak, akik szerint esküdözni nem szép dolog, de én nem vagyok ilyen) ezért megpróbáltam elfoglalni magam.
Először arra gondoltam, hogy felnézek msn-re hátha fent van a középiskolai legjobb barátnőm Rita. De mégsem nyúltam a gép után. Hogy miért? Magam sem tudom. Talán féltem a reakciójától, vagy nem is tudom. Bár most így visszagondoltam, szerintem magamtól tartottam.
Nem tudom mikor éreztem úgy, hogy már végképp elegem van a szobám falaiból, és elindultam a házban. Igazság szerint a fiúkat kerestem. Ösztönösen vezetett az utam Tom szobájának irányába. Az ajtó előtt megálltam, és a résen keresztül leskelődtem befelé. (Ismétlem: Tudom nem szép dolog a leselkedés, de nagyon hasznos.)
- Kérlek Tom! – nyafogott Bill. – Áruld már el, hogy ki tetszik.
- Nem. – nevetett az afro fonatos.
- De miért? – nyafizott az énekes.
- Mert nem és kész. – válaszolt határozottan Tom.
- Olyan lehetetlen tudsz lenni. – háborodott fel Bill.
- És mégis vagyok. – vigyorgott az afro fonatos.
- Tudod, hogy nem erre értettem. – nézett bátyja szemébe a kisebbik.
- Tudom… - Tom egyre közelebb lépett testvéréhez, míg végül alig fél – 1 centi maradt köztük a távolság.
- Tom te mit csinálsz? – jött zavarba Bill.
- Nem tudom. – az idősebb beletúrt testvére selymes, fekete hajába.
- De ez most… - Bill nem tudta befejezni a mondatot, mert bátyja az ajkaira tapadt, és olyan szenvedéllyel csókolta meg, hogy levegőt is alig kaptak.
Visszafojtott lélegzettel figyeltem az eseményeket. Az ikrek teste összesimult, ahogy szorosan ölelték a másikat. Mintha nem is először csinálnák ezt egymással…
- Bill!
- Tom! – mondták egyszerre egymás nevét mikor kb. 5 perc után elszakadtak egymástól. – Én izé… - mentegetőzött Bill.
- Ne kérj bocsánatot én voltam… - mindketten annyira zavartak voltak. Átfutott az agyamon, hogy talán közbelépek, de ezt az ötletet hamar elvetettem.
- Mi most…
- Csókolóztunk. – láttam Tom arcán, hogy még kimondania is abszurd, mégis örül, hogy megtörtént.
- Ez így nagyon nyers megfogalmazás. – vakargatta a tarkóját Bill, és a padlót fixírozta.
- Ennél szebben pedig nem tudom mondani. – vont vállat az idősebb.
- Ezt titokban kell tartanunk! – jelentette ki határozottan a fekete.
- És el is kell felejtenünk? – Tom közelebb lépett testvéréhez.
- Azt nem mondtam. – mosolygott Bill, és újra birtokba vették egymás ajkait.

Ich liebe dich - 17. rész

Hali-hali!

Na, most lehet, hogy szeretni fogtok, mert dupla részt hoztam. :D Remélem örültök! Jó olvasást! Puszi!


17. rész – Egy igaz barát

Nem tudtam mit mondjak Dorinnak. Ha mindent töviről hegyire elmeséltem volna… nos, nem merek belegondolni. Bár ő állt és ma is ő áll hozzám a legközelebb néha félek a reakcióitól. Na meg persze az ő idegi állapotát is féltem magamtól.
- Kérhetek valamit? – mosolygott angyalian.
- Te bármit.
- Ha legközelebb bepasizol előtte légyszi szól! – és nekem vágott egy díszpárnát.
- Úgy lesz. – nevettem.
- De amúgy mennyire komoly? – már nem volt ott annyira a hangjában az a humoros lejtés. Féltett.
- Nem tudom. – vontam meg a vállam és a párnát kezdtem fixírozni. – Asszem csak úgy alakulgat.
- És Tommal mi lesz?
- Vele amúgy se jött volna össze. Túlságosan különbözünk. – furcsa nyomást éreztem a mellkasomban.
- Szerintem meg pont, hogy hasonlítotok. – mosolygott Dorin. – De értem, hogy miért terelsz róla.
- Ezt most nem értem.
- Mert tudod, mi van köztük. – huncut mosoly görbült Dorin szépen ívelt ajkaira.
- Mi? – ha lehet ilyet mondani, enyhén sokkos állapot kerültem.
- Nem csak neked vannak forrásaid.
- De most komolyan! – hisztiztem. – Mert oké, hogy nekem Tom elmondta, de neked… Bill. – esett le.
- Aha. – bólogatott Dorcsi.
- Most kajak az van, hogy szeretik egymást csak szarnak? – akkor már ki voltam akadva.
- Hát azért ez nem lehet nekik könnyű. Hiszen ikrek meg minden. – imádom Dorint. Mindig elő tudja hozni a jobbik eszem.
- Igazad van. – gondolkodtam el. – Hiszen mi olyan könnyedén vesszük ezeket a dolgokat. De nem kéne.
- Örülök, hogy erre rájöttél. – mosolygott, mint mindig.
- Jó igazad van! Csak tudod egész más a szitu, ha van egy olyan ember, mint én és ő nem igazán használja a fejét.
- Ebben van valami. – gondolkodott el.
- De szeretlek én ilyenkor! – arcomra egy féloldalas mosolyszerű akármi ült.
- Tudom. – ölelt át.

2012. április 14., szombat

Ich liebe dich - 16. rész

Hali-hali!

Gondolom már örültök, hogy megint magyarázkodni kezdek. : ) De nyugi, most nem fogok. Nem akarok túl sokat pofázni. Csak talán annyit, hogy ne ítélkezzetek! Jó olvasást!


16. rész – Érzelmek viharában

- Kéri Tamara! – mikor beléptem az ajtón, rögtön Dorinnal találtam szemben magamat, aki hát, hogy is mondjam. Nem volt épp rózsás hangulatban. – Hol a francban voltál?
- Hát az úgy volt… - vakargattam a fejem, mint valami rossz kisgyerek, majd keményen a szemébe néztem. – Valahol. – azzal elindultam az emeletre.
- Várj! – kapott a kezem után.
- Mi az? – néztem rá értetlenül és, hogy őszinte legyek kissé ideges lettem.
- Aggódtam érted.
- Tudom. – bólintottam majd tovább mentem.
Már nagyon régóta ismertem Dorint és szinte nem volt olyan dolog, amiről nem tudott. De ezt elmondani neki? Őrültségnek tűnt. Bár igaz, kettőnk között mindig is ő volt a megfontoltabb és az óvatosabb, én pedig a kis „fejjelmegyekafalnak” típus.
- Tamara! – Georg lépett be a szobába miközben én a laptopomon pötyögtem.
- Tessék?
- Beléd meg mi ütött?
- Azt te inkább nem akarod tudni. – nem néztem rá majd tovább pötyögtem.
- Mi van?
- Hosszú. – sóhajtottam és kikapcsoltam a gépet. – Mit szeretnél?
- Mit csináltál Dorcsival?
- Mióta hívod te Dorcsinak? – húztam fel a szemöldökömet.
- Az most lényegtelen volt. Miért kell őt is bántani? – tekintettem a karkötőmön lévő félszívre esett.
„AYS
EVER” ez a felirat volt rajta.
- Nem tudom, mire gondolsz. – nem néztem rá. Inkább a szőnyeget kezdtem fixírozni.
- Pontosan jól tudod, mire gondolok. – elkezdett felém közeledni, mire felpattantam.
- Georg, kérlek, menj ki!
- Miért? – tettetett tudatlanság villogott a hangjában. – Nem foglak bántani.
- Tudom. – bólintottam. – Épp ez a baj.
- Miért?
- Te nem bántanál soha. Se engem se Dorint.
- Igen. – bólintott, majd kiment a szobából.
- Ez furcsa volt. – mondtam magamnak.
Visszaültem az ágyra és bekapcsoltam a gépet. Majd felmentem facebookra. És mit látnak szemeim? Josh felkért, hogy változtassuk az állapotunkat kapcsolatra. Mivel semmi akadályát nem láttam visszaigazoltam. Majd nem egészen 1 percen belül Tom vágódott be a szobába és becsukta maga mögött az ajtót. Sőt, még a kulcsot is elfordította.
- Ez meg mit jelentsen? – pufogott.
- Mire gondolsz? – lecsuktam a laptopot és a rajzasztalra tetem. Akkor már kezdtem félteni a sok ki-be kapcsolás miatt.
- Erre! – elővette a telefonját ahol éppen az én adatlapom volt megnyitva. Rögtön kikaptam a kezéből és elkezdtem olvasni ki lájkolta.
- Nyuszcsííííííííííííííííííííííííííí! – kiabáltam örömömben. Csak azt felejtettem el, hogy magyarul beszélek.
- Micsoda? – értetlenkedett Tom.
- Nem micsoda te faszparaszt! Hanem kicsoda!
- Nekem oszt nyolc. – elvette a telefont és zsebre vágta.
- Nekem meg kilenc. – fontam össze a karjaimat. – Különben is! Mit zavar ez téged? Nem Billel fűzögeted a romantikus kis szálaidat?
- Halkabban! – tette az ajkaimra az ujját, amitől olyan érzésem támadt mintha egy villám csapott volna belém.
- Mégis ki elől félted a kis titkodat? – söpörtem félre a kezét.
- Mondjuk mindenki elől?
- Egyszer úgyis ki fog derülni Tom. – néztem mélyen a szemébe.
- Igen, de az egyszer az nem ma lesz!
- Honnan tudod? – nem tudom mi ütött belém, de valami nagyon az biztos. Előreléptem és tiszta erőmből (ami nem kevés) meglöktem Tomot, aki pár lépést hátrált, de utána visszanyerte az egyensúlyát.
- Mert tudom! – elkapta a csuklómat, és magához rántott. A testünk összesimult, engem pedig kirázott a hideg.
- Mit akarsz? – kérdeztem elfúló hangon.
- Nem tudom. – nagy barna szemei gyönyörűen csillogtak. Telt ajkai lassan közelítettek az enyéim felé majd lassan egyé váltak.
- Tom! – toltam el magamtól egy kicsit.
- Tessék?
- Ezt most miért? – olyan volt mintha kívülről látnám magam. Tudtam, hogy a szememben a félelem kristályüvegei csillognak.  Hiszen te őt szereted…
- Igazad van… - elengedett és kiment az ajtón. Én pedig követtem.
De nem a szobájába mentem utána hanem Georgékhoz. Lassan benyitottam és megláttam, ahogy Dorin az ágyon ül, és egy fényképalbumot nézeget. Rögtön felismertem, hogy melyik az. Az első együtt töltött szünetünk képei. Odamentem hozzá és sírva a nyakába borultam.
- Akkora egy balek vagyok!
- Jaj, szívem! – simogatta a hajamat.