Igen, régen írtam... És igen, ez piszokság... És most nagyon nem tudom magyarázkodni mert hihetetlenül ideges, csalódott, és szomorú vagyok... :S Na mind1! Jó olvasást!
35. rész –
Porhüvely
Mikor felébredtem, már egyedül
feküdtem az ágyban. A tegnap este fülledten erotikus képei ott motoszkáltak a
fejemben, még akkor is, ha el akartam őket felejteni... Tommal lenni valami
hihetetlen volt! Mivel már rendelkeztem némi tapasztalattal, teljesen jogosan
állíthatom, hogy hihetetlen, mind méretben, mind technikában. És mégis... Mégis
mocskosnak és perverznek éreztem magam, amiatt amit tettem... Vagyis tettünk!
Hiszen Tomnak ott volt Bill, Ria, és a kisbaba... Nekem pedig a lelkiismeretem
élő tükre, Dorcsi...
- Kopp-kopp! - mondta, nem épp kedves arccal, mikor belépett
a szobámba. - Látom ébren vagy!
- Igen... - motyogtam halkan.
- Remélem, tudod mit tettél!
- Tudom...
- És remélem, szégyelled is magad miatta!
- Nagyon is... - sóhajtottam.
- Akkor nincs már miről beszélnünk! - mielőtt bármit is
mondhattam volna, Dorin kiviharzott a szobából, én pedig továbbra is
tehetetlenül ültem az ágyon, szorosan magamra húzva a takarót, elmerülve a
gondolataimba, s átkozva a napot mikor megismertem Tom Kaulitz nevét...
A hetek lassan teltek, s én úgy
éreztem, talán előbb - utóbb képes leszek majd elfogadni, és elfelejteni annak
a szörnyű estének a következményeit. Mert igen is voltak következményei!
Például az, hogy nem tudtam rendesen elköszönni Dorcsitól. Mikor sírva aludtam
el, a párnáimba temetve az arcom, miatta sírtam, nem Tom miatt... Tom nekem
akkor csak egy hazug köcsög volt, akivel egy fedél alatt éltem. És, hogy miért
nem mentem haza? Nos, az nagyon egyszerű. Mert nem tudtam! Bármennyire is fájt
ez az egész Billt nem tudtam volna otthagyni! Ő volt az egyetlen, akiért
mindent le tudtam nyelni, és el tudtam engedni az életem magam mellett.
Hagytam, hogy Tom titokban végigmérjen és néha letaperoljon, hagytam, hogy Johs
kihasználja a testem, és hagytam, hogy Ria magával rángasson ahová csak akart.
Egész addig az ominózus napig!
Délelőtt a nappaliban ültem, és
épp egy plakáton dolgoztam, mikor hallottam, hogy csukódik az ajtó. Először nem
is igazán vettem fel a dolgot, gondoltam Bill jött meg. Ám a következő pillanatban
ahogy fölém tornyosult, én pedig megláttam az égnek meredő szőke tincseivel,
olyat sikoltottam, hogy esélyesnek tűnk a hangszálszakadás.
- Azért ennyire nem lehet rossz! - nevetett.
- Nem is az, hogy rossz, csak ki-be baszottul fura!
- Nekem bejön! - túrt a tincsei közé.
- Tomnak nem mondtad el, mi? - a hangom teljesen
érzelemmentesen csengett, ami azt hiszem abban a helyzetben teljesen elvárható,
és logikus volt.
- Nem! Meg akartam lepni ezzel, és egy vad szeretkezéssel...
- nézte az ablakot zavartan. Nagyon aranyos volt!
- Miben segíthetek?
- Ha hazajön, mond neki, hogy Dave keresett minket, pár
szerződés miatt. Vagyis ezt akkor kéne ha Riával van. Ha nincs, akkor csak azt
mond, hogy a kis házban találkozunk. Ő tudni fogva! - mosolygott boldogan.
- Jó! - bólintottam és én is mosolyogtam. - Örülök, hogy jól
elvagytok!
- Elvagyunk, csak Ria és a gyerek... Ezért akarom, hogy egy
kicsit kikapcsoljon!
- Ez tök édes meg kedves tőled! - öleltem meg.
- Kösz! - mosolygott, és megveregette a vállam, mire
elengedtem.
- Lehet egy kérdésem? Nem akarok nagyon belemászni a
dolgaitokba, csak ez érdekelne.
- Kérdezz nyugodtan!
- Nem fura, hogy a bátyáddal vagy?
- Eleinte nagyon fura volt... Az első pár alkalommal azt
hittem csak álmodom, de már kezd kikerekedni a dolog. És ami azt illeti, Tom
nagyon jól csinálja! Tudom, ezt nem veled kéne megbeszélnem, de mással nem
tudom, és félek, ha sokat dicsérem, nagyon egoista lesz! - ezen a beszólásán
mindketten jót nevettünk.
- Azért a bátyuskád, így is elég jól el van látva
önbizalommal, úgyhogy nem hinném, hogy ez gondot jelentene!
- Igaz! - nevetett halkan, majd elgondolkodott. - Te,
Tamcsi...
- Tessék? - kérdeztem kissé meglepetten.
- Tetszek én neked?
- Mi van? - döbbentem meg, mert a kérdés lesokkolt.
- Nyugi, nem fogok rád mászni, csak érdekel, hogy mit
gondolsz rólam.
- Őszintén? - vontam fel a szemöldököm.
- Őszintén! - bólintott.
- Egész jól áll a szőke haj! Jobb mint az a lenyalt fekete!
Amúgy meg... Nekem tetszel... Mármint nem vagyok beléd szerelmes, de nem is
utasítanálak el, ha ajánlatot tennél nekem.
- Diplomatikus válasz! - bólogatott mosolyogva, és átkarolta
a vállamat.
- Mi van? - néztem fel rá, gyanakodva.
- Azért te is kedves vagy! - nevetett, mire én is nevettem.
- Jó végre látni, hogy örülsz!
- Valahogy könnyebbnek érzem magam a nevetéstől.
- Az úgy szokott lenni!
- Amúgy... Nem tudod, mikor mentek el Tomék?
- Ha jól emlékszem 10-re mentek a dokihoz, úgyhogy lassan
indulhatsz, mielőtt hazaérnek!
- Kösz! - állt fel, és elindult az ajtó felé.
- Bill! - szóltam utána.
- Tessék? - fordult vissza.
- Jó szórakozást! - vigyorogtam.
- Meglesz! - kacsintott, és kilépett az ajtón, én pedig
ismét egyedül maradtam.
Ám nem sokáig „örülhettem” a
nyugalmamnak, ugyanis Tom és Ria hamarosan beléptem az ajtón. Utóbbi széles
mosollyal az arcán, míg az előbbi csak tetette a boldogságát.
- Sziasztok! - köszöntem kedvesen, de nem néztem Tomra.
- Nézd Tamara! - szaladt oda hozzám a barna szépség, és nagy
lelkesedéssel kezdte mutogatni az ultrahangos képeket, miközben nagyban
magyarázott.
- Nagyon aranyos! - mondtam mikor végre szóhoz jutottam.
- Már nagyon várjuk! - jött oda hozzánk Tom, és megsimogatta
Ria pocakját.
- Igen, de még had maradjon bent az ifjú kis Kaulitz!
- Jut is eszembe! - kaptam a fejemhez. - Tom, David hívott
titeket. Alá kéne írni néhány szerződést. Bill már elment, és mondta, hogy
mondjam neked, amint hazaértetek. - nem tudtam, hogy érti-e mit akarok, de reméltem,
hogy igen!
- Jó! - bólintott, és óvatosan rám kacsintott, jelezve, hogy
érti mit akarok. - Légy jó drágám! - puszilta meg Ria homlokát.
- Vigyázz magadra!
- Rendben! - biccentett Tom. - Sziasztok! - lépett ki az
ajtón.
- Szia! - köszönt neki Ria kedvesen, én viszont csak
biccentettem.
- Szerinted milyen? - toltam a barna szépség orra alá, a
plakáttervem. Valójában nem a véleménye érdekelt elsősorban csak le akartam
kötni a figyelmét, hogy még csak véletlenül se tudjon kombinálni. Viszont ha
feltűnően kerültem volna az ikrekkel kapcsolatos témákat, az meg megint fura
lett volna, úgyhogy maradtam a fél megoldásnál.
- Hihetetlen! - pislogott nagyokat Ria. - Hol tanultál meg
így rajzolni?
- A suliban? - tippeltem mosolyogva.
- Vicces! - mosolygott vissza. - De most komolyan, hol?
- A suliban, meg otthon. Jó, az otthoni többet ért, de azért
az órákon is dolgoztattak minket!
- Szereted ezt csinálni? - nézegette a skicceimet.
- Szeretem! - bólintottam, és sok idő után, először éreztem
boldognak magam.
- Akkor miért nem mentél ilyen irányban fősulira?
- Mert a 18. szülinapomon az ikrek felajánlották ezt a
„munkát”.
- Ez most szarkazmus akart lenni? - nevetett.
- Valami olyasmi! - nevettem én is. - De amúgy ez a rajz
megvan a gépemen is, egy kis modellben. - kezdtem el pötyögni a laptopomon.
- Milyen modellben? - vonta fel a szemöldökét Ria.
- Ilyenben! - fordítottam felé a képernyőt, amin a rajz volt
egy plakáttartóra helyezve. - Majd még finomítok rajta!
- Hihetetlenül jó! - döbbent le Ria.
- Köszi! - mosolyogtam zavartan.
- Van tehetséged ehhez!
- Azért ne vigyük túlzásba! - nevettem el magam.
- Ez nem túlzás! Komolyan kéne foglalkoznod ezzel!
- Talán majd egyszer! Egyenlőre másról szól az életem.
- És tényleg ezt várod az életedtől? - akkor nem tudtam hová
rakni azt a mondatot. Mit várok az életemtől? Semmit! Kb. az lenne a helyes
válasz! Elvégre az egyik „főnököm” rendszerint fogdos, a pasim kihasznál, és
falaznom kell egy szerelmes ikerpárnak, meg egy esküvőt szervező terhes arának.
Pillanatnyilag, annyi elég volt!
- Az életem érdekes és izgalmas. És most elégedett vagyok
ezzel! - néztem mosolyogva a szemébe és reméltem, hogy el is hiszi!
- Azért vigyázz nehogy túl sokáig toporogj egy helyben! -
állt fel, és az emeletre vonult. Én meg nem értettem az egészből semmit!
***
Tom idegesen dobolt a kormányon.
Akkor nem érdekelték a sebességkorlátozások, sem a büntetés. Csak arra vágyott,
hogy újra ölelhesse és csókolhassa, hőn szeretett ikertestvérét. Végül,
végtelennek tűnő autókázás után megérkezett a kisházhoz. Leparkolt, és elindult
befelé, ám a gyomra, már akkor görcsben állt. Mikor belépett az ajtón, és
kulcsra zárta azt, a füleit egyből megcsapta a kellemes, hangulatos zene amit
normál esetben idegesítőnek, és nyálasnak talált volna, ám a gondolat, hogy
Billel együtt hallgatja, valahogy megszépítette ezt a gondolatot. Ám, mikor
belépett a nappalis hálóba, még a lélegzete is elakadt. Bill meztelenül feküdt
az ágyon, ám a takaró sejtelmesen eltakarta az ágyékát. Szőke haja össze-vissza
állt, az arcán pedig óvatos mosoly ült.
- Na, milyen?
- Eszméletlen szexi! - mérte végig testvérét, eléggé
feltűnően.
- Ezt ne!
- Mert? - vigyorgott kéjesen Tom, és testvérére mászott.
- Mert csúnya vagyok? - vont vállat mosolyogva Bill.
- Nekem meg szar az ízlésem mi? - nevetett a rasztás.
- Hülye! - löktem meg bátyja mosolyogva a szöszke.
- Csak nem le akarsz rázni? - súgta öccse fülébe, és
rámarkolt annak szerszámára.
- Dehohgy... - nyögte Bill.
- Ajánlom is! - nézett testvére szemébe az idősebb, majd
hevesen megcsókolta.
A fiatalabb Kaulitz ugyan olyan
hevességgel csókolt vissza, miközben elkezdte megszabadítani testvérét, az
addigra, oly fölöslegessé vált ruhadaraboktól. Mikor végre mindketten pucérra
vetkőztetve láthatták a másikat, a két ugyan olyan hancúrléc, már mereven
ágaskodott, a kielégülésre áhítozva.
- Olyahn jó, hogy velehd lehetehk... - csókolta hevesen
öccsét a fekete.
- Két hete vágyohm erreh...
- Bill! - nézett mélyen öccse szemébe. - Te két hete még
csak magadhoz, se nyúltál?
- Akartam, de én nem csinálom olyan jól... - túrt a tincsei
közé a szöszi.
- Bár otthon nem csinálhatjuk, attól én még segíthetek
rajtad... - súgta érzékien Bill fülébe, és rámarkolt a férfiasságára.
- Ahh... Tom... Hatolj belém kérlehk! - feküdt el az ágyon,
és szétnyitotta a lábait. - Tudom, hogy akarod nagyfiú!
- Gonosz kis játékot űzöl velem szöszike. Ugye tudod?
- Miért is?
- Mert csak néha kaphatom meg a mennyországot tőled! -
csókolta meg öccsét és lassan belé hatolt.
- Tohm... - nyögött bele Bill a csókba.
- Tesséhk? - kezdett el benne mozogni a fekete.
- Olyahn nahgy vahgy... - pirult bele a szöszke.
- Néhzz rám! - simogatta a fiatalabb arcát Tom, mire az
felnyitotta a pilláit. - Így jóh! - mosolygott a rasztás és újra mozogni
kezdett, s közben elkezdte kényeztetni Bill férfiasságát is.
Ahogy néha-néha lecsukódó pilláik
árnyékában egymásra néztek, valami egész érdekesen különös érzés fogta el őket.
Maga a felhőtlen boldogság érzése. Akkor nem létezett se bánat, se harag, se
gond, se baj, se fájdalom... Csak a másikat ölelték, csak egymást érintették, s
csak az ikrük fülébe suttogtak édes kis szavakat.
Nem telt belé sok idő, s arcaik
kipirosodtak, szíveik hevesebben vertek és néhány izzadtság csepp is
gyöngyözött a homlokaikon. Testük egyre közelebb került egymáshoz, végül már
összeizzadva simultak egymáshoz. Szinte már egyek voltak, mint akkor, olyan
nagyon régen. Nyögéseik szépen egybe olvadtak, akár egy dal kép akkordja.
Végül, a földi gyönyör
legmagasabbikát, az orgazmust, egymás remegve ölelő karjai közt élhették át,
oly sok vágyódással teli óra után.
- Szeretlehk Bihll... - sóhajtozott még Tom, immár testvére
mellett feküdve.
- Én ihs szeretlek Tohm! - bújt a gyorsan emelkedő, és
süllyedő mellkashoz a szöszke.
- Olyan jó hozzád közel lenni!
- A közelséged megnyugtat... - simogatta bátya nyakát.
- Kis gonosz! - vigyorgott Tom. - Tudod, hogy a nyakam nem
játék!
- Pedig annak néztem! - csókolgatta Bill az érzékeny
területet. - Bár kiszívhatnám!
- Szívd ki, kérlek!
- De ha Ria meglátja... - szabadkozott Bill.
- Akkor majd azt mondom ő szívta ki! - mutatta meg a nyaka
másik oldalát Tom. - Tudom, hogy ezt rossz látnod... Épp ezért szeretném ha
kiszívnád! - Bill torka összeszorult és újra elkezdte csókolgatni a rasztás
nyakát.
- Olyahn jó ehzt érehznih... - sóhajtozta, mire a szöszi
elmosolyodott, és egy ponton erősen szívni kezdte testvére nyakát, aminek
hatására az idősebb hangosan felnyögött.
- Megjelöltelek! – bújt ismét szorosan testvéréhez Bill.
- Köszönöm! – csókolta homlokon szerelmét Tom.
- Már megköszönted! – csókolta meg testvérét a szöszke.
***
- Holnap lefényképezhetlek? – kérdezte Josh mikor a kanapén
feküdt és a feje az ölemben volt, én meg a haját simogattam.
- Ha szeretnél! – vontam vállat. – Bár, sok photosopp kell
majd hozzá!
- Olyan kis butus vagy! – simogatta meg az arcom mosolyogva,
és megcsókolt.
- Más azt mondja önbizalom hiányos vagyok, de így is lehet
fogalmazni! – mosolyogtam.
- Jaj, te! – ingatta a fejét, mikor meghallottam a telefonom
zenéjét.
- Bocsi! Ezt fel kel venne!
- Oké! – ült fel, én meg kimentem a hátsó udvarra.
Azt hiszem anya nem számolt
azzal, hogy én Amerikában vagyok, mert vagy egy fél órán keresztül magyarázott
mindenféléről. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik, mert igen is hiányzik! Nem
azt mondom, hogy nem volt jó hallani a hangját, mert nagyon is jó volt. Nem azt
mondom, hogy nem féltem, mert bár az anyám aki felnőtt és tud vigyázni magára,
de én akkor is féltem! De nem igazán tudtam elképzelni, hogy minek is
magyarázott annyit a… A pontosan nem is tudom miről, mivel a végén már nem is
tudtam pontosan, hogy miért hívott, de ez lényegtelen volt. Már mentem volna
vissza a nappaliba mikor is, már a folyosóról észrevettem őket. Megtorpantam és
egyszerűen nem hittem a szemeimnek. Muszáj voltam megtámaszkodni a falnál, mert
volt egy olyan sejtésem, hogy össze fogok esni! A szemeimet marták a könnyek,
és nem tudtam eldönteni, hogy miért... Hiszen örülnöm kellett volna! Végre a
kezemben volt valami ami mindent megoldott volna, én mégis szomorúnak éreztem
magam... "Szerencsére" az agyam egy kis darabja akkor is a toppon
volt, mikor a nagy része nem! Így, mintha a kezeim önállósodtak volna,
elővettem a telefonomat, és elkezdtem lefilmezni ahogy Johs és Ria éppen egymás
szájába mászva csókolóztak. Már nem tudom mennyi ideje csinálhatták mikor végre
kimásztak a másik szájából.
- Szeretlek Ria! - ölelte magához szorosan a lányt az a
szemétláda.
- Én is szeretlek téged! Annyira fáj ez az egész... - fúrta
a fejét a fiú mellkasába a barna szépség. - Olyan jó lenne ha együtt
nevelhetnénk fel a picit...
- Az lenne minden vágyam, édesem! Te, és a gyerekünk, meg
én!
A kezem megremegett, és nagy
erőfeszítésembe került, hogy el ne ejtsem a telefonom. Nem azért mert törékeny
volt. Nagy francokat! Folyton leesett. Hanem mert valószínűleg, azt
meghallották volna.
- Már nem kell sokat várnunk, és együtt lehetünk! Gyorsan
elvetetem magam Tommal, majd el is válok! Majd Tamara elviszi a balhét!
- Még jó, hogy elvileg járunk! Így legalább veled lehetek!
- Ennek én is örülök! - csókolta meg a kis... azt a szőke
szemetet.
- Azt hiszem abba kell hagynunk. Szerintem lassan
visszajön...
- Rendben! - csókolták meg egymást még egyszer, majd leültek
egymástól távol, és elkezdtek beszélgetni Ria fotózásáról.
Leállítottam a felvételt, és
vettem egy mély levegőt ami elég szaggatottra sikeredett. Miután végül sikerült
normalizálnom a levegővételem és a pulzusom, egy mosolyt festettem az ajkaimra,
majd visszamentem a nappaliba. Mint ha mi sem történt volna, leültem Josh
mellé, és bármennyire undorító féregnek találtam, hozzá bújtam.
- Ki volt az kicsim? - karolt át.
- Csak anya. Azt mondta üdvözöl titeket!
- Ez kedves! - mosolygott rám Ria.
- Tényleg az! - puszilt homlokon.
- Azt hiszem felmegyek... Nem aludtam valami sokat az
este...
- Biztosan jól vagy? - fürkészte az arcom Josh. Valójában
meg is hatódtam volna, ha nem lettem volna tisztában a dolgokkal.
- Aha! - bólintottam.
- Majd én szemmel tartom! - ajánlotta fel Ria. Milyen bájos!
- Pihenj édesem! - simogatta meg a hajam.
- Kikísérlek!
- Kitalálok! Te csak pihenj! Amúgy is még beszélni akartam
Riával a fotózásáról.
- Értem. - bólintotta. - Akkor szia! - intettem és
elindultam felfelé.
- Szeretlek! - szólt még utánam.
- Me too! - mosolyogtam, majd felszaladtam. Nem akartam
semmi mást, csak aludni, és feledni...
De nem tehettem! Egyrészt mert
mikor felértem a szobámba, felpofoztam magam. Elvégre ebben a helyzetben csak
pozitívumok voltak! Egyrészt: Bill és Tom együtt lehettek, másrészt: simán
kidobhattam Johs-t, aminek miután helyreráztam a fejem, kifejezetten örültem.
Úgyhogy, csak hasra vágtam magam az ágyon és vártam. Közben pedig egy albumot
lapozgattam, amit karácsonyra kaptam. Nem volt egy nagy dolog. A kedvenc
könyvsorozatomhoz tartozott és már ez is kicsit búcsúajándékszerű volt. Nem
elsősorban a könyvektől búcsúzta... Bár, azokat is szerettem. Ez főként a
gyerekkorom és az addigi átlagos életem búcsúztatása volt. Soha nem éreztem
magam átlagosnak. Talán azért is, mert senki nem tartott engem annak. A
kiközösítésem még az általánosban kezdődött, és sok idő kellett, mire túlléptem
rajta. Talán attól is elbúcsúztam... De nem hiányzott, az már egyszer biztos!
Ne tudom hányadszorra olvastam át
azokat a sorokat. Nem tudom hányadszorra néztem végig a fotókat, mikor hangokat
hallottam. Ajtócsukódás, léptek, köszönés, léptek, ajtócsapódás, a lépcső
nyikorgása aztán egy Bill a szobámban.
- Ezer meg egy millió hála! - vigyorgott rám.
- Nincs mit! - mosolyogtam, de mikor megláttam a nyakát, a
mosolyom vigyorrá nőtte ki magát. - Veled meg mi történt?
- Játszottunk... - tapogatta meg a nyakát a lilás foltnál.
- Akkor jó napod volt?
- Isteni napom volt! - javított ki.
- Akkor jó, mert lehet, hogy most elrontom.
- Mi történt? - kérdezte aggódva. Nem válaszoltam, csak
átadtam neki a telefonom amin már elindult a videó. Azt hiszem Bill arca abban
a pár percben felvonultatta a szivárvány összes színét, de a falfehér
sápadtságot is. Ám mikor visszaadta a telefonom, nem lehetett semmit látni
rajta.
- Na? - kérdeztem pár perc múlva.
- Megáll az eszem! - vert bele a falba (van aki így vezeti
le a feszültséget, néha én is) majd megint vigyorgott mint egy elmeosztályról
szabadult. Egy picit ijesztő volt.
- Életem végéig az adósod maradok! - szorított magához.
- Ha így csinálod nem leszek hosszú életű... - veregettem
meg a hátát.
- Bocs... - engedett el, és leült mellém. - Ez olyan bizarr...
- túrt zavartan szőke loknijai közé, amik nekem még mindig furák voltak.
- Ez eszméletlenül bizarr! Gondolj már bele! Ria tényleg
képes lett volna felneveltetni a gyereket Tommal... Az a... Most kisípolom
magam, meg ezt hagyta volna! Aljas, pénzéhez rohadék!
- Hát azok! Viszont ha ezt megmutatod Tomnak...
- Akkor ti gond nélkül együtt lehettek!
- Es olyan hihetetlen! - rázta meg a fejét. - Tom és én,
bármikor egymáshoz érhetnénk... Megölelhetném, megcsókolna... Téged nem zavar a
kapcsolatunk?
- Én örülök nektek! - fogtam meg a kezeit. - Különben meg én
Twincest-es vagyok!
- Te beteg állat! - nézett rám a szöszke közönyösen.
- Aha, én vagyok a beteg állat, téged meg az ikertesód dug.
Szerintem is... - válaszoltam épp olyan flegmán, majd elnevettük magunkat.
- Betegek vagyunk...
- Én így szeretitek egymást! Én meg titeket szeretlek!
- Mi meg téged ilyen lökötten felelősségteljesnek!
- Az oszt valami! - néztem rá nagy szemekkel.
- Tudod, hogy értem! - forgatta a szemeit.
- Már, hogy ne tudnám! - kuncogtam.
- Sziasztok! - vágódott be Tom is, és magához húzva Billt,
hosszasan megcsókolta. - Miről szól az eszmecsere?
- Rólatok! - mosolyogtam.
- Valamit mutatni szeretnénk! Pontosabban Tamcsi...
- Ugye nincs baj? - vonta fel a szemöldökét Tom.
- Ezt döntsd el te! - mutattam meg neki a felvételt. Na, az
ő arca egész mád volt. Bár a szivárvány színei és a hófehér is megjelent rajta
(ezek, hogy tudnak szivárványok lenni?) de a fájdalom is.
- Hülye kurva! - vágta az ágyra a telefonomat. - Hívd fel azt
a rohadékot!
- Nem ölsz embert! - szóltam rá. Bár elég pszichopata feje
volt, én nem ijedtem meg. Szegény Bill annál inkább.
- Tom... Ugye nem ölöd meg? - dadogta zavartan.
- Csak agyonverem... - mondta a gitáros nyugodtan, majd
felém fordulva megint ideges lett. - Hívod már?
- Szia Josh! - szóltam bele a telefonba. Akkor még nem
utoljára.
***
Fél óra múlva mind a 7-en a
nappaliban ültünk. Tom éppen készült meggyilkolni a tekintetével valakit, vagy
valamit, arra nem jöttem rá mit vagy kit, Bill ugrásra készen figyelt, hogyha
kell lefogja testvérét, én idegesen doboltam a laptopomon, amire addigra már
fel volt töltve a videó, Ria kissé fáradtan merengett, akkor még nem tudta mi
lesz. Johs pedig döbbenten, kíváncsian, és értetlenül lesett körbe. Nagyjából
ez volt a helyzet.
Végül úgy döntöttem elindítom a
videót, olyan minden mindegy alapon. Hát mit nem mondjak elég érdekes reakcióm
„születtek”.
Ria félig elájult, (o.O?), Johs
lesokkolva kezdett mentegetőzni nekem, én meg üvöltöttem vele, hogy mekkora egy
pöcs, és, hogy nem akarom többé látni, erre Tom rákontrázott, hogy letépi a
szőke pöcs golyóit, és feldugja a seggébe. Én ráordítottam Tomra, hogy ne
kiabáljon vele, mire Josh vigyorgott. Akkor meg vele ordítottam hogyha tovább
vigyorog akkor nem éli meg a következő 20 másodpercet. Közben Tom Bilel
kiabált, hogy eressze el mert kinyírja Josh-t, erre Bill megsértődött és
közölte, hogy akkor Tom, soha többé nem érhet hozzá és el is költözik, mire a
fekete esengeni kezdett, hogy sajnálja és nem úgy gondolta a dolgot.
Nagyjából egy órák keresztül
zengett a ház. Végül Ria összepakolt és mind a ketten távoztak, mi pedig ott
maradtunk hárman. Bill, aki még mindig haragudott a bátyára, legalább is
látszólag, Tom aki kissé összezuhant Bill miatt, meg mert mégsem lesz apuka
(bár nem mondta, de látszott rajta), és én aki tulajdonképpen nem érzett
semmit, csak egy kis csöndre vágyott és nyugalomra. Azért ez még mindig jó
arány volt!
