18. rész – Áldozat és jutalom
Mindig azt gondoltam, ha majd Dorinnal egy helyen lakunk, vagy legalább is közel akkor sokat leszünk együtt. De hát ez a tervem már akkor befuccsolt. Igazság szerint nem bántam, vagyis igen, de megértettem mit érez. Ő tényleg szerette Georgot ahogy a fiú is őt. És ezt nem akartam a szemére vetni, mert hát… egyszóval pofátlanság lett volna. Úgyhogy azon az estén ismét hármasban voltunk abban a rohadt nagy házban. Az ikrek és én.
Na, már most. Mivel Dorinnak megesküdtem, hogy nem szólok bele a fiúk kapcsolatába (vannak, akik szerint esküdözni nem szép dolog, de én nem vagyok ilyen) ezért megpróbáltam elfoglalni magam.
Először arra gondoltam, hogy felnézek msn-re hátha fent van a középiskolai legjobb barátnőm Rita. De mégsem nyúltam a gép után. Hogy miért? Magam sem tudom. Talán féltem a reakciójától, vagy nem is tudom. Bár most így visszagondoltam, szerintem magamtól tartottam.
Nem tudom mikor éreztem úgy, hogy már végképp elegem van a szobám falaiból, és elindultam a házban. Igazság szerint a fiúkat kerestem. Ösztönösen vezetett az utam Tom szobájának irányába. Az ajtó előtt megálltam, és a résen keresztül leskelődtem befelé. (Ismétlem: Tudom nem szép dolog a leselkedés, de nagyon hasznos.)
- Kérlek Tom! – nyafogott Bill. – Áruld már el, hogy ki tetszik.
- Nem. – nevetett az afro fonatos.
- De miért? – nyafizott az énekes.
- Mert nem és kész. – válaszolt határozottan Tom.
- Olyan lehetetlen tudsz lenni. – háborodott fel Bill.
- És mégis vagyok. – vigyorgott az afro fonatos.
- Tudod, hogy nem erre értettem. – nézett bátyja szemébe a kisebbik.
- Tudom… - Tom egyre közelebb lépett testvéréhez, míg végül alig fél – 1 centi maradt köztük a távolság.
- Tom te mit csinálsz? – jött zavarba Bill.
- Nem tudom. – az idősebb beletúrt testvére selymes, fekete hajába.
- De ez most… - Bill nem tudta befejezni a mondatot, mert bátyja az ajkaira tapadt, és olyan szenvedéllyel csókolta meg, hogy levegőt is alig kaptak.
Visszafojtott lélegzettel figyeltem az eseményeket. Az ikrek teste összesimult, ahogy szorosan ölelték a másikat. Mintha nem is először csinálnák ezt egymással…
- Bill!
- Tom! – mondták egyszerre egymás nevét mikor kb. 5 perc után elszakadtak egymástól. – Én izé… - mentegetőzött Bill.
- Ne kérj bocsánatot én voltam… - mindketten annyira zavartak voltak. Átfutott az agyamon, hogy talán közbelépek, de ezt az ötletet hamar elvetettem.
- Mi most…
- Csókolóztunk. – láttam Tom arcán, hogy még kimondania is abszurd, mégis örül, hogy megtörtént.
- Ez így nagyon nyers megfogalmazás. – vakargatta a tarkóját Bill, és a padlót fixírozta.
- Ennél szebben pedig nem tudom mondani. – vont vállat az idősebb.
- Ezt titokban kell tartanunk! – jelentette ki határozottan a fekete.
- És el is kell felejtenünk? – Tom közelebb lépett testvéréhez.
- Azt nem mondtam. – mosolygott Bill, és újra birtokba vették egymás ajkait.
