Hali-hali!
Na gyerekek, én most egy olyan részt hoztam aminek abszolúte semmi értelme nincsen. Próbáltam értelmesre csinálni, de akkor is. Ez most valahogy nem jött össze. Lelkizős hangulatom van, szóval nem haladtam a történet szálvezetésével. Legközelebbre (ami nemsokára lesz ha úgy haladok ahogy tervezem) írok az ikrekről és Riáról is. Addig is jó olvasást! ;) És ahogy a nővérem mondaná: legyetek rosszak!
30. rész –
A pont a mondat végén
A
teraszon állva szívtam a cigimet amit nem tudom melyik fiútól csórtam el, de
annyi szent, hogy rohadt jól esett. Lenyugtatta az idegeimet, ezzel ellazítva,
aminek igazán örültem, ugyanis nem akartam megtépázott idegekkel Ria elé állni
és zaklatott állapotban beszélni vele. A cigit hihetetlen gyorsan elpöfékeltem,
úgyhogy kicsit támolyogva indultam vissza a szobámba, közben mosolyogtam a
saját hülyeségemen. Tizedikes voltam. Arra már nem emlékszem, hogy ősz vége
volt-e, vagy tavasz eleje de három dolog biztos. Egy: hideg volt, kettő: eléggé
szar idő is és három: első órában biosz dogát írtam. Még a tanítás vége előtt
kimentünk a sulitól alig pár méterre lévő kocsmához ahol oszttársunk Gabi adott
egy szál cigit barátnőmnek Kittinek és egyet nekem is. Bár Nyuszi (így neveztem
Kittit, bár semmi alapja nem volt az egésznek) mondta, hogy majd szívok az
övéből, a másikat pedig hagyjuk meg későbbre, de én persze hülye és makacs
voltam, úgyhogy simán elpöfékeltem egy egész szálat, annak ellenére, hogy
azelőtt mindig csak pár slukkot szívtam. Ráadásul mivel mindig a suli wc-jében
fújtuk a füstöt, benne volt a gyorsaság és ha jól emlékszem, nem kellett 2 perc
az elszívásához. Utána kb. 2-3 hónapig nem is cigiztem.
Miután
sikeresen betámolyogtam a szobámba, és túlestem egy röhögőgörcsön, megmostam a
fogamat. Bár a nikotin hatását szerettem, a szájízemet már annál kevésbé a
cigizés után.
Ahogy
a tükörbe néztem elfintorodtam. Az arcom sápadt volt, a szemeim alatt pedig
karikák húzódtak, amik ha belegondolok, érthetőek is voltak. Az ikrek titkát
néha nehéz volt lepel alatt tartani a többiek előtt, napok óta álmatlanság
gyötört, ráadásképpen Georg és Gustav közölték, hogy visszaköltöznek
Németországba, amiből egyenesen következik a tény, miszerint Dorin is velük
tart. Mikor barátnőn leült velem és ezt végigbeszélük, én bíztatta őt, elvégre
ez egy barát feladata. Még akkor is ha nekem fáj is a dolog.
- Bejöhetek? -
hallottam meg Dorcsi hangját.
- Persze! -
hangomra vidámságot erőltettem, az arcomat pedig elkezdtem lealapozózni, annak
ellenére, hogy valószínűleg allergiás voltam/vagyok rá, mert azonnal kipattogok
tőle.
- Mi jót
csinálsz? - kérdezte kissé hamiskás mosollyal.
- Emberi külsőt
varázsolok magamra. - ahogy elkezdtem felkenni a krémet, kicsit meglepődtem.
Mikor elindultunk L.A.-be, nekem már volt egy nagyon minimális színem. Ezt csak
onnan tudtam, hogy az alapozó színe, elütött a bőrömtől. Viszont amit aznap a
tükörben láttam az valami elképzelhetetlen volt. A nap sugarai, annyira
megfogtak, hogy az én fehér bőröm már rendesen barnás árnyalattal hatott.
- Néha olyan
butaságokat mondasz. – csóválta a fejét Dorin, a kanapén ülve. Tulajdon képen
halvány lila fingom nem volt az ikrek minek raktak egy kanapét a fürdőbe, de az
ötlet nagyon tetszett.
- Akkor itt egy
újabb aranyköpés. – mostam le ragacsos kezemet. – Úgy érzem magam mint a Szex
és New York-ban.
- Egy biztos,
épp Amerikában vagyunk.
- Nem pont erre
gondoltam. – dőltem a csapnak. – Valójában Josh-ra gondoltam. Tudod jól érzem
magam vele, mert inkább egy ismerőst látok benne mint férfit. Bár a szex témát
legszívesebben hanyagolnám vele, de néha ez is belefér. – a barátnőm arca kissé
elkomorult, de láttam benne valamit ami addig még soha nem volt ott, engem
pedig felvillanyozott ifjonti kíváncsiságom. – Igen, tisztában vagyok vele,
hogy ezt te nem helyesled, de nem tudok ezzel mit kezdeni. – a hajam az arcomba
libbent ahogy beszéltem.
- Tami, lehet,
hogy jogilag már felnőtt vagy de a lelkedben még gyerek. Most ugyan azt
csinálod mint középiskolás korodban: feszegeted a határokat, csak az a baj itt
már nincsenek olyan határok mint mikor még otthon laktál. A szüleid nem szólnak
rád azért amit csinálsz, én pedig lehet „fegyelmezhetnélek” de nem akarlak. Ez
a te utad és ha szabad akarsz lenni, szabadnak kell lenned.
- Félek, hogy
ez a hirtelenjében rám szakadt szabadság előbb-utóbb valami nem jó dologba fog
átcsapni. Hisz ismersz! Imádtam megszegni a szabályokat és most az, hogy a
saját uram lehetek furcsa, érdekes, rémisztő.
- De én itt
vagyok neked. – nyújt erőtlenül csüngő kezem után. Elmosolyodtam ezen a gesztuson.
Ő volt az-az ember aki mindig ott ált mellettem és mint egy őrangyal óvva,
vigyázva követte apró lépéseket.
- Édes vagyol
Egyetlenem. – mikor még mindketten középiskolába jártunk mindig így mondtam
neki. Azt hiszem ez már berögződés maradt nálam.
- Félsz?
- Egy kicsit. –
húztam el a számat.
- Nem lesz baj!
Gondolj arra, hogy megint középiskolásak vagyunk.
- Próbálok. –
sóhajtottam, s egy pillanatra lehunytam a szemeimet. – Csak furcsa lesz megint
nélküled élni.
- Hidd el az a
másfél két hét majd gyorsan elrepül aztán meg 3-4 napot együtt leszünk.
- Mióta együtt
vagy Georggal olyan optimista vagy. – felemeltem a kezemet amit fogott, úgy,
hogy vízszintben álljon. – És ez nagyon tetszik! – felhúztam a kanapéról és
átöleltem. – Érezni akarom, hogy élek!
- Akkor hunyd
le a szemedet. – úgy tetem ahogy Dorin mondta. A feltétlen szeretet és bizalom
amit iránta éreztem lehetővé tette ezt. Amint meggyőződött róla, hogy a szemeim
szorosan zárultak, egy puszit nyomott az arcomra és halkan suttogta. – A fájdalom
nem azt árulja el neked, hogy élsz! A fájdalom csak azt jelenti nem jó útra
terelődött az életed. Ha boldog vagy az mindennél többet jelent. Nem csak nekem
hanem neked is. Erősebb vagy mint azt gondolnád. Én ismerlek, csak észre
kellene venned azt az embert akit én látok és elvetned ezt az álcát.
- Valóban úgy
gondolod álarcot hordok?
- Előttem nem.
Viszont a világ előtt igen. – elmosolyodott, s ez nekem mindennél többet
jelentett.
