Hali-hali!
Igen, tudom, hogy már március van, de sajnos sok dolog közbe jött. :) És nem tudom miért írok mosolygós fejet, mikor a gépelvonás is ezek közé tartozik, de mind1! A lényeg az, hogy itt vagyok, én igyekszem. Jó olvasást! Puszi! ;) ui.: A rész peppet tartalmas... :)
34. rész – Monoton folyás
Éjfél tájt érhettem
haza Joshtól. Fáradt voltam, de egy kicsit fel is dobódtam. Imádtam a fiúk
házában téblábolni, meg úgy alapvetően azt, akikkel és ahogy együtt éltünk, ez
alól Ria kivételt képezett, de néha jó volt egy kicsit elszakadni tőlük meg a
gondoktól és csak úgy lenni. Josh elmesélte, hogy egy fotózáson találkoztak
Riával. Állítása szerint csak ő értett szót vele, a többi fotóst kiakasztotta,
amit meg is tudok érteni.
Már éppen mentem
volna fel az emeletre mikor léptek zaját hallottam. Megtorpantam és kis híján
infarktust kaptam ott a sötét folyosó közepén.
- Késő van! - mondta Tom fátyolos
hangon.
- Igen! - bólintottam. - Talán
megzavartalak?
- Nem! - rázta a fejét és elindult
felfelé. Követtem őt, bár nem tudtam miért.
Az egész ház csendben úszott, csak a mi
lépteinket lehetett hallani. A szemeim előtt szinte láttam ahogy Gustav, Bill
és Ria egyedül alszanak, Dorcsi és Georg pedig egymást átkarolva csöndesen
szuszognak. Gondolatmenetemnek az vetett véget, hogy Tom megállt, én pedig
egyenesen neki mentem.
- Bocsi! - nyögtem ki zavartan. Ő nem
reagált semmit, csak belépett az üresen álló vendégszobába. Gondolkodás nélkül
követtem, becsukva magam mögött az ajtót.
- Miért követtél? - kérdezte halkan. A
hangja már nem volt fátyolos, viszont különösen csengett.
- Nem tudom! - ráztam a fejemet.
- Szereted Josht? - na jó, szerintem ez
volt a világ egyik leg oda nem illőbb kérdése, de azért válaszoltam.
- Helyes srác meg vicces, de csak
barátként tudok rá gondolni. - ez egyrészt diplomatikus válasz volt, másrészt
pedig igaz volt.
- Akkor jó! - bólintott és közelebb
lépett hozzám. Nem értettem mi van!
- Tom, te részeg vagy? - kérdeztem
döbbenten.
- Nem! - rázta a fejét. - Miért?
- Csak mert furán viselkedsz, furcsa
dolgokat mondasz, és... - nem tudtam befejezni a mondatot mert megcsókolt, amitől
végképp összezavarodtam, de egy dologban legalább biztos lehettem. 1000%, hogy
nem ivott.
- Mit csinálsz? - enyhe sokkot kaptam a
történtek hatására.
- Azt amit szeretnék! - válaszolta
könnyedén és ismét megcsókolt.
- De ez nem helyes! - löktem el magamtól.
- Te Billt szereted, és Ria a te gyerekedet hordja a szíve alatt. - érveltem,
bár nem akartam őt sem megbántani, sem pedig elszomorítani.
- Akkor miért gondolok rád?
- Talán mert együtt lakunk és naponta
több órán keresztül bámulod a képemet! Ja és épp ma tettem tönkre az életed...
- Erre most mit mondjak? - vonta meg a
vállait tanácstalanul.
- Azt, hogy ez csak egy hirtelen
érzelemkitörés volt, mert össze vagy zavarodva... - kettős érzések kavarogtak
bennem. Egyrészt örültem, hogy Tom megint megcsókolt. Ó, Istenkém, mennyire
örültem én annak! Másrészt viszont bűntudatom volt. Hisz Tomnak ott volt Bill,
a szívszerelme, az ikertestvére, na és persze Ria, a menyasszonya.
- Nem fogok hazudni neked. Te se hinnéd
el ezt, igaz?
- Nem! - ráztam a fejemet. - Pedig az
lenne a helyes... - kezdtem a padlót fixírozni mintha valami nagyon érdekes
dolog lenne ott.
- Az, hogy mi a helyes az ki dönti el?
- A törvény? - vontam vállat.
- Jó vicc! - mosolygott lesajnálóan.
- Hidd el, most nagyon nem érdekel mi a
vicces, és mi nem! - sóhajtottam és oldalról megsimogattam a nyakát. Ám a
kezemet ,,véletlenül" ott ,,felejtettem".
- Ne nehezítsd meg a dolgomat! -
megfogta a kezemet és levette a nyakáról, majd belecsókolt.
- Azt hiszem a saját dolgunkat
nehezítjük meg... - léptem közelebb hozzá.
- És most mi lesz? - tűrte hátra a
hajamat.
- Tudod Tom, vannak olyan dolgok az
életben, amit el kell felejtenünk, és vannak olyanok, amikkel megszegjük a szabályokat,
számolunk a következményekkel, és élvezzük őket... - az ajkamba haraptam, és
teljesen hozzá simultam. - Ez nem helyes!
- Nem az! - rázta a fejét.
- Ez csak egy alkalom!
- Csak egy alkalom!
- Soha többé, még csak gondolnunk se
szabad erre!
- Soha többé! - súgta a fülembe, az
ajkaimat pedig egy aprócska nyögés hagyta el. Elvörösödve fordultam el, de Tom
visszafordított maga felé. - Ez nagyon izgató volt... - csókolt bele a
nyakamba, amitől megint felnyögtem.
- Ezt direkt csinálod, igaz?
- Egy alkalom... Ki akarom élvezni... -
ahogy ezt kimondta, a pilláim azonnal felpattantak.
- Én... én nem erre gondoltam! - néztem
kétségbe esetten a szemébe.
- Akkor mire? - lépett kicsit távolabb
tőlem. - Arra, hogy csak csókolózunk? - aprót bólintottam. Nem mertem megszólalni.
- Háj tényleg ennyire nem érted? - tárta szép a karjait. - Kívánom a tested!
Azt akarom, hogy alattam nyögj!
- Hát csak ennyi vagyok neked? Egy újabb
csaj akit megdughatsz? Mond csak Tom! Hány lány heverészett már alattad? Hány
helyen járt már a farkad?
- Téged soha nem hasonlítanálak azokhoz!
- csattant fel.
- Hát így állunk! Azoknak hívod őket,
pedig ők is emberek, hát nem érted? - azzal ott hagytam őt a vendégszobában.
Az éjszakám elég
nyugtalanul telt. Azt hiszem a felét végig is sírtam. Teljesen össze voltam
kuszálódva, mint érzelmileg, mind lelkileg. Tom azelőtt, az első csókunkat
leszámítva, soha nem mutatott hajlandóságot, hogy netalán- tán, velem akarna
lenni, vagy a barátságon kívül bármi nemű kapcsolatot is akarna velem
létesíteni. Vagy csak én nem vettem észre?
A napok lassú monotonitással haladtak
előre, és hetekké váltak. Ha az ember jobban megnézte Riát, kezdett észrevehető
lenni a terhessége.
Valami furcsa oknál
fogva Josh egyre többet akart látni, és már nem volt elég az ha én mentem
hozzá, spontán látogatásokat szervezett hozzánk, ami vegyes érzelmeket váltott
ki a társaságunkból. Dorin nem annyira zárta az udvarlómat a szívébe, ráadásul
a költözés előtt nem is jött jól, hogy akár egész napokat ott lábatlankodott.
Georg szintén nem nagyon örült neki. Azt hiszem Josh kissé unszimpatikus
jellemére az is rátett nála egy lapáttal, hogy Dorcsi idegeskedett Josh miatt.
Azt hiszem az egész
szituáció Gustavot hatotta meg a legkevésbé, aki enyhén szólva, magasról tett a
dolgokra, különösen mivel a napjai nagy részét otthon se töltötte. Néha azon is
csodálkoztam, hogy egyáltalán haza járt aludni. Egyszer megkérdeztem mi ez a
nagy járkálási mániája, de csak azt kaptam válaszul, hogy törődjek a saját
dolgommal.
És én úgy is tettem.
Nagyon nem hiányzott, hogy még egy ember gondjait a szívemre vegyem. Gusti
talán érezte ezt, talán nem, bennem viszont kettős érzések motoszkáltak.
Egyrészt ugye az a szemernyi megkönnyebbülés, másrészt viszont a kisördög ott
gubbasztott az oldalamnál és monoton piszkálta az oldalamat.
,,Szerencsére" ez volt az utolsó dolog ami akkor foglalkoztatott.
Azt hiszem Josh látogatásainak a
legjobban Ria és az ikrek örültek. Talán a mi barna szépségünk azért mert egy
barátja mellette vót. Akkor még nem tudtuk a dolgok miértjét. Az ikrek pedig
egyértelműen azért, mert így büntetlenül tölthettek egymással annyi időt, ami
Billnek talán még jobban esett mint Tomnak.
Viszont ami engem a
legnagyobb letargiával sújtott az az afrofonatos szótlansága volt. Egyszerűen
kikészített! Nem csak azért mert jó formán hozzám se szólt, hanem mert úgy tett
mintha a csókunk meg se történt volna, és ez nagyon megterhelte az amúgy sem
túl erős idegzetemet. Szegény Dorcsi, próbálta kiszedni belőlem, hogy mi bajom
van de én elküldtem olyan érvekkel, hogy fáj a fejem, vagy megvisel a meleg,
esetleg nehéz napjaimat élem. Persze nem hitte el, de bólogatott és rám hagyta
a dolgot. Olyankor mindig megöleltem és megpusziltam. Hisz nehezen talál az
ember ilyen barátnőt minden percben.
Nos, így telt el pár
hét. Mire feleszméltem már csak 3 nap volt a költözésig, ami valójában csak 2
volt mivel az utolsó az indulásról szólt. Én közöltem Dorcsival, hogy az utolsó
L.A.-ben töltött napját velem kell töltenie. Már jó előre elterveztem mindent,
hogy ne kelljen aznap csak jól éreznünk magunkat.
Mikor sikerült a
kiválasztott filmet is letöltenem (igen, 2 nappal azelőtt, hogy meg akartuk
nézni) halk kopogást hallottam.
- Tessék! - szóltam ki de nem néztem fel
a monitorról, csak mikor megszólított.
- Szia! - Ria állt előttem. A hasa már
kezdett gömbölyödni. Haját csak szabadon szállni hagyta. Fehér vászonnadrágot
és szürke, akszonometriás mintájú toppot viselt.
- Szia! - köszöntem kedvesen mosolyogva,
és leraktam az éjjeli szekrényemre a laptopom. - Foglalj helyet!
- Köszi! - ült le velem szemben.
- Hogy vagy?
- Egész jól, köszi! Holnap kell
ultrahangra mennem. Tom azt mondta most ő visz el. Szeretné látni a picit. -
fogta meg a hasát.
- Ez tök jó! - lelkesedtem, de már azon
agyaltam, hogy fogjuk Billt megnyugtatni.
- Igen! - simított végig a pocakján Ria.
- De most nem erről szeretnék veled beszélni.
- Hanem miről? - kérdeztem érdeklődve,
és tényleg kíváncsi voltam.
- Tudod ugye, hogy még a baba születése
előtt szeretnénk összeházasodni. - bólintottam. - És a titoktartás végett nem
lenne a legszerencsésebb, ha sokan kísérnének el ruhát választani.
- Igen... - azt hittem ott helyben
infarktust kapok.
- És arra gondoltam, hogyha két
barátnőmmel mennék vásárolgatni arra nem figyelnének fel.
És arra gondoltam, hogy te és Dorina milyen
kedvesek vagytok hozzám, és ez iszonyat jól esik. Szóval azt szeretném
kérdezni, hogy elkísérnél-e ruhát választani.
- Ezer örömmel! - mosolyogtam.
- Jaj, annyira köszönöm! - fogta meg a
kezemet, önfeledt mosollyal az arcán.
- Ne butáskodj! Barátok közt ez
természetes! - mosolyogtam én is. Furcsa, de akkor tényleg barátként gondoltam
Riára.
- Akkor mehetünk? – hajolt be Dorcsi az
ajtón.
- Aha! – bólintottam, és
feltápászkodtam.
- Felőlem igen! – állt fel Ria is és
elindultunk a földszint felé.
- Hová igyekeznek a hölgyek? –
mosolygott ránk Georg aki éppen akkor lépett be az ajtón.
- A hölgyek vásárolni igyekeznek! –
mosolygott a barátnőm.
- És, mi jót vásárolnak?
- Az titok! – kacsintottam, majd
felkaptam az egyik kocsi kulcsot. – Ha Tom keresné az autóját, mond, hogy
nálunk van.
- Miért szereted annyira az ő autóját
vezetni? – érdeklődött Ria.
- Mert kényelmes! – vontam vállat. – Más
oka nincsen. Ja, de! Jól néz ki!
- Ez aztán indok! – nevetett a
basszeros. – Na, legyetek jók!
- Azok leszünk! – adott neki röpke
csókot a barátnőm majd kiléptünk az ajtón.
Az út nem volt túl
hosszú, és nem is telt csendesen. Nevetgéltünk, beszélgettünk, és néha
elkezdtük énekelni a rádióban hallott számokat, úgyhogy elvoltunk. Bár Dorinnal
próbáltunk lazák lenni, ami mondjuk sikerült is, azért mindketten tudtuk, hogy
a dolgok nagyon nem haladnak jó irányba.
A boltban egy húszon
éves, középmagas, vékony alkatú, hosszú, barna, göndör hajú lány fogadott
minket akit Leah-nak hívtak. Segített összeválogatni Riának pár ruhát, majd
bementek a próbafülkébe, Dorcsi és én pedig leültünk egy hatalmas tükörrel
szemben.
- Kíváncsi leszek. – közöltem kissé
színtelen hangon.
- Azért ne nagyon éld bele magad! –
emlékeztetett barátnőm.
- Ne aggódj, tudom! De akkor is érdekes
a dolog. – babráltam a hajammal. – A szalagtűződ jut eszembe.
- Ne is mond! – forgatta a szemeit
mosolyogva.
- Most miért? – kérdeztem csalódottan. –
Olyan szép voltál!
- Nagyon!
- Nekem igen is tetszettél! –
erősködtem. A beszélgetésünk ott abba maradt ugyanis Ria kijött az első
ruhában.
- Na, milyen? – nézett ránk
tanácstalanul.
- Illik rád! Szexis még sem túlzás,
elegáns, lágy esésű és a dekoltázs része is tetszik. – válaszolta Dorcsi.
- Nagyon szép ruha, és illik is rád, de
nem teljesen te vagy! – én azért szűkszavúbb voltam. Nem akartam elrontani a
dolgot egyszavas válaszokkal, de másra nagyon nem tellett tőlem.
- Akkor jön a következő. – bólintott
Ria, és Leah társaságában visszament a próbafülkébe.
- Azt hiszem ez nehezebb lesz mint
gondoltuk. – vakargattam a tarkóm.
- Az lehetséges! – helyeselt Dorin.
- Tudoooooood… - húztam el direkt a
szót. – Lehet nemsokára veled is ilyen ruhákat fogunk nézegetni…
- Ugyan! – legyintett.
- Ki tudja! – vigyorogtam. – Ez csak a
te Rómeódon múlik. – dőltem hátra, és félig megláttam Riát a következő ruhában.
– Nem! – húztam el a számat.
- Ennyire rossz? – állt fel Ria az
emelvényre.
- Nos a az is gyönyörű ruha, szépen
kidolgozott, tetszik benne a lágy hullámok, a dekoltázs része is szép, de
kicsit túl sok a felső részén a minta, elvonja a figyelmet a ruha többi
részéről. – fejtette ki bővebben Dorcsi.
- Akkor jöjjön a következő! – szegény
Leah csak úgy kapkodta a fejét. Azt hiszem neki gyors volt a tempónk.
- Visszatérve az előző témához, remélem
én leszek a tanúd! – mosolyogtam Dorcira.
- Ez alap! – mosolygott én pedig
teljesen az emlékeimbe vesztem. Az első találkozás, a rengeteg átbeszélgetett
hajnal, a semmiről nem szóló beszélgetések… Rengeteg dolog ami amúgy furcsa
lett volna, viszont vele egyszerűen természetes és humoros volt. Csak akkor
sikerült feleszmélnem mikor Ria már előttünk állt.
- Tetszik a szoknya lágy A vonalú esése,
de a hátsó része már kevésbé, olyan mintha két külön szoknya lenne, viszont a
vállán a virág szépen feldobja. – nos, igen! Az én barátnőmnek remek meglátásai
vannak. Ezzel szemben én elég flegma voltam.
- Nem a kán-kánosok hordanak ilyet? –
vontam fel a szemöldököm mire Ria elmosolyodott.
- Lehet!
- Ti aztán gyorsan tudtok véleményt
formálni! – sóhajtott Leah.
- Valóban? – kérdezte zavartan Dorcsi,
miközben a haját birizgálta.
- Én ennek csak örülök! – bíztatott
minket Ria.
- Nem mindig vagyok bőbeszédű típus. –
vontam meg a vállam, és ennyiből el is intéztem. Tény ami tény: tényleg bunkó
tudok néha lenni.
Ria még egy darabig
próbálgatta a ruhákat, de szó mi szó: nem igazán jöttek be e neki, se nekünk.
Hát ez van! Nem hinném, hogy a tökéletes Ruha csak úgy az ember ölébe hullik.
Az abszurd lenne, vagy inkább groteszk? Azt hiszem ezt az óta se döntöttem el
magamban. Talán úgy a 8. ruha körül járhattunk, és én nagyban magyaráztam
Dorinnak, hogy már pedig akkor is megcsináltatom a tetoválást a csuklómra, ha
fejre is áll a világ mikor hirtelenjében elakadt a szavam, de nem csak az
enyém. A teremre néma csend ereszkedett és csak némi zaj szűrődött be kintről.
Szegény Ria csak állt ott az emelvényen, mi meg hárman álmélkodva, vagyis
inkább megdöbbenve figyeltük őt. Bár ő már hozzá volt szokva ahhoz, hogy
megbámulják (legjobb tudomásom szerint) valószínű erre még ő sem tudott
felkészülni. Végül Dorin törte meg a csendet:
- Két szó! – mutatta fel az ujjait. –
Gyönyörű és tökéletes!
- Tényleg? – reménykedett Ria.
- Természetesen! – helyeseltem. – Lássuk
be, így is, hogy kezdesz kigömbölyödni, csodálatos az alakod. Ráadásul a ruha
egyszerre egyszerű és mégis kidolgozott. Valahogy illik hozzád! – mosolyodtam
el. Úgy látszik az én drága barátnőm megint jó hatással volt rám.
- Akkor Ria, ez lesz a ruhád? – darálta
Leah a jól betanult szöveget, ami eszméletlen kedvesen hatott tőle.
- Igen! – bólintott a barna szépség mire
mi tapsolni kezdtünk.
Ria-ról levették a
méreteket, megbeszéltek még pár apróságot (a próba időpontját meg, hogy a
ruhából lehessen kiengedni a has környékén) aztán mi hárman szépen kivonultunk
az üzletből. Mivel a kismama eléggé elfáradt (amit nem mellesleg nem is
csodálok) egyből haza indultunk. Bár már jó ideje, hogy Los Angelesbe
költöztünk még mindig nem tudtam felfogni teljesen, hogy az én otthonom már itt
van. Érdekes!
- Lányok! – kezdte Ria zavartan. – Még
egyszer szeretném megköszönni, hogy eljöttetek velem. Tudjátok ez nagyon sokat
jelent a számomra.
- Jaj, ugyan! – legyintettem mosolyogva.
– Egy élmény volt!
- Az ám! Nem minden nap láthat az ember
egy ilyen gyönyörű menyasszonyt! – kapcsolódott be a beszélgetésbe Dorin is.
- Annyira rendesek vagytok! –
érzékenyült el Ria.
- Hé, nyugi! – simítottam meg a karját
és leparkoltam a garázsban.
- Lehetne még egy pofátlan kérésem? –
nézett felváltva ránk.
- Először is: barátok vagyunk nincs
pofátlanság köztünk. Másodszor: ha bármire szükséged van akkor mi itt vagyunk!
– nos, igen! Dorcsi az egyetlen ember aki bárkibe önbizalmat tud rakni. Egyedül
saját magába nem.
- Lennétek a koszorúslányaim? – motyogta
egész halkan. Mi persze egyszerre vágtuk rá az igent, ami talán picit hangosra
is sikeredett, de nem zavart egyikünket sem. Túlságosan felpörögtünk. – Ezer és
millió hála érte!
- Viccelsz? – vigyorogtam. – Imádok
koszorúslány lenni!
- Hányszor voltál már? – kérdezte
kíváncsian Ria.
- Várj! – kezdtem el számolgatni. –
Eddig olyan négyszer, ötször ha jól emlékszem. – néztem az autó tetejét
miközben gondolkoztam.
- Akkor te már profi vagy! – nevetett.
- Tami már csak ilyen! – helyeselt
Dorin.
- Tami? – lepődött meg Ria.
- Aha! – bólintottam. – De kizárólagos
alapon Dorcsinak! Nem szeretem azt a becenevet. Inkább vagyok Tamcsi.
- Tamcsi! – morfondírozott a barna
szépség. – Aranyos! Honnan jött?
- Hatodikból! – mosolyogtam.
Felvetettem az
ötletet, hogy mi lenne ha nem az autóban ülve beszélgetnénk hanem mondjuk a
házban. Ezzel Ria és Dorcsi is egyetértettek úgyhogy bevonultunk a konyhába és
kakaóval, teával a kezünkben folytattuk a beszélgetést. Semmi konkrét vagy
komoly dologról, egyszerűen csak beszélgettünk, ami abban a helyzetben azt
hiszem mindhármunkra ráfért.
Vacsi után, olyan 10
óra felé a szobámban pakolásztam. Írtam pár sort a barátnőimnek meg a
családnak, aztán rájöttem, hogy a rajzcuccaim teljesen szanaszét hevernek.
Plussz, sok teljesen ki volt törve úgyhogy azokat „restauráltam”.
- Nem vagy még fárad? – lépett be Dorin,
mire én az órámra néztem.
- Jé, nem is tudtam, hogy ilyen késő
van! – csodálkoztam.
- El vagy varázsolódva! – vigyorgott az
én drága ikernővérem.
- Én? – döbbentem le. – Dehogy!
- De bizony! Folyton csak lézengsz, alig
szólsz valamit és még az idő múlását sem veszed észre!
- Csak dolgom volt! – zártam le a témát
egyszerűen. Vagyis csak akartam.
- Ja, persze! – legyintett. – Hetek óta
ilyen vagy! Csak nem szerettél bele Josh-ba?
- Dehogy! – tiltakoztam hevesen. – Csak
az van, hogy… - dadogtam.
- Hogy? – na igen! Erre mit mondjak annak
az embernek aki mindenkinél jobban ismer. – Beleszerettél Josh-ba?
- Dehogy! – torzult el picit az arcom.
- Akkor? – láttam rajta, hogy kezd
türelmetlen lenni, de nem akart siettetni.
-- Az van, hogy Tom megcsókolt. – böktem
ki nagy sokára.
- Mi? – azt hiszem szegény barátnőm
teljesen lesokkolódott a hírtől, én meg csak álltam ott akár egy rakás
szerencsétlenség. – Tud még erről valaki?
- Csak mi hárman. – ráztam a fejemet.
- Ez maradjon is így! – határozottság
level 99!
- Nem terveztem, hogy elmondom másnak.
És azt hiszem Tom se akarná ha ez kiderülne… - fixíroztam a padlót.
- Nem mondta miért csinálta?
- De igen! – bólintottam félig
határozottan. – Azért mert sokan gondol rám, és állítása szerint kíván.
- Ez komoly dolog. – morfondírozott
Dorin.
- Miért lenne az? – vontam fel a
szemöldököm. – Egyszer smároltunk és pont. Ennyi, vége!
- És így is akard, hogy legyen? – akár
egy kihallgatáson, úgy éreztem magam.
- Tudod, hogy nem! De nincs választási
lehetőségem. A helyzet már is túlságosan abszurd! Nem kéne még egy bonyodalom.
Ráadásul szegény Bill teljesen összetörne!
- Jogos! – mutatott rám az ujjával. – De
ezt meg kell beszélnetek Tommal.
- Az nehéz lesz! – húztam el a számat. –
Azóta nem beszéltünk egymással…
- Akkor majd beszélek vele én!
- Nem! – lehet kicsit hangos voltam
úgyhogy mielőtt folytattam, vártam pár másodpercet. – Ha te beszélsz vele akkor
megtudja, hogy elmondtam és akkor még úgy se akar majd velem beszélni.
- Igaz! – bólogatott és elkezdett fel-le
járkálni. – Akkor mondom, hogy beszélni akarok vele, ide hívom és magatokra
hagylak. Az úgy jó lesz?
- Na, nekem ez nem jutott volna az
eszembe! Okos vagy Dorcsi! – bólogattam.
- Két perc! – lépett ki az ajtón, majd
még visszafordult. – Sok sikert!
- Köszi! – mosolyogtam, ő pedig eltűnt a
folyosón. Tovább pakolásztam, de nem igazán tudtam mire is megyek ezzel,
mármint azon kívül, hogy viszonylagos rend lett a szobámban.
- Mit akarsz mutatni Dorin? – hallottam
Tom hangját a folyosóról.
- Csak gyere, és majd meglátod! –
erősködött a barátnőm, majd belökte az afrofonatost a szobámba. – Sziasztok! –
zárta be az ajtót, és hallottam, hogy kattant a zár.
- Veled nem vagyok hajlandó beszélni! –
közölte szárazon.
- Most is azt teszed! – mosolyodtam el
keserédesen.
- Miért távolodtál el tőlem? – lekapcsolta
a villanyt, és hozzám lépett. Nem láttam tökéletesen, de az utcai lámpák fénye
némiképp segített.
- Mert ez a helyes…
- És miért félsz a helytelentől? –
simogatta meg az arcomat.
- Nem félek! – ráztam meg a fejemet. –
Téged féltelek!
- Engem már nem kell! – az ajkaimhoz
hajolt, és megcsókolt. A csókja hihetetlenül édes volt, én viszont hatalmas
keserűséget éreztem magamban. Még akkor is mikor Tom végigdöntött az ágyamon…
