Ich liebe dich - 28. rész

Hali-hali!

   Na, szóval (és tetvel)! Az este rohadt nagy vihar volt nálunk és valamikor délután 2-kor jött csak vissza az áram. Áldom az eget, hogy most a nénikém laptopja nálam van mert így az éjjel be tudtam fejezni a részt. Ám sajnos van egy rossz hírem. Ugye mindjárt itt az augusztus (amit, hogy őszinte legyek én még nem tartok rossz hírnek) és nekem egyre több dolgom lesz. Jönnek rokonaim, osztálybulit tartok, bébiszitterkedek, aztán meg egy hétig táborozok. Na már most ezt mind lerendezem augusztus 18-ig. Akkor jövök haza a táborból. Mielőtt elmegyek még kaptok részt, de nem tudom mennyit és mikor. Addig is jó olvasást és kellemes nyarat! ;)

28. rész – Titok és döbbenet

Mikor hazaértünk az orvostól Ria felment egy kicsit lepihenni, ami elég érthető volt, én viszont csak fel alá járkáltam a nappaliban és már féltem, hogy kilyukad miattam a parketta mikor az ajtóban megjelent Dorin és Georg.

- Megmentőim! – öleltem át a nyakukat.

- Női dolog? – kérdezte értetlenül a basszeros.

- Valami olyasmi. – fintorogtam.

- Akkor asszem… - nézett ránk könyörgően.

- Te most itt maradsz! – parancsoltam rá, majd az én drága barátnőmhöz fordultam. – Be kell őt avatnunk.

- Megőrültél? – döbbent le Dorcsi.

- Miről van szó? – érdeklődött Georg.

- Ja, megőrültem! Csak az van, hogy egy megállíthatatlan tűzvész fenyegeti a papírból gondosan felépített várukat.

- Kinek a micsodáját? – a basszeros már egyre értetlenebbül nézet hol egyikünkre, hol másikunkra.

- Mi van? – az én drága barátosném csak meredten nézett rám. – Úgy érted, hogy…

- Pontosan úgy! – bólintottam össze font kezekkel.

- De hát az, hogy?

- Bazd meg! – csattantam fel. – Te több évig tanultál bioszt mint én…

- Nem is arra értettem! – akadt ki. – És ez biztos?

- Ja. – vágtam rá határozottan. – Nemrég értünk haza az orvostól. Azt mondták olyan 8 hetes lehet.

- Ria terhes? – szólalt meg végül Georg.

- Kuss! – pisszegtem le. – Nem akarom, hogy tudja, hogy tudjátok.

- Rendben! – emelte védekezően maga elé a kezeit. – Tom ki fog akadni.

- Az nem kifejezés. – fintorogtam.

- De miről kell még tudnom? – sandított ránk.

- Az ikrek szerelmesek egymásba. – közöltem színtelen hangon miközben Dorcsi csak egyre fehérebb lett.

- Apád faszát!

- Az éppen németben van. – morogtam az orrom alatt. – Tudod ahol nektek is lennetek kéne! – kiabáltam rá.

- Tami! – szólalt meg végül Dorin, én pedig kussoltam. – Azt hiszem Georg nem így értette.

A barna Adonisz csak állt ott maga elé meredve. Volt egy olyan érzésem, hogy nem így kellett volna vele közölnöm a dolgokat, de amit egyszer kimondtam azt már nem szívhatom vissza. Dorin arca kissé rémült volt, ahogy meredten nézte szerelmét ugyanis a fiú nem mozdult még pislogni se pislogott, egyszerűen csak meredt maga elé szótlanul s csendesen.

- Drágám… - érintette meg a karját Dorin. A srác először kiddé megszeppen, de ugyanakkor szerelme érintésétől meg is nyugszik egy kicsit.

- És ti… ti honnan tudjátok? – csak meredt maga elé, mint addig is.

- Az ikrektől… - sóhajtottam. – Én láttam Tomon…

- Bill pedig elmondta nekem. – sütötte le e szemeit Dorin.

- De… - emelte fel a tekintetét a basszeros. Tudtam mit akart mondani így mielőtt elhangzott a kérdés én már válaszoltam is rá.

- Azért nem fordultak hozzátok, mert össze voltak zavarodva. Tudod, ezt se e, se Dorin, se én, se senki más nem értheti. Hiszen ők ikrek! Az Isten szerelmére is! – ekkor megcsörrent a nyakláncom, rajta a félszív medállal. Megszorítottam és úgy folytattam. – Az, ha 2 ember egykor egy volt az valami elképzelhetetlen számunkra. Mi nem érthetjük azt, ami köztük van. Mi… - a hangom elcsuklott és a szemem bekönnyezett. Már nem lehetett azt hallani mikor a ti szó elhagyta a számat. Kiszaladtam a házból, egyenesen a medencéhez majd beleugrottam. Ahogy süllyedtem lefelé kinyitottam a szememet és láttam amint két alak a medence szélén állt. Elmosolyodtam majd kiengedtem a levegőt. Akkor vesztettem el az eszméletemet…

Mikor legközelebb magamhoz tértem már a szobámban voltam. Az ágyamban voltam pizsamában és valaki ült az ágyam mellett. Nem láttam tisztám, de megéreztem, hogy ki az. A puha kezek, amik az enyémet fogták, a lélegzetvétel ismerős üteme és az illat. Megszorítottam a kis kezeket mire ő rám nézett. Barna szemeiben már letáborozott az aggodalom, amit tudtam, nem lesz egyszerű elkergetni onnan. Ahogy pár pislogás után kitisztult a látásom, elmosolyodtam.

- Szervusz, nagylány! – ahogy ezt kimondtam előtört bennem pár emlék. Engem mindig a dokim köszöntött így. Bármennyire is fura, ő is hiányzott.

- Nagyon megijesztettél, ugye tudod? – kérdezte fásultan.

- Sajnálom! – komorult el az arcom és lassan felültem. – Nem tudom miért tettem… Egyszerűen csak… Nem tudtam irányítani magam…

- Azt hittem már nincsenek ilyen pillanataid… - az arca kissé eltorzult. Lehet megijedt… Bár őt ismerve, inkább csak engem féltett.

- Eddig én se tudtam, hogy újra előjött… - simítottam hátra a tincseimet. – Tomék már elmentek?

- Igen. – bólintott Dorin. – Bill a szobájában van…

- Elmondtad neki? – kérdezte félve. Mindketten tudtuk, hogy ezt kell tenni, én mégse lettem volna képes rá.

- Sír… - sóhajtott.

- Beszélek vele! – ellentmondást nem tűrve álltam fel, és úgy ahogy voltam egy pizsamanadrágban és egy fehér pólóban átmasíroztam a fiatalabbik Kaulitz szobájába. – Te is jössz? – fordultam a kilincset fogva ikremhez.

- Én már beszéltem vele. – sóhajtott. – Nem tudom, mit érez… Eddig nagyon jól elvoltunk, de most nem tudok neki segíteni…

- Semmi baj! – öleltem át mosolyogva. – Senki nem lehet szuperhős…

- Tudom. – ölelt meg. Mikor elváltunk én beléptem a szobába ő pedig a földszint felé vette az irányt.

Bill háttal feküdt az ajtónak, arcát teljesen a párnák közé fúrta. Hallottam, ahogy sír, viszont ő nem vett észre engem. A nagy ablakhoz sétáltam és elhúztam a sötétítőt. Mire újra felé fordultam, már az ágy szélén ült, de még mindig sírt. Letérdeltem elé, szorosan átöleltem és akkor az én könnyeim is újra elindultak. Bill hozzám bújt, és éreztem, ahogy a pólóm válla átnedvesedik. Odakint dörgött és villámlott, majd eleredt az eső. Bár mi odabentről hallgattuk a tiszta életű kis vízcseppek találkozását a rideg, kemény világgal, amitől életük vége olyan mocskos lett. Ha nem is értek hozzánk, mi könnyeket hullatunk értük…

Ha az ember szeret, valakit azt elengedi… - tartja a mondás. Én próbáltam elengedni az embereket, akik fontosak voltak a számomra, de nem ment. Mikor a fiúk munkát ajánlottak én csak úgy mentem bele ha Dorin is jöhetett velem. Bevallom egy rohadék dögnek éreztem magam emiatt, hiszen ő már akkor főiskolára járt. Sínen volt az élete, én pedig tönkretettem…

- A gyerekét… hordja a… a szíve alatt… - zokogott fel Bill-

- Shhh… - simogattam a hátát és megpróbáltam csitítani. – Ez csak egy gyerek… Nem befolyásolja azt, amit a természet adott nektek! – felültem mellé az ágyra és úgy karoltam át. – Azt a köteléket, ami köztetek van, semmi sem szakíthatja szét…

- Ő akkor is a bátyám gyereke lesz… - furcsa volt az ő szájából hallani a „bátyám” szót. Addig soha nem nevezte így.

- Bill! – fogtam meg a kezeit és egy sóhaj után belekezdtem. – Mindegy milyen áron, de én megakadályozom, hogy bármi is szétszakítson titeket… Nem engedhetem, hogy ti szétmenjetek…

- Ez nem a te kötelességed… - nézte a szőnyeget szomorúan.

- Nem az enyém, és nem is fogok mártírkodni, de ti egymásnak lettetek teremtve, és ezen semmi nem fog változtatni. Szerelemben és háborúban mindent szabad…

- De ugye a babát nem fogod bántani? – az arca elsápadt és a szemében újabb könnyek gyűltek.

- A babának nem lesz semmi baja. – mosolyogtam rá. – Szegény picike nem tehet semmiről, ezért nem fogom bántani, de elintézem, hogy Ria ne akarjon Tommal maradni… A picit láthatja majd, de nem kell a boldog családapát játszania.

- Köszönöm! – Bill szemei fáradtan csillogtak.

- Feküdj le! – mosolyogtam, majd mikor kényelembe helyezkedett, betakartam és egyedül hagytam.

Kiálltam a nagy teraszra egy szál cigarettával és csak néztem az esti borús eget. Nem tudtam, hogy fogom megoldani a Billnek tett ígéretemet, de kötelességemnek éreztem vigyázni rájuk. Elmosolyodtam, ahogy eszembe jutott az egyik barátnőm régi mondata: „olyan vagy akár egy anyatigris”.

- Talán… - elnyomtam a cigit és a bal csuklómra meredtem. – Holnap ismét seb fog téged fedni… - végigsimítottam rajta majd visszamentem a házba, egyenesen a nappaliba ahol a többiek éppen mahjongoztak. – Én is beszállok! – lelkendeztem és helyet foglaltam köztük. A szívem furcsán nyugodt volt. Dorin és Georg boldogok voltak, Gustav csak nyomatta a hülyeségeit, Bill pedig csendesen szundikált. Ám tudtam, hogy még nem ért véget számomra a nap. Még volt hátra egy hosszú beszélgetésem, de azt akkor kizártam a fejemből, és csak a játékra koncentráltam.

Ich liebe dich - 27. rész

Hali-hali!

   Na, itt van a július 2. része. Igyekezne kéne. Bár most indult újra a heterós blogom, meg egy közösön is én vagyok a soros, de nem panaszkodom. Szeretek írni és igyekszem a résszel. Most egy olyan epizódot hoztam nektek ami hát... khm... kicsit elég perverzre sikerült, de kérlek nézzétek el nekem! Jó olvasást! Puszi!

27. rész – Ha velem vagy, nem létezik más

Eközben az ikreknél:

- Nem gondolod, hogy szemétség volt ez tőlünk? – kérdezte óvatosan Bill, miközben L.A. utcáit rótták a fekete Audival.

- Lehet. – sóhajtott Tom, és megfogta öccse kezét. – De már nem bírtam volna ki, hogy ne érjek hozzád.

- És hova megyünk? – mosolyodott el Bill.

- Tudod, van egy kis lakásom, a város szélén.

- Komolyan? – hüledezett az éneke.

- Igen. – bólintott az idősebb. – Először hülye ötletnek tűnt megvenni, de nagyon szép onnan a kilátás a tengerre, és úgy látszik most már elég hasznos is lesz.

- Jaj, Tom! – forgatta a szemét mosolyogva a fekete.

- Most mi az? – döbbent le a gitáros.

- Olyan hihetetlen tudsz lenni. – nevetett a fiatalabb.

- Akár csak te. – az afrofonatos, kacéran mosolygott testvérére, aki ettől elpirult.

- Tom, ne nézz így rám! – akadt ki Bill.

- Most miért? – szontyolodott el az idősebb.

- Mert… mert… - gondolkozott el az énekes. – Mert mikor legutóbb így néztél rám, nem volt rajtam ruha. – nyögte ki végül.

- Megnyugodhatsz, hamarosan megint nem lesz. – mosolygott ugyan úgy Tom, majd megnyalta az ajkánál lévő piercinget.

Az énekes nagyot nyelt, majd inkább elkezdett kifelé bámulni, hogy kissé megnyugodjon, de ez nem sikerült. Egyre másra jutottak eszébe annak a szenvedélyes délutánnak az emlékei. Ahogy testvére, végigsimított a testén, ahogy megcsókolta, és ahogyan hozzá simult. Szemeit lehunyta, arcát egyre jobban elöntötte a pír, lélegzete egyre szaporább lett és érezte amint a nadrágja egyre szűkebbé vált.

Ahogy az afrofonatos leállt a kis fehér, homokszínű tetővel rendelkező tengerparti háznál, öccse észre sem vette, hogy már nem utaznak. Szemei még mindig csukva voltak és elmerült a gondolataiban. Tom végignézett az énekesen, és kellemes görcs állt a gyomrába. Megfogta az énekes törékeny kezét, aki csak ekkor eszmélt fel.

- Thom… - lehelte halkan.

- Gyere! – simított végig a karján az idősebb majd elindult befelé a házba.

A kisebb kábán követte. Próbált nyugodtnak és lazának tűnni, de a lábai remegtek és biztos volt benne, hogy a házhoz vezető rövid ösvényen úgy ment mintha be lett volna rúgva.

Tom kinyitotta a bejárati ajtót majd betessékelte maga előtt testvérét. A fekete bágyadtan nézett körbe. A ház elég kicsi volt mégis otthonos. Az előtérben egy kis konyha, fullosan felszerelve, majd egy pult, aminél pár bárszék foglalt helyet. A konyhától balra egy ajtó, ami a fürdőbe vezetett. A háznak nem volt nappalija, csak egy hatalmas ágy, vele szemben pedig egy tv.

- Ezt… mi… mikor vetted ki? – dadogta Bill.

- Mielőtt még elkezdődött volna a dolog Riával. – hajtotta le a fejét Tom, s megfogta testvére kezeit. – Tudod, őt csak elterelésképpen használtam…

- Miattam… - döbbent le a fekete.

- Pontosan! – az afrofonatos szorosan a karjai közé zárta testvérét. – A súly, amit akkor éreztem, elviselhetetlen volt. Tudod én mindig láttalak téged… Az egész… Ez az egész még a Durch den Monsun forgatásán kezdődött. Ahogy ott mosolyogtál… A hangod… ahogy a vízcseppek végigcsurogtak az arcodon, és a testeden…

Nem bírta folytatni. Szívébe mintha ezernyi meg ezernyi kés szúródott volna. Iszonyatos fájdalom, ami egyszerre gyönyörű érzéssel töltötte el.

- Ich muss durch den Monsun

Hinter die Welt ans Ende der Zeit… - énekelte Bill, szinte alig hallhatóan ezt a két sort. Ikrének mégis az egész világot jelentette ez a pár szó.

- Aztán pedig… ott voltak a koncertek meg minden egyéb. És te a nagy őrület kellős közepén biztos pont maradtál. Mindig úgy éreztem én csak egy távoli szemlélője maradok az életednek.

- Pedig te voltál, akinek mindig is énekeltem… - simított végig a gitáros arcán Bill, majd apró csókot váltottak.

Az énekes a lehető legcsábosabban nézett testvérére, akinek ettől rögtön görcsbe ugrott a gyomra, és elszorult a torka. Egyszerűen nem értette mi történik a testével. Bár mindig lázba hozta őt Bill mozgása, teste, és mámoros hangja aznap egész máshogy reagált a megszokott dolgokra.

- Bihll… - nyögte és érezte, ahogy hímtagja egyre jobban éledezik. A fiatalabb neki támaszkodott majd a tőle telhető legerotikusabb hangon megszólalt.

- Azt akarom, hogy bemocskold a testem… - végül rámarkolt testvére becsességére, aki ennek hatására felnyögött.

A fiatalabb szexis léptekkel elindult az ágy felé és maga után húzta testvérét, akit lelökött az ágyra, majd a telefonján bekapcsolt a telefonján Super Psycho Love-t és elkezdte végigtapogatni magán. Néha-néha felnyögött, és kéjes arcmimikájával csak fokozta a Tomra gyakorolt hatást. Az idősebb félig ülő, félig fekvő pozícióból figyelte testvére mozdulatait, és minden egyes másodpercben jobban érezte azt a bizonyos gyomorszorítóan kellemes érzést, ami a gyomrából indult ki és lefelé tartott. Végül az afrofonatosnak sikerült nagy nehezen feltápászkodva, majd a falhoz nyomni öccsét, akin addigra már nem volt fölső.

- Kívánlak… - kezdte el csókolgatni az énekes nyakát, aki felnyögött.

- Tudod, hogy ez az egyik legérzékenyebb pontom… - vetette hátra a fejét Bill.

- Épp azért csinálom. – a gitáros kezei bebarangolták öccse felsőtestének minden egyes pontját. Bill bátyja ágyékához nyomta az övét. Beletúrt fonataiba, majd szenvedélyesen mégis erőszakosan megcsókolta őt.

- Ne játszadozz velem Kaulitz! – nézett bele az ugyanolyan barna szemekbe mire Tom arcán egy kaján vigyor jelent meg.

- És még azt mondják, hogy kettőnk közül és vagyok a perverzebb.

- Az vagy! – húzta végig az énekes a gitáros szegycsontjától az álláig az ujját. – Kihozod belőlem az állatot. – ismét magára rántotta testvérét és tovább falta ajkait.

- De, csak azért mert olyankor észbontóan szexi van! – Tom féloldalasan mosolygott majd a nyelvével elkezdte mozgatni az ajakpiercingjét, amit Bill csak tátott szájjal bámult. Mindig is rajongott azért a mozdulatért.

A fekete ismét elkezdte elhalmozni öccse nyakát csókokkal elhalmozni közben pedig eljátszott a mellbimbóival, amitől Bill egyre nagyobbakat nyögött. A gitáros kezei szorosan rámarkoltak testvére fenekére.

- Kínzol… - nyögte Bill vörös arccal és lehunyt szemekkel.

- Nem annyira, mint te engem… - lehelte érzéki hangom a gitáros. A kisebbik mély levegőt vett és próbálta egy kicsit lenyugtatni magát ám ez abban a percben sehogy sem akart sikerülni. Nadrágja már szinte elviselhetetlenül szűknek bizonyult számára és már nem akart tovább várni.

Egy hirtelen ötlettől vezérelve erősen megragadta Tom pólóját és teljes erejéből elkezdte széthúzni. Az anyag először nem engedelmeskedett, majd hirtelen végigszakadt. A gitáros csak döbbenten bámult testvérére, aki egy jó erőset taszított, rajta aminek a következtében az ágyon landolt. Bill fölé térdelt majd elkezdte csókolgatni és simogatni az izmos felsőtestet. Az afrofonatos lehunyta a szemeit és így élvezte a kényeztetést. Minden egyes alkalommal, amikor testvére ágyéka érintette az ő testét érezte mennyire vágyik rá az énekes, aki ugyan ezzel találta szembe magát. Testvére nadrágja egyre jobban dudorodott. Érezni akarta hosszú ujjai közt az égbe meredő hímtagot, ám minden mozdulatában volt valami félsz szerű hajlam., de ezt sikerült leküzdenie. Tudta, hogy ilyen alkalom mikor ő irányít nem sok lesz, és minden percét ki akarta élvezni.

Mutatóujját végighúzta testvére túlduzzadó nadrágján majd álló helyzetbe helyezte a cipzár húzókáját, végül fogai közé helyezve az lassan végigvezette az apró fokokon, míg a cipzár végénél meg nem akadt. Végül kibontotta a nadrág gombját, majd lehúzta testvéréről. Ám a vetkőztetést addig nem hagyta abba, míg Tomon csak egy alsónadrág nem maradt, ami igen-igen sátor alakot vett fel.

- Most én jövök! – vigyorgott az idősebb majd maga alá gyűrte.

- Elrontottad a játékomat. – nyafogott Bill.

- Mert most én fogok játszani. – a gitáros közel hajolt testvére füléhez és fülledt érzékiséggel suttogta. – Mégpedig veled…

A afrofonatos vadul kezdte el lerángatni a feketéről az összes ruháját, de ő nem állt meg az alsónadrágnál. Azt is lehámozta testvéréről, majd magáról is, s így simult szorosan ikréhez. Ahogy a két forró és kemény hímtag összeért mindketten felnyögtek, majd forró csóktatába kezdtek, s kezük feltérképezte a másik testét. Bár már az előző alkalommal is tökéletesen felmérhették egymás minden porcikáját, az-az alkalom más volt. Érezték, hogy aznap délután le fognak dönteni egy falat és ez egyfajta súlyt tett a vállukra és a szívükre.

Tom elhagyta öccse ajkait és a nyakánál folytatta a kényeztetést, majd a kulcscsontjánál, amit ki is szívott egy ponton. Bill hátravetette a fejét és lehunyt szemmel kezdette el beszélni testvéréhez.

- Tohm… ne, ne khínozz… ahh… ah… ahzt akarom,… hogy beh… beléhm ha… hatolj… - nyögdécselte. Az idősebb felnézett rá és végigsimított az arcán.

- Bill! Biztos, hogy ezt akarod? – aggodalmaskodott az idősebb. – Ez… ez még fájna…

- Elsőre igen… De ha most nem kezdjük el, akkor máskor fog…

- Rendben… - sóhajtott Tom. – Csak lazíts.

Az idősebb elhelyezkedett a fekete lábai közt, majd lassan és amennyire tőle telt, óvatosan beléhatolt. Bill először felnyögött a fájdalomtól, és belemarkolt a lepedőbe. Az afrofonatos nem mozdult, csak nézte szenvedő szerelme arcát.

- Jól vagyok. – mosolyodott el az énekes. Bár még fájt neki, sokkal rosszabbra számított.

- De… - akadékoskodott a gitáros.

- Csak folytasd!

Tom mély levegőt vett majd lassú mozdulatokkal mozogni kezdett. Az énekes teste először minden mozdulatnál megfeszült a fájdalomtól, de ahogy ikre, roppant hosszú ujjai nem markoltak rá égnek meredő falloszára és húzogatni nem kezdték rajta a bőrt.

- Toh… Tohm… - nyögte Bill. Az a jóleső nyögdécselős hang, szinte beleitta magát a gitáros tudatába, és a hideg végigfutott a gerincén.

- Bihll… Bihlll… - nyögte testvére fülébe. Akkor már nem figyelt arra mi hagyja el a száját vagy milyen hangsúllyal. A gyönyör és mámor kapujában már nem érdekelték az ilyen dolgok. Csak Bill törékeny testét látta maga előtt, amit akkor az uralma alatt tarthatott.

Végül az orgazmus mámorosan csodás érzése árasztotta el a testüket, ami addig nem ismert gyönyört okozott a számukra. Bár már mindketten átélték ezt az érzést, akkor egész más volt. Újra egy test voltak 1 lélekkel.

Tom lehanyatlott testvére mellé és várta, hogy lélegzetvétele újra a normális ütemű legyen. Figyelte öccse kipirosodott arcát és a számára oly nagyon csodás testet. Bill lehunyta a szemét, mély levegőt vett majd újra felnyitotta a pilláit. Valahogy felfoghatatlannak tűnt számára, hogy az addig oly nagy becsben őrzött titkos vágya az imént valósult be.

Az idősebb lassan elkezdte simogatni ikre arcát, és csak mámoros mosollyal figyelte az övéivel szinte ugyan olyan arcvonásokat. Az énekes csak pár másodpercig tudott azokba az édes szemekbe nézni. Valahogy furcsán érezte magát. Magának se merte bevallani, de szégyellte szavait és a tetteit.

- Mi a baj Bill? – könyökölt fel Tom, és közelebb húzódott testvéréhez. – Fáj valahol? Hozzak egy gyógyszert? Vagy mit szeretnél?

- Semmi baj. – ült fel az énekes. – Csak… csak… - dadogta és az ölében lévő takarót kezdte el fixírozni.

- Valamit rosszul csináltam? – a gitáros addigra már nagyon meg volt rémülve.

- Csodás voltál! – mosolygott kedvesen ikrére majd lágyan megcsókolta telt ajkait.

- Akkor? Nem érteke…

- Szégyellem magam. – sütötte le pilláit a kisebb, és elfordította a fejét.

- Ugyan miért? – az afrofonatos csak mosolygott.

- Vágod, hogy mit csináltam? – akadt ki a fiatalabb.

- Igen. – bólintott a bátyja. – És örülök, hogy végre el tudtad engedni magad.

- De… - kezdett volna akadékoskodni az énekes ám ikre egy csókkal beléfojtotta a szót.

- Imádom mikor ilyen kis lökött vagy. – bújt öccséhez szorosan és fejét a mellkasára hajtotta.

Ich liebe dich - 26. rész

Hali-hali!

   Na, remélem most elég gyorsan érkezett a rész! :D A tegnap délutánom jó hangulatban telt, úgyhogy sikerült megírni. Ami azt illeti ez most szerintem egész korrekt lett. Jó olvasást!

26. rész – Ha közbeszól a sors…

Tom, és az ő kis kurvája, mármint Ria, két órával később haza is értek. A lány boldognak és önfeledtnek látszott, ahogy a rengeteg szatyrot lerakta a nappaliba, majd egy puszit nyomott szerelme arcára. Az afrofonatos mosolygott, de én láttam rajta, hogy csak erőlteti az egészet. Legszívesebben azonnal kitálalt volna Riának az öccsével való kapcsolatáról, és kézen fogva Billt el is tűntek volna, de ezt nem tehette. Ahogy a másik lehetőség is túl extrém számításba ment, vagyis, hogy lekap, engem aztán szakít Riával. Ár Billnek ez kisebb fájdalmat okozott volna, de a gitáros nem akart még egyszer könnycseppeket látni testvére arcán. Így mi hárman feszengtünk a délután hátralévő részében, míg Ria „divatbemutatót” tartott. Én személy szerint annyira belefeledkeztem a magam elé meredésben, hogy szerintem nyitott szemmel elaludtam, mert csak akkor tértem magamhoz mikor a gitáros megszólalt.

- Bill! David azt mondja, valami gond van a szombati koncert előkészületeivel. - fintorgott.

- Micsoda? – háborodott fel az énekes. – Ez képtelenség! Hiszen már minden megérkezett. Délután kaptam egy sms-t, hogy a díszletek…

- Amik nem a mieink. – közölte szemlesütve Tom. – Azt mondta legjobb lesz, ha odamegyünk.

- Akkor induljunk! – pattant fel a fekete, és már indult is az ajtó felé.

- Bocsi, Ria! – mosolygott a lányra és egy puszit nyomott az arcára. – Majd jövünk!

- Vigyázzatok magatokra! – integetett a barna „szépség”, és az ajtó becsukódott. – Ezt nem hiszem el! – huppant le unottan a kanapéra.

- Egész héten ez ment. – húztam el a számat. Én tudtam, hogy minden a lehető legnagyobb rendben van, és az ikrek csak együtt akartak lenni.

- De pont ma? – nézett rám nagy szemeivel, amik kétségbeesetten csillogtak.

- Ria. – ültem le mellé. – Tudom, ma találkoztunk, először de láttalak már képeken, és most valahogy más vagy. Nem tudom egész biztosra megmondani, hogy miben, de megváltoztál. – nem válaszolt. Oldalra pillantott és pár kiterített ruhát kezdett el fixírozni. – Tudod, a megérzéseim szinte mindig pontosak. Nehéz engem átejteni.

- Bocsi, csak nem tudtam, hogy ennyire látszik. – sóhajtott.

- Mármint mi? – húztam fel a szemöldökömet.

- Hogy terhes vagyok. – a világ elkezdett forogni körülöttem.

Nem, nem és nem. – járta körbe az agyamat a gondolat. – Ria nem lehet terhes. Ez abszurd. Vagyis nem az… De mégis! Aj! Ha terhes, akkor Tom el fogja őt venni, és akkor nem lehetnek együtt Billel. De abba Bill biztos beleőrülne. Vagy ha nem ő, akkor Tom. Ezt meg kell akadályoznom. De mégse rúghatom hasba vagy valami. Az gyilkosság lenne, ráadásul, ha tényleg terhes, akkor valszleg Tom gyerekét ölném meg. Nyugi, Tami! Szépen megbeszélitek, és majd kiokoskodsz valamit. – vettem egy mély levegőt, majd egy aprócska, szinte alig látható mosollyal Riához fordultam.

- És, ez biztos?

- Még nem voltam orvosnál, de 5 terhességi tesztet végeztem. 4 pozitív lett.

- Értem. – bólintottam. – Hát akkor gratulálok.

- Köszi. – mosolygott félszegen.

- Tom még nem tud róla, igaz?

- Nem! – rázta a fejét. – Fél óra múlva a dokinál kéne lennem, és úgy terveztem majd, hogy együtt megyünk. De így, nem tudom. – sóhajtott.

- Majd én, elviszlek. – ajánlottam fel. Lehet, hogy utáltam Riát, de nagy eséllyel egy új élet növekedett benne, ami Tomé is lehetett.

- Köszönöm! – nézett rám hálásan.

Felvittük a ruhákat az emeletre és elkezdtünk készülődni. Nem öltöztünk ki nagyon, meg semmi extra nem volt. Hiszen nem divatbemutatóra, hanem orvoshoz mentünk. Írtam egy üzenetet a többieknek, hogy majd jövünk, aztán bezártam a házat és már indultunk is.

Először nem értettem, hogy az ikreknek mindek van, 2 autójuk mikor úgyis mindig egyel mentek, de az ilyen helyzetekben ez nagyon hasznosnak bizonyult. Miután beütöttem a címet a GPS-be, csak akkor fogtam fel igazán, hogy mi is van körülöttem. Ott ültem egy méregdrága autóban, mellettem egy terhes nővel és épp az orvoshoz tartottunk. Magamban hálát adtam az égnek, hogy nem akkor szül, mert lehet elájultam volna.

- Neked van kisebb testvéred? – kérdezte váratlanul.

- Nincs. – ráztam meg a fejemet. – Csak egy nővérem. Bár van 5 unokatesóm, akik közül a legidősebb 4 éves.

- Értem. – láttam rajta, hogy szorong. – A kisbabák olyan törékenyek.

- Igen. – bólintottam. – De ugyanakkor nagyon szívósak is. – valami elkezdett motoszkálni a fejemben, amit muszáj voltam megkérdezni. – Te már tartottál kisbabát a kezedben, ugye?

- Egyszer. – válaszolt halkan. – Az unokatestvéremet, de akkor még csak 8 éves voltam, és úgy adták az ölembe. Azóta nem.

- Értem.

- Ha a kezemben tartanék egy olyan kicsi csöppséget, úgy félnék, hogy összetörik.

- Ne félj! – mosolyogtam bátorítóan. – A 17. szülinapom előtt született meg unokahúgom, és abban az évben még egy kisfiú és egy kislány érkezett a családba. Először nem akartam megfogni őket, mert féltem, valami bajuk lesz. De nem nagy ördöngösség. Pár nap után már simán felvettem bármelyiküket.

- És ha valamit nem jól fogok csinálni?

- Ez anyai ösztön. Minden nőben megvan, és elő is jön, ha kell. – leparkoltam a rendelő előtt, majd segíteni akartam Riának kiszállni, de mire odaértem már az autó mellett állt.

- Azért még nincs nagy pocakom. – mosolygott.

- Tudom. – bólintottam, majd elindultunk befelé.

Szerencsére nem kellett csak pár percet várnunk mielőtt az orvos behívta Riát. Mivel azt mondtuk a húga vagyok (csak a félreértések elkerülése véget) megengedték, hogy bemenjek. Először visszakoztam, de végül beadtam a derekamat. Rián látszott, hogy meg van rémülve, és mintha én biztonságot nyújtottam volna neki.

Mikor az ultrahangra került a sor, és a másik helységben maradtam, de egy monitoron keresztül én is láthattam a felvételt. Furcsa volt megint egy olyan kis izét látni, ami leginkább egy eldugult csőre hasonlított, de valahogy megmelengette a szívemet, ugyanakkor a bennem lévő szorongás egyre csak nőtt.

- A doki azt mondta, másfél, két hónapos lehetek. – mesélte Ria hazafelé az autóban. – Eddig minden rendben, de azt tanácsolta ne erőltessem meg magamat.

- Akkor este elmondod neki? – kérdeztem, leküzdve a szorongásomat.

- Igen. – bólintott. – Úgyis azt terveztük, hogy elmegyünk vacsorázni, azt hiszem, az lenne a legmegfelelőbb pillanat.

- Ha megengedsz egy javaslatot, szerintem mutasd meg neki az ultrahangképet. Ez a legegyszerűbb, és leg meghittebb megoldás.

- Köszönök mindent. – mosolygott kedvesen. – Tudom nem volt túl jó az első benyomás, de kezdhetnénk újra?

- Rendben. – valamiféle cseppnyi megnyugvás töltött el. Nem teljesen értettem mi az, és mért tör rám, de jó volt érezni.