Ich liebe Dich - 33. rész

Hali-hali!

   Lassan itt a szilveszter, nekem meg eszembe jutott részt hozni! :) Valójában már előbb szerettem volna, de sajnos a dolgaim nem mindig úgy alakulnak ahogy én azt szeretném. Minden esetre most hoztam részt amivel úgy egész jól meg vagyok elégedve. A dolgok kezdenem felpörögni és ennek én örülök! :D Jó olvasást és utólag is Kellemes Ünnepeket! :D Puszi! ;)

33. rész - Szilánkok

- Bill? - kopogás nélkül nyitottam be a szobájába, mögöttem Dorcsival. Az énekes nem sírt. A ruháit pakolta befelé egy nagy bőröndbe.
- Mit csinálsz? - Dorin hangja hitetlenkedő volt.
- Elmegyek! - csukta le a bőröndöt dühösen. - Nincs keresnivalóm itt!
- Hát te hülye vagy! - szóltam rá. - Mire mész azzal ha elmenekülsz?
- És azzal mire megyek ha itt maradok? - akkor elpattant a madzag és megütöttem, majd lerohantam a földszintre, otthagyva őket.
- Ez a hülye gyerek nem tud semmit... - morogtam magamban magyarul. - Ne is csodálkozzon, hogy megütöttem! Megérdemelte! Isten engem úgy segéljen, megérdemelte! - puffogtam és összefutottam Riával. - Szia! - köszöntem még mindig magyarul. - Izé hello!
- Szia! - köszönt vissza kissé meglepetten.
- Megyek a konyhába pakolni. - mutogattam. - Te merre?
- Lepihenek egy kicsit. Fárasztó napom volt. - sóhajtott.
- Azt elhiszem. - mosolyogtam. - Azért elég sokat talpon voltál.
- Hát igen. - simogatta meg a hasát, amin még nem igazán látszott semmi. - Köszönöm a mait! - mosolygott rám.
- Nem tesz semmit! - vontam vállat. - Nem vagy éhes?
- Köszönöm, de ettem.
- Rendben! - bólintottam és mentem is tovább a konyhába ahol a fiúk tanakodtak.
- Bill? - kapta fel a fejét Tom mikor meghallotta a lépteimet.
- A szobájában. - sóhajtottam és elkezdtem leszedni az asztalt. Akkor már nem haragudtam rá, inkább sajnáltam. - Mit mondtál?
- Mit mondhattam volna? - nézett rám tanácstalanul.
- Nyugi haver! - tette a vállára a kezét Georg. - Valahogy megoldjuk.
Mielőtt nagyon gondolkozni tudtam volna, elkezdett csörögni  telefonom, pontosabban nyögni, ugyanis a Super Spycho Love volt a csengőhangom. Mikor aztán végül megláttam, hogy ki keres, még a maradék életkedvem is elment egy pillanat alatt, aztán ugyan annyi idő után vissza is jött. - Szia Josh! - vettem fel.
- Szia Drágaság! Rég beszéltünk. - a hangja vidám volt és laza.
- Sajnos igen. Már hiányoztál. - valójában elég rég jutott utoljára az eszembe, de ez kegyes hazugságnak minősült.
- Te is nekem! Mi lenne ha este összefutnánk?
- Rendben! - vágtam rá talán egy kicsit túl gyorsan is.
- Valaki nagyon izgatott. - nevetett halkan.
- Nem is! - adtam be a nyafogósat majd nevettem.
- Akkor 8-kor nálam?
- Ott leszek! - bólintottam bár tudtam, hogy nem látja. Néha már zavartak a fölösleges gesztusaim, de nem nagyon tudtam velük mit kezdeni. Lassan 19 éves fejjel, az ember már nem tud mit kezdeni bizonyos dolgokkal.
- Akkor várlak! Szia!
- Szia! - tettem le a telefont és tovább pakoltam.
- Ki volt? - kérdezte Gustav, miközben egy számomra megnevezhetetlen dolgot ivott.
- A pápa. Azt kérdezte, hogy vagy?
- Köszönöm jól! - bólintott.
- Erre inkább nem válaszolok. - sóhajtottam és tovább pakoltam. - Tom!
- Tessék? - emelte fel a fejét a kezeiből.
- Van valami ötleted?
- Egyenlőre semmi. - sóhajtott. - De nagyon úgy tűnik, hogy most vőlegény vagyok. - bökött a fejével az asztalon heverő gyűrűre.
- Azt hiszem most egy darabig benne kell maradnod ebben a szerepben... - húztam el a számat.
- Rád nem fogok többet hallgatni! - szegezte nekem az ujját, teljesen jogosan.
- Igen, elbasztam! - támaszkodtam meg a konyhapulton. - Teljes jogodban áll haragudni rám.
- Neked van ötleted? - nézett rám Gusti. Azt hiszem aznap az volt az első normális megnyilvánulása.
- Sajnos nincsen. - sóhajtottam. - Csak az mint Tomnak.
- Dorin merre van? - kérdezte Georg hirtelen.
- Az emeleten. - mutattam felfelé. - Billel beszélgetnek.
- Akkor nem zavarom. - válaszolta és újra a gondolataiba mélyedt.
Mikor végeztem a pakolással, leraktam mind a 3 fiú elé 1-1 energiaitalt, és helyet foglaltam köztük, azzal a reménnyel, hogy majd hátha eszembe jut valami. Sajnos nem így történt! El nem tudom képzelni mennyi idő telhetett el mikor Dorcsi lejött az emeletről. Nos, ami azt illeti neki se volt túl rózsás a hangulata.
- Hogy van? - támadta le azonnal Tom.
- Elaludt. - sóhajtott a barátnőm. - De elég ramatyul van szegény.
- Fasza! - ahogy láttam, Tom legszívesebben kardba dőlt volna, vagy hasonló.
- Azért még nincs itt a világ vége! - szólalt meg Gustav. Azt hiszem eddig alábecsültem őt. Nagyon empatikus tud lenni, ha akar.
- Nem, az majd akkor lesz ha megnősülök! - torzult grimaszba az afrofonatos arca.
- Nem kell itt senkinek megnősülnie! - néztem körbe, majd helyesbítettem. - Neked nem kell megnősülnöd! Biztos van valami megoldás.
- És mi? - imádtam Georgot, de néha nagyon nem segített.
- Azt még nem tudom. - sóhajtottam.
- Például mondhatnád Riának, hogy várjátok meg míg a baba megszületik, és csak azután házasodjatok össze. Sokan csinálják ezt. - vonta meg a vállát Dorcsi. Bár, erre én tudtam egy tökéletes ellenpéldát, azért örültem az ötletnek.
- Ez jól hangzik! - állt a basszeros a kedvese mellé.
- Megpróbálok beszélni vele. - Tom nagy nehezen valami mosolyszerű izét paszírozott ki magából.
Biccentettem Dorinnak, hogy beszélni szeretnék vele, úgyhogy átmentünk a nappaliba: - Ez jó ötlet volt!
- Egyenlőre ezzel be kell érnünk. - sóhajtott. - De valami végső megoldás is kell.
- Minden esetre az elsődleges problémát megoldottuk. Bill mennyire van ki? - húztam el a számat.
- A padló alatt 3 méterrel. - rajta is látszott, hogy ramaty állapotban van emiatt, de nem gondoltam volna, hogy Bill még a legrosszabb elképzelésemnél is rosszabbul van. - Hányt is...
- Mi? - azt hittem ott ájulok el.
- Az idegességtől van. - magyarázta Dorin. - Csak egy kis pihenésre van szüksége...
- Remélem... - egyszerűen tehetetlennek és elesettnek éreztem magam. Bele se mertem gondolni mi játszódhat le bennük. - Te, hogy vagy?
- Megvagyok! - bólintott egy egész pici mosollyal az arcán.
- Akkor örülök! - öleltem át. - Annyira hiányzott, hogy megöleljelek! El se tudod képzelni.
- Nekem is hiányzott! - hallottam a hangján, hogy örül ennek az apró gesztusnak.
- Elboldogulsz velük?
- Elmész? - kérdezte egy nagyon nagyon pici meglepettséggel a hangjában.
- Josh hívott... - sóhajtottam. - Néha neki is tartozok egy kis jelenéssel.
- De nem szereted őt.
- Tudom! - bólintottam.
- Akkor? - kicsit meglepett volt, nem dühös mint az elején.
- Azt hiszem pótléknak használom... - néztem a konyha felé.
- Még mindig szereted? - nem volt meglepődve.
- Nem! - ráztam meg a fejemet. - Most szerettem bele igazán.
- Örülnék ha boldog lennél... - kezdett bele de én félbeszakítottam.
- ... ez lehetetlen lesz vele. - furcsa de mosolyogtam. Úgy szívből, vidáman. - Vállalom ezt a kockázatot!
- Én melletted vagyok! - tette a vállamra a kezét.
- Tudom! - bólintottam. - És ezt köszönöm!

Ich liebe dich - 32. rész

Hali-hali!

   Igen, tudom, hogy egy nagy köcsög vagyok amiért nem hozok részt, de sajnos elég sok dolgom akad mostanában. Mind a suliban mind a magánéletemben.

    Ezt a részt Eva Kaulitz-nak ajánlom, mert ő ihletett meg magához a történethez is, és ennek a résznek a befejezéséhez is. Köszönöm Neki, nektek pedig jó olvasást! ^^

32. rész – Törések a remény édes tükrén

- Nem tudod hol vannak az ikrek? - vágódtam be a nappaliba, egyenesen Dorcsi elé, aki épp nagyon bele volt mélyedve valamibe.

- A szívbajt tudod hozni az emberre. - bár arca először még ijedt volt, a grimasz hamar mosolyba váltott át. - Amúgy nem tudom merre lehetnek. Talán az emeleten.

- A gitártartóban már megnéztem őket. - tekingettem jobbra-balra mintha úgy hamarabb rájuk bukkannék.

- Mit csinálnának... - a tekintetünk akkor találkozott, s ajkainkra ugyan olyan mosoly penderül. - Ó, a kis telhetetlenek.

- Pusztán csak szerelmesek.

- De miért keresed őket ennyire? - kíváncsiskodott. Véleményem szerint sejtette, miről is akarok ilyen nagy hévvel beszélni az ikrekkel.

- Azt hiszem sikerült. - vigyorom szinte a fülemig húzódott, ahogy neki is.

- Jaj, de jó! - bár hangjában érződött némi sajnálat, de egyértelműen örült a tényállásnak. - Mit mondtál neki?

- Lényegében semmit. Ő kombinálta össze a dolgokat. Maradjunk annyiban, hogy Geri valami jót is tett velem.

- Nos, ez kissé érdekes így, de azt hiszem, örülnünk kéne ennek a fejleménynek.

- Azért én még nem akarok túlzásokba esni. Ria nem olyan hülye, valószínű még pár beszélgetés kelleni fog ahhoz, hogy tényleg meggyőzzük. Ezt viszont már nem tudom egyedül véghezvinni. - cinkos mosoly húzódott rózsaszínű ajkaimra.

- Rám számíthatsz. - lelkesedett, s viszonozta a mosolyt.

- Miről csiviteltek itt kismadarak? - lépett a szobába Georg, majd leült Dorcsi mellé, átkarolta a derekát, s apró puszit lehelt a pirongó orcákra.

- Erről meg arról. - helyezkedtem kényelembe a fotelban.

- Az ikrekről. - pontosított barátnőm, én pedig csak zavartan mosolyogtam. Még azt sem dolgoztam fel teljesen, hogy amiről éveken keresztül olvastad, írtam, videókat és képeket néztem, a realitás határát igen-igen súrolva, az tényleg igaz lehet. S bár megbíztam a basszerosban, furcsa volt nyíltan beszélni erről előtte.

- Valami történ? - vonta fel a szemöldökét. Bármennyire is próbálta leplezni a zavarát, azért még neki is elég új volt a szituáció.

- Ria terhes, Bill fél, hogy Tom elhagyja, de Tom nem akarja őt elhagyni, viszont a gyerekét sem akarja apa nélkül hagyni. - vázolta a szituációt Dorcsi.

- Ria mióta terhes? - bökte ki a kérdést döbbenten Georg amint kedvese befejezte a mondanivalóját.

- Kb. 8 hete. - meg kellett erőltetnem az agyam, hogy eszembe jusson a szám.

- Ria terhes? - makogta el Gustav, félig teli pofazacskókkal.

- Nem hallod! Csak lenyelte a vázát! - böktem ki, majd arcomat a kezeimbe temettem. - Bocsi, hogy köcsög vagyok, de már végem.

- De ez most baj? - vonta fel a szemöldökét a szöszke.

- Valami olyasmi. - vakargatta a tarkóját Georg.

- Ezt most nem vágom! - ült le Gusti, kezében a szendvicset szorongatva.

- Na? - nézett ránk tanácstalanuk a basszeros.

- Most te jössz! - mutattam rá, Dorin pedig helyeslően bólogatott.

- Miért? - vonta fel a szemöldökét a barna srác.

- Mert neked mi mondtuk el. - adtam az egyenes választ.

- De miről van szó? - szólt közbe a szöszke.

- Az ikrek egymással dugnak! - akadt ki Georg.

- Mi a fasz? - tátotta el a száját a szöszke.

- Georg! - szólt kedvesére Dorin.

- Gustav! - én azért némiképpen indulatosabb hangszínt ütöttem meg.

- Most mi van? - kérdezte meglepetten a basszeros. - Ez az igazság, nem?

- Azért finomabban is lehetne fogalmazni.

- Nyugi Tami! - csitított Dorcsi.

- Nyugodt vagyok! - emeltem magam elé a kezeimet. - Csak szimplán idegbajos.

- És ki van alul? - jött a tök nem oda illő kérdés Gustitól, én meg a fotel mögött kötöttem ki a röhögéstől.

- Teh... te nehm vagy nohrmáhlis... - nevettem a hasamat fogva.

- Most mi van? - értetlenkedett Gustav.

- Az, hogy egy perverz vagy! - szögezte le, nem épp kedves arckifejezéssel barátja.

- A történetekben Bill szokott... - amint tudatosult bennem, hogy mit mondtam, rögtön befogtam a számat, és már iszkoltam is volna el, ha valaki nem kapja el a pólómat. - Wááá! Engedj el! Engedj el!

- Ha leütsz még úgy se foglak. - jött a válasz Gustitól.

- De... de... - nem jutott semmi eszembe, aztán mint az isteni szikra, jött a megvilágosodás. - Tudok sütni!

- Az most nem lényeges! Inkább halljuk, miket is csinálsz te! - a kis lökött dobos visszaültetett a fotelba, és a biztonság kedvéért, helyet foglalt mellettem.

- Ööö... SzMeloddy hibája! - böktem ki, mire a fiúk értetlenül bámultak rám, Dorcsi pedig csak mosolygott.

- Ki a nyűg az a SzM... szóval ki az? - tette fel a kérdést Georg.

- Ő az egyik barátnőnk. - válaszolt kedvesen Dorcsi. - Stellának hívják. Nagyon kedves és jó fej.

- És miért az ő hibája? Egyáltalán milyen hibáról beszélünk? - indította irányomba a kérdéseit Georg.

- Hát az, hogy én TWC-s lettem. Angolul Twincest, de van egy szép hosszú fogalma, amit én nem tudok. Amúgy ikrek közötti szexuális kapcsolatot jelent.

- És te ilyeneket írtál? - vonta fel a szemöldökét a szöszke.

- Írtam, olvastam, rajzoltam és videókat néztem. Ja, az animét ki ne hagyjam! És szívem szerint most is csinálnám... - sóhajtottad.

- De rájöttél, hogy ez undorító és elitélendő? - tette fel az egymilliós kérdést a basszeros.

- Szépen beszélsz a barátaidról.

- Georgnak igaza van! - csatlakozott Gusti, komoly képpel.

- Te is fiam Gustav! - szűkítettem résnyire a szemeimet. Dorin meg csak mosolygott mint a tejbe tök. - Ne! - torzult fintorba az arcom.

- De-de! - mosolygott angyalian. Bár akkor azt a mosolyt mindennek tartottam csak angyalinak nem.

- Akkor sem! Az egy egész más dolog volt!

- Miben is? - vonta fel szépen ívelt szemöldökét a barátosném.

- Abban, hooogy... Akkor elméleti síkon mozogtunk, ez meg most a valóság!

- Attól függetlenül, most is pont úgy vitatkozol mint nem is olyan régen Csillával.

- Lassítanátok? - kérte a basszeros.

- Bocsi! - mosolyogtam zavartan. - Ígérem most nem tárgyaljuk tovább a baráti körünket. Ja, amúgy Gusti, te ma Csillával beszéltél telefonon.

- Vágom! - bólogatott.

- Na, mit szólnátok ha Dorcsi meg én elmennénk most vásárolni, aztán főznénk valami finomat? - nem tudom, hogy jutott pont akkor eszembe, de jó ötletnek tűnt.

- Jól hangzik! - mutatott Like jelet a kezével Gusti.

- Akkor elvisszük Tom kocsiját! - indultam el 1000 Wattos vigyorral az előszobában elhelyezett kulcstartó felé.

- Miért pont azt? - érdeklődött Georg.

- Mert kurva jól néz ki! - válaszoltam könnyedén.

***

- Szerinted mikor fog nyilvánosságra kerülni? - húztam el a számat, miközben bepakoltunk a konyhába.

- Nem tudom. - sóhajtott Dorin.

- Akkora egy hülye vagyok! - vágtam a jobb öklömmel a konyhapultra, és már akkor éreztem, hogy ez nem lesz majd kellemes, de akkor nagyon nem tudott érdekelni.

- Már miért lennél hülye? - nézett rám, a válla felett barátnőm. - Mennyiben lenne más ha Bill, Georg vagy Gustav autójával fotóz le minket a paparazzi?

- Mert Tomnak barátnője van! - akadtam ki.

- De már nem sokáig. - szögezte le, teljes nyugalommal Dorin.

- De milyen fényt vet rá, hogy a terhes csaját csalja?

- De hát nem is csalja veled!

- Gondolod a médiát érdekli ez? - kezeimmel megtámaszkodtam a mosogató szélénél, és addig szorítottam azt amíg el nem múlt a fojtogató érzésem.

- Különben meg, akárhonnan nézzük, sehonnan se ez a legszerencsésebb helyzet. Örüljünk, hogy legalább eddig nem jöttek rá, hogy itt vagyunk. - pár pillanatig hallgatott, majd széles vigyor húzódott ajkaira. Akkor már én is jól voltam, de nem értettem miért mosolyog annyira. - De mindent összevetve, van valami jó a dologban.

- Micsoda? - kérdeztem meglepetten.

- Az, hogy jól elláttad a paparazzó baját.

Nem tehetek róla, de akkor kitört belőlem a röhögés, és a végén már a hasamat fogtam mert elkezdett fájni. Nos, igen! Szerény személyem kissé elmebajos, és ha valakinek sikerül felbaszarintani az agyát, akkor az illető nincs a legszerencsésebb helyzetben. Ez esetben a manus kapott egy átszállóst, valamint egy tökön rúgást.

- Ha már az anyja nem tanította meg neki, mi az a tisztelet én legalább megmutattam neki.

- Szép kis bemutatkozás! - nevetett Dorcsi is. - Legalább tudom ki lenne tökéletes testőr, ha szükségem lenne egyre.

- Ezer örömmel! - vigyorogtam. - De tudod kicsi drágaságom, van egy olyan sejtésem hogyha hamarosan nem lesz kaja az asztalon, a fiúk még a hűtőt is felzabálják.

- Lehet. - mosolygott Dorin.

Főzés közben rengeteget beszélgettünk. Mind laza mind komoly dolgokról. Furcsa volt az egész szituáció, mert úgy éreztem magam mint az első személyes beszélgetésünkkor. Az volt a legfurcsább az egészben, hogy két évvel azelőtt még csak várjuk a találkozást, akkor pedig már Los Angelesben főzőcskéztünk.

- Emlékszel még a vazarosra? - pillantottam rá a vállam felett.

- Nem. - láttam rajta, hogy nagyon gondolkodik.

- Egyszer, asszem egy éve ismertük egymást, és valamit nagyon magyaráztam aztán meg megkérdeztem érted-e? És te erre írtad, hogy vazaros, meg egy xD. - Dorin csak mosolygott, én meg akár órákig el tudtam volna nézni őt.

- Mit nézel rajtam annyira? - kérdezte meglepetten.

- Azért nézlek, hogy magamba tudjam szívni a vonásaidat. - mosolyogtam rá.

- Óóó... - hangja olyan aranyosan csengett, hogy az valami hihetetlen volt.

- Éhesek vagyunk, enni akarunk! - jött be a két G a konyhába, ezt kántálva.

- Ha ügyesek lesztek, és megterítetek, akkor eszünk. – vette elő a tányérokat a barátnőm.

- Szólok Riának. - indultam el kifelé a konyhából.

- Hagyd! - legyintett Gusti. - Már kérdeztem, és azt mondta nem éhes. Ja, és elment valahová.

- Akkor csak én vagyok akkora sügér, hogy nem hallottam? - vontam fel a szemöldökömet.

- Nem vagy sügér! - szólt rám kedvesen Dorcsi.

- Tudod, csak az a baj, hogy neked hiszek is! - vigyorogtam szórakozottan.

- Jó étvágyat! - közölték a fiúk, és már hozzá is láttak az evéshez.

- Hé! - nevettünk Dorinnal, és csatlakoztunk hozzájuk.

Talán 10-15 perccel később az ikrek is megérkeztek, és együtt fogyasztottuk el, a vacsorát.

- Ha ti mindent így elpusztítotok, akkor én bármikor főzök nektek. - mondtam, mikor végignéztem az asztalon.

- Benne vagyok! - simogatta a hasát a szöszke. - Te is pocak?

- Igen! - szólalt meg mély hangon Tom, amin jót derültünk.

- Sziasztok! - köszönt Ria az ajtófélfának támaszkodva. Engem azonnal kivert a víz, s végigfutott a hátamon a hideg, úgy megijedtem. A többiek viszont csak meglepődtek a lány szellem-szerű alakján.

- Jól vagy kicsim? - sétált oda hozzá az afrofonatos. Én eközben Billt figyeltem. Bár az arca rezzenéstelen maradt, a szemei mindent elárultak.

- Beszélnünk kell! - közölte a barna szépség, és már húzta is a gitárost, az előszobán át a nappaliba, onnan pedig a hátsó kertbe. Mi meg persze, nyíl egyenest utánuk, a konyhából nyíló ajtón át.

Bevallom, én a mai napig áldom annak az építésznek a nevét, aki a fiúk házát tervezte, mert irtó jó munkát végzett. A falon volt egy kiugró, ami nem tudom milyen szerepet töltött be, de mi úgy kukucskáltunk mögüle, mint az amerikai filmekben szokás.

- Ria, kérlek! Mond el mi baj van! - könyörgött Tom.

- Semmi baj nincs! - csitította őt Ria mosolyogva.

- Akkor miről szeretnél beszélni? - az ajakpc-s már kicsit feszült volt, de próbált nyugodt maradni.

- Beszéltem Tamarával. - mosolygott továbbra is a barna szépség.

- És mit mondott? - szökött a magasba Tom szemöldöke. - Ha nagyon nagy őrültség, akkor felejtsd el! Néha nem teljesen komplett a csaj! - legszívesebben odaugrottam és megszorongattam volna a torkát, de túlságosan kíváncsi voltam. Ráadásul nem akartam kockáztatni a lebukást, és volt egy olyan sejtésem hogyha megteszem Bill kinyír engem.

- Ugyan! - legyintett Ria. - Nem mondott semmi butaságot. Sőt, felnyitotta a szememet. - mindenki engem nézett, hogy vajon mit nyögtem ki azon a hatalmas számon, de én csak vonogattam a vállam, mert nem tudtam a leányzó pontosan mire is gondolt.

- És mire nyitotta fel a szemedet? - érdeklődött feszülten az afro herceg.

- Arra, hogy nem akarok nélküled élni. - Ria előhúzott a zsebéből egy apró dobozkát, majd kinyitotta. - Tom Kaulitz-Trümper, leszel a férjem?

Alig mondta ki a mondatot, Bill máris könnyek közt tört ki és berohant a házba, Dorin meg én pedig utána, otthagyva a döbbent fiúkat és a boldog kismamát.