2013. június 27., csütörtök

Ich libe dich - 35. rész

Hali-hali!

Igen, régen írtam... És igen, ez piszokság... És most nagyon nem tudom magyarázkodni mert hihetetlenül ideges, csalódott, és szomorú vagyok... :S Na mind1! Jó olvasást!

35. rész – Porhüvely


Mikor felébredtem, már egyedül feküdtem az ágyban. A tegnap este fülledten erotikus képei ott motoszkáltak a fejemben, még akkor is, ha el akartam őket felejteni... Tommal lenni valami hihetetlen volt! Mivel már rendelkeztem némi tapasztalattal, teljesen jogosan állíthatom, hogy hihetetlen, mind méretben, mind technikában. És mégis... Mégis mocskosnak és perverznek éreztem magam, amiatt amit tettem... Vagyis tettünk! Hiszen Tomnak ott volt Bill, Ria, és a kisbaba... Nekem pedig a lelkiismeretem élő tükre, Dorcsi...
- Kopp-kopp! - mondta, nem épp kedves arccal, mikor belépett a szobámba. - Látom ébren vagy!
- Igen... - motyogtam halkan.
- Remélem, tudod mit tettél!
- Tudom...
- És remélem, szégyelled is magad miatta!
- Nagyon is... - sóhajtottam.
- Akkor nincs már miről beszélnünk! - mielőtt bármit is mondhattam volna, Dorin kiviharzott a szobából, én pedig továbbra is tehetetlenül ültem az ágyon, szorosan magamra húzva a takarót, elmerülve a gondolataimba, s átkozva a napot mikor megismertem Tom Kaulitz nevét...
A hetek lassan teltek, s én úgy éreztem, talán előbb - utóbb képes leszek majd elfogadni, és elfelejteni annak a szörnyű estének a következményeit. Mert igen is voltak következményei! Például az, hogy nem tudtam rendesen elköszönni Dorcsitól. Mikor sírva aludtam el, a párnáimba temetve az arcom, miatta sírtam, nem Tom miatt... Tom nekem akkor csak egy hazug köcsög volt, akivel egy fedél alatt éltem. És, hogy miért nem mentem haza? Nos, az nagyon egyszerű. Mert nem tudtam! Bármennyire is fájt ez az egész Billt nem tudtam volna otthagyni! Ő volt az egyetlen, akiért mindent le tudtam nyelni, és el tudtam engedni az életem magam mellett. Hagytam, hogy Tom titokban végigmérjen és néha letaperoljon, hagytam, hogy Johs kihasználja a testem, és hagytam, hogy Ria magával rángasson ahová csak akart. Egész addig az ominózus napig!
Délelőtt a nappaliban ültem, és épp egy plakáton dolgoztam, mikor hallottam, hogy csukódik az ajtó. Először nem is igazán vettem fel a dolgot, gondoltam Bill jött meg. Ám a következő pillanatban ahogy fölém tornyosult, én pedig megláttam az égnek meredő szőke tincseivel, olyat sikoltottam, hogy esélyesnek tűnk a hangszálszakadás.
- Azért ennyire nem lehet rossz! - nevetett.
- Nem is az, hogy rossz, csak ki-be baszottul fura!
- Nekem bejön! - túrt a tincsei közé.
- Tomnak nem mondtad el, mi? - a hangom teljesen érzelemmentesen csengett, ami azt hiszem abban a helyzetben teljesen elvárható, és logikus volt.
- Nem! Meg akartam lepni ezzel, és egy vad szeretkezéssel... - nézte az ablakot zavartan. Nagyon aranyos volt!
- Miben segíthetek?
- Ha hazajön, mond neki, hogy Dave keresett minket, pár szerződés miatt. Vagyis ezt akkor kéne ha Riával van. Ha nincs, akkor csak azt mond, hogy a kis házban találkozunk. Ő tudni fogva! - mosolygott boldogan.
- Jó! - bólintottam és én is mosolyogtam. - Örülök, hogy jól elvagytok!
- Elvagyunk, csak Ria és a gyerek... Ezért akarom, hogy egy kicsit kikapcsoljon!
- Ez tök édes meg kedves tőled! - öleltem meg.
- Kösz! - mosolygott, és megveregette a vállam, mire elengedtem.
- Lehet egy kérdésem? Nem akarok nagyon belemászni a dolgaitokba, csak ez érdekelne.
- Kérdezz nyugodtan!
- Nem fura, hogy a bátyáddal vagy?
- Eleinte nagyon fura volt... Az első pár alkalommal azt hittem csak álmodom, de már kezd kikerekedni a dolog. És ami azt illeti, Tom nagyon jól csinálja! Tudom, ezt nem veled kéne megbeszélnem, de mással nem tudom, és félek, ha sokat dicsérem, nagyon egoista lesz! - ezen a beszólásán mindketten jót nevettünk.
- Azért a bátyuskád, így is elég jól el van látva önbizalommal, úgyhogy nem hinném, hogy ez gondot jelentene!
- Igaz! - nevetett halkan, majd elgondolkodott. - Te, Tamcsi...
- Tessék? - kérdeztem kissé meglepetten.
- Tetszek én neked?
- Mi van? - döbbentem meg, mert a kérdés lesokkolt.
- Nyugi, nem fogok rád mászni, csak érdekel, hogy mit gondolsz rólam.
- Őszintén? - vontam fel a szemöldököm.
- Őszintén! - bólintott.
- Egész jól áll a szőke haj! Jobb mint az a lenyalt fekete! Amúgy meg... Nekem tetszel... Mármint nem vagyok beléd szerelmes, de nem is utasítanálak el, ha ajánlatot tennél nekem.
- Diplomatikus válasz! - bólogatott mosolyogva, és átkarolta a vállamat.
- Mi van? - néztem fel rá, gyanakodva.
- Azért te is kedves vagy! - nevetett, mire én is nevettem.
- Jó végre látni, hogy örülsz!
- Valahogy könnyebbnek érzem magam a nevetéstől.
- Az úgy szokott lenni!
- Amúgy... Nem tudod, mikor mentek el Tomék?
- Ha jól emlékszem 10-re mentek a dokihoz, úgyhogy lassan indulhatsz, mielőtt hazaérnek!
- Kösz! - állt fel, és elindult az ajtó felé.
- Bill! - szóltam utána.
- Tessék? - fordult vissza.
- Jó szórakozást! - vigyorogtam.
- Meglesz! - kacsintott, és kilépett az ajtón, én pedig ismét egyedül maradtam.
Ám nem sokáig „örülhettem” a nyugalmamnak, ugyanis Tom és Ria hamarosan beléptem az ajtón. Utóbbi széles mosollyal az arcán, míg az előbbi csak tetette a boldogságát.
- Sziasztok! - köszöntem kedvesen, de nem néztem Tomra.
- Nézd Tamara! - szaladt oda hozzám a barna szépség, és nagy lelkesedéssel kezdte mutogatni az ultrahangos képeket, miközben nagyban magyarázott.
- Nagyon aranyos! - mondtam mikor végre szóhoz jutottam.
- Már nagyon várjuk! - jött oda hozzánk Tom, és megsimogatta Ria pocakját.
- Igen, de még had maradjon bent az ifjú kis Kaulitz!
- Jut is eszembe! - kaptam a fejemhez. - Tom, David hívott titeket. Alá kéne írni néhány szerződést. Bill már elment, és mondta, hogy mondjam neked, amint hazaértetek. - nem tudtam, hogy érti-e mit akarok, de reméltem, hogy igen!
- Jó! - bólintott, és óvatosan rám kacsintott, jelezve, hogy érti mit akarok. - Légy jó drágám! - puszilta meg Ria homlokát.
- Vigyázz magadra!
- Rendben! - biccentett Tom. - Sziasztok! - lépett ki az ajtón.
- Szia! - köszönt neki Ria kedvesen, én viszont csak biccentettem.
- Szerinted milyen? - toltam a barna szépség orra alá, a plakáttervem. Valójában nem a véleménye érdekelt elsősorban csak le akartam kötni a figyelmét, hogy még csak véletlenül se tudjon kombinálni. Viszont ha feltűnően kerültem volna az ikrekkel kapcsolatos témákat, az meg megint fura lett volna, úgyhogy maradtam a fél megoldásnál.
- Hihetetlen! - pislogott nagyokat Ria. - Hol tanultál meg így rajzolni?
- A suliban? - tippeltem mosolyogva.
- Vicces! - mosolygott vissza. - De most komolyan, hol?
- A suliban, meg otthon. Jó, az otthoni többet ért, de azért az órákon is dolgoztattak minket!
- Szereted ezt csinálni? - nézegette a skicceimet.
- Szeretem! - bólintottam, és sok idő után, először éreztem boldognak magam.
- Akkor miért nem mentél ilyen irányban fősulira?
- Mert a 18. szülinapomon az ikrek felajánlották ezt a „munkát”.
- Ez most szarkazmus akart lenni? - nevetett.
- Valami olyasmi! - nevettem én is. - De amúgy ez a rajz megvan a gépemen is, egy kis modellben. - kezdtem el pötyögni a laptopomon.
- Milyen modellben? - vonta fel a szemöldökét Ria.
- Ilyenben! - fordítottam felé a képernyőt, amin a rajz volt egy plakáttartóra helyezve. - Majd még finomítok rajta!
- Hihetetlenül jó! - döbbent le Ria.
- Köszi! - mosolyogtam zavartan.
- Van tehetséged ehhez!
- Azért ne vigyük túlzásba! - nevettem el magam.
- Ez nem túlzás! Komolyan kéne foglalkoznod ezzel!
- Talán majd egyszer! Egyenlőre másról szól az életem.
- És tényleg ezt várod az életedtől? - akkor nem tudtam hová rakni azt a mondatot. Mit várok az életemtől? Semmit! Kb. az lenne a helyes válasz! Elvégre az egyik „főnököm” rendszerint fogdos, a pasim kihasznál, és falaznom kell egy szerelmes ikerpárnak, meg egy esküvőt szervező terhes arának. Pillanatnyilag, annyi elég volt!
- Az életem érdekes és izgalmas. És most elégedett vagyok ezzel! - néztem mosolyogva a szemébe és reméltem, hogy el is hiszi!
- Azért vigyázz nehogy túl sokáig toporogj egy helyben! - állt fel, és az emeletre vonult. Én meg nem értettem az egészből semmit!

***

Tom idegesen dobolt a kormányon. Akkor nem érdekelték a sebességkorlátozások, sem a büntetés. Csak arra vágyott, hogy újra ölelhesse és csókolhassa, hőn szeretett ikertestvérét. Végül, végtelennek tűnő autókázás után megérkezett a kisházhoz. Leparkolt, és elindult befelé, ám a gyomra, már akkor görcsben állt. Mikor belépett az ajtón, és kulcsra zárta azt, a füleit egyből megcsapta a kellemes, hangulatos zene amit normál esetben idegesítőnek, és nyálasnak talált volna, ám a gondolat, hogy Billel együtt hallgatja, valahogy megszépítette ezt a gondolatot. Ám, mikor belépett a nappalis hálóba, még a lélegzete is elakadt. Bill meztelenül feküdt az ágyon, ám a takaró sejtelmesen eltakarta az ágyékát. Szőke haja össze-vissza állt, az arcán pedig óvatos mosoly ült.
- Na, milyen?
- Eszméletlen szexi! - mérte végig testvérét, eléggé feltűnően.
- Ezt ne!
- Mert? - vigyorgott kéjesen Tom, és testvérére mászott.
- Mert csúnya vagyok? - vont vállat mosolyogva Bill.
- Nekem meg szar az ízlésem mi? - nevetett a rasztás.
- Hülye! - löktem meg bátyja mosolyogva a szöszke.
- Csak nem le akarsz rázni? - súgta öccse fülébe, és rámarkolt annak szerszámára.
- Dehohgy... - nyögte Bill.
- Ajánlom is! - nézett testvére szemébe az idősebb, majd hevesen megcsókolta.
A fiatalabb Kaulitz ugyan olyan hevességgel csókolt vissza, miközben elkezdte megszabadítani testvérét, az addigra, oly fölöslegessé vált ruhadaraboktól. Mikor végre mindketten pucérra vetkőztetve láthatták a másikat, a két ugyan olyan hancúrléc, már mereven ágaskodott, a kielégülésre áhítozva.
- Olyahn jó, hogy velehd lehetehk... - csókolta hevesen öccsét a fekete.
- Két hete vágyohm erreh...
- Bill! - nézett mélyen öccse szemébe. - Te két hete még csak magadhoz, se nyúltál?
- Akartam, de én nem csinálom olyan jól... - túrt a tincsei közé a szöszi.
- Bár otthon nem csinálhatjuk, attól én még segíthetek rajtad... - súgta érzékien Bill fülébe, és rámarkolt a férfiasságára.
- Ahh... Tom... Hatolj belém kérlehk! - feküdt el az ágyon, és szétnyitotta a lábait. - Tudom, hogy akarod nagyfiú!
- Gonosz kis játékot űzöl velem szöszike. Ugye tudod?
- Miért is?
- Mert csak néha kaphatom meg a mennyországot tőled! - csókolta meg öccsét és lassan belé hatolt.
- Tohm... - nyögött bele Bill a csókba.
- Tesséhk? - kezdett el benne mozogni a fekete.
- Olyahn nahgy vahgy... - pirult bele a szöszke.
- Néhzz rám! - simogatta a fiatalabb arcát Tom, mire az felnyitotta a pilláit. - Így jóh! - mosolygott a rasztás és újra mozogni kezdett, s közben elkezdte kényeztetni Bill férfiasságát is.
Ahogy néha-néha lecsukódó pilláik árnyékában egymásra néztek, valami egész érdekesen különös érzés fogta el őket. Maga a felhőtlen boldogság érzése. Akkor nem létezett se bánat, se harag, se gond, se baj, se fájdalom... Csak a másikat ölelték, csak egymást érintették, s csak az ikrük fülébe suttogtak édes kis szavakat.
Nem telt belé sok idő, s arcaik kipirosodtak, szíveik hevesebben vertek és néhány izzadtság csepp is gyöngyözött a homlokaikon. Testük egyre közelebb került egymáshoz, végül már összeizzadva simultak egymáshoz. Szinte már egyek voltak, mint akkor, olyan nagyon régen. Nyögéseik szépen egybe olvadtak, akár egy dal kép akkordja.
Végül, a földi gyönyör legmagasabbikát, az orgazmust, egymás remegve ölelő karjai közt élhették át, oly sok vágyódással teli óra után.
- Szeretlehk Bihll... - sóhajtozott még Tom, immár testvére mellett feküdve.
- Én ihs szeretlek Tohm! - bújt a gyorsan emelkedő, és süllyedő mellkashoz a szöszke.
- Olyan jó hozzád közel lenni!
- A közelséged megnyugtat... - simogatta bátya nyakát.
- Kis gonosz! - vigyorgott Tom. - Tudod, hogy a nyakam nem játék!
- Pedig annak néztem! - csókolgatta Bill az érzékeny területet. - Bár kiszívhatnám!
- Szívd ki, kérlek!
- De ha Ria meglátja... - szabadkozott Bill.
- Akkor majd azt mondom ő szívta ki! - mutatta meg a nyaka másik oldalát Tom. - Tudom, hogy ezt rossz látnod... Épp ezért szeretném ha kiszívnád! - Bill torka összeszorult és újra elkezdte csókolgatni a rasztás nyakát.
- Olyahn jó ehzt érehznih... - sóhajtozta, mire a szöszi elmosolyodott, és egy ponton erősen szívni kezdte testvére nyakát, aminek hatására az idősebb hangosan felnyögött.
- Megjelöltelek! – bújt ismét szorosan testvéréhez Bill.
- Köszönöm! – csókolta homlokon szerelmét Tom.
- Már megköszönted! – csókolta meg testvérét a szöszke.

***

- Holnap lefényképezhetlek? – kérdezte Josh mikor a kanapén feküdt és a feje az ölemben volt, én meg a haját simogattam.
- Ha szeretnél! – vontam vállat. – Bár, sok photosopp kell majd hozzá!
- Olyan kis butus vagy! – simogatta meg az arcom mosolyogva, és megcsókolt.
- Más azt mondja önbizalom hiányos vagyok, de így is lehet fogalmazni! – mosolyogtam.
- Jaj, te! – ingatta a fejét, mikor meghallottam a telefonom zenéjét.
- Bocsi! Ezt fel kel venne!
- Oké! – ült fel, én meg kimentem a hátsó udvarra.
Azt hiszem anya nem számolt azzal, hogy én Amerikában vagyok, mert vagy egy fél órán keresztül magyarázott mindenféléről. Nem azt mondom, hogy nem hiányzik, mert igen is hiányzik! Nem azt mondom, hogy nem volt jó hallani a hangját, mert nagyon is jó volt. Nem azt mondom, hogy nem féltem, mert bár az anyám aki felnőtt és tud vigyázni magára, de én akkor is féltem! De nem igazán tudtam elképzelni, hogy minek is magyarázott annyit a… A pontosan nem is tudom miről, mivel a végén már nem is tudtam pontosan, hogy miért hívott, de ez lényegtelen volt. Már mentem volna vissza a nappaliba mikor is, már a folyosóról észrevettem őket. Megtorpantam és egyszerűen nem hittem a szemeimnek. Muszáj voltam megtámaszkodni a falnál, mert volt egy olyan sejtésem, hogy össze fogok esni! A szemeimet marták a könnyek, és nem tudtam eldönteni, hogy miért... Hiszen örülnöm kellett volna! Végre a kezemben volt valami ami mindent megoldott volna, én mégis szomorúnak éreztem magam... "Szerencsére" az agyam egy kis darabja akkor is a toppon volt, mikor a nagy része nem! Így, mintha a kezeim önállósodtak volna, elővettem a telefonomat, és elkezdtem lefilmezni ahogy Johs és Ria éppen egymás szájába mászva csókolóztak. Már nem tudom mennyi ideje csinálhatták mikor végre kimásztak a másik szájából.
- Szeretlek Ria! - ölelte magához szorosan a lányt az a szemétláda.
- Én is szeretlek téged! Annyira fáj ez az egész... - fúrta a fejét a fiú mellkasába a barna szépség. - Olyan jó lenne ha együtt nevelhetnénk fel a picit...
- Az lenne minden vágyam, édesem! Te, és a gyerekünk, meg én!
A kezem megremegett, és nagy erőfeszítésembe került, hogy el ne ejtsem a telefonom. Nem azért mert törékeny volt. Nagy francokat! Folyton leesett. Hanem mert valószínűleg, azt meghallották volna.
- Már nem kell sokat várnunk, és együtt lehetünk! Gyorsan elvetetem magam Tommal, majd el is válok! Majd Tamara elviszi a balhét!
- Még jó, hogy elvileg járunk! Így legalább veled lehetek!
- Ennek én is örülök! - csókolta meg a kis... azt a szőke szemetet.
- Azt hiszem abba kell hagynunk. Szerintem lassan visszajön...
- Rendben! - csókolták meg egymást még egyszer, majd leültek egymástól távol, és elkezdtek beszélgetni Ria fotózásáról.
Leállítottam a felvételt, és vettem egy mély levegőt ami elég szaggatottra sikeredett. Miután végül sikerült normalizálnom a levegővételem és a pulzusom, egy mosolyt festettem az ajkaimra, majd visszamentem a nappaliba. Mint ha mi sem történt volna, leültem Josh mellé, és bármennyire undorító féregnek találtam, hozzá bújtam.
- Ki volt az kicsim? - karolt át.
- Csak anya. Azt mondta üdvözöl titeket!
- Ez kedves! - mosolygott rám Ria.
- Tényleg az! - puszilt homlokon.
- Azt hiszem felmegyek... Nem aludtam valami sokat az este...
- Biztosan jól vagy? - fürkészte az arcom Josh. Valójában meg is hatódtam volna, ha nem lettem volna tisztában a dolgokkal.
- Aha! - bólintottam.
- Majd én szemmel tartom! - ajánlotta fel Ria. Milyen bájos!
- Pihenj édesem! - simogatta meg a hajam.
- Kikísérlek!
- Kitalálok! Te csak pihenj! Amúgy is még beszélni akartam Riával a fotózásáról.
- Értem. - bólintotta. - Akkor szia! - intettem és elindultam felfelé.
- Szeretlek! - szólt még utánam.
- Me too! - mosolyogtam, majd felszaladtam. Nem akartam semmi mást, csak aludni, és feledni...
De nem tehettem! Egyrészt mert mikor felértem a szobámba, felpofoztam magam. Elvégre ebben a helyzetben csak pozitívumok voltak! Egyrészt: Bill és Tom együtt lehettek, másrészt: simán kidobhattam Johs-t, aminek miután helyreráztam a fejem, kifejezetten örültem. Úgyhogy, csak hasra vágtam magam az ágyon és vártam. Közben pedig egy albumot lapozgattam, amit karácsonyra kaptam. Nem volt egy nagy dolog. A kedvenc könyvsorozatomhoz tartozott és már ez is kicsit búcsúajándékszerű volt. Nem elsősorban a könyvektől búcsúzta... Bár, azokat is szerettem. Ez főként a gyerekkorom és az addigi átlagos életem búcsúztatása volt. Soha nem éreztem magam átlagosnak. Talán azért is, mert senki nem tartott engem annak. A kiközösítésem még az általánosban kezdődött, és sok idő kellett, mire túlléptem rajta. Talán attól is elbúcsúztam... De nem hiányzott, az már egyszer biztos!
Ne tudom hányadszorra olvastam át azokat a sorokat. Nem tudom hányadszorra néztem végig a fotókat, mikor hangokat hallottam. Ajtócsukódás, léptek, köszönés, léptek, ajtócsapódás, a lépcső nyikorgása aztán egy Bill a szobámban.
- Ezer meg egy millió hála! - vigyorgott rám.
- Nincs mit! - mosolyogtam, de mikor megláttam a nyakát, a mosolyom vigyorrá nőtte ki magát. - Veled meg mi történt?
- Játszottunk... - tapogatta meg a nyakát a lilás foltnál.
- Akkor jó napod volt?
- Isteni napom volt! - javított ki.
- Akkor jó, mert lehet, hogy most elrontom.
- Mi történt? - kérdezte aggódva. Nem válaszoltam, csak átadtam neki a telefonom amin már elindult a videó. Azt hiszem Bill arca abban a pár percben felvonultatta a szivárvány összes színét, de a falfehér sápadtságot is. Ám mikor visszaadta a telefonom, nem lehetett semmit látni rajta.
- Na? - kérdeztem pár perc múlva.
- Megáll az eszem! - vert bele a falba (van aki így vezeti le a feszültséget, néha én is) majd megint vigyorgott mint egy elmeosztályról szabadult. Egy picit ijesztő volt.
- Életem végéig az adósod maradok! - szorított magához.
- Ha így csinálod nem leszek hosszú életű... - veregettem meg a hátát.
- Bocs... - engedett el, és leült mellém. - Ez olyan bizarr... - túrt zavartan szőke loknijai közé, amik nekem még mindig furák voltak.
- Ez eszméletlenül bizarr! Gondolj már bele! Ria tényleg képes lett volna felneveltetni a gyereket Tommal... Az a... Most kisípolom magam, meg ezt hagyta volna! Aljas, pénzéhez rohadék!
- Hát azok! Viszont ha ezt megmutatod Tomnak...
- Akkor ti gond nélkül együtt lehettek!
- Es olyan hihetetlen! - rázta meg a fejét. - Tom és én, bármikor egymáshoz érhetnénk... Megölelhetném, megcsókolna... Téged nem zavar a kapcsolatunk?
- Én örülök nektek! - fogtam meg a kezeit. - Különben meg én Twincest-es vagyok!
- Te beteg állat! - nézett rám a szöszke közönyösen.
- Aha, én vagyok a beteg állat, téged meg az ikertesód dug. Szerintem is... - válaszoltam épp olyan flegmán, majd elnevettük magunkat.
- Betegek vagyunk...
- Én így szeretitek egymást! Én meg titeket szeretlek!
- Mi meg téged ilyen lökötten felelősségteljesnek!
- Az oszt valami! - néztem rá nagy szemekkel.
- Tudod, hogy értem! - forgatta a szemeit.
- Már, hogy ne tudnám! - kuncogtam.
- Sziasztok! - vágódott be Tom is, és magához húzva Billt, hosszasan megcsókolta. - Miről szól az eszmecsere?
- Rólatok! - mosolyogtam.
- Valamit mutatni szeretnénk! Pontosabban Tamcsi...
- Ugye nincs baj? - vonta fel a szemöldökét Tom.
- Ezt döntsd el te! - mutattam meg neki a felvételt. Na, az ő arca egész mád volt. Bár a szivárvány színei és a hófehér is megjelent rajta (ezek, hogy tudnak szivárványok lenni?) de a fájdalom is.
- Hülye kurva! - vágta az ágyra a telefonomat. - Hívd fel azt a rohadékot!
- Nem ölsz embert! - szóltam rá. Bár elég pszichopata feje volt, én nem ijedtem meg. Szegény Bill annál inkább.
- Tom... Ugye nem ölöd meg? - dadogta zavartan.
- Csak agyonverem... - mondta a gitáros nyugodtan, majd felém fordulva megint ideges lett. - Hívod már?
- Szia Josh! - szóltam bele a telefonba. Akkor még nem utoljára.

***

Fél óra múlva mind a 7-en a nappaliban ültünk. Tom éppen készült meggyilkolni a tekintetével valakit, vagy valamit, arra nem jöttem rá mit vagy kit, Bill ugrásra készen figyelt, hogyha kell lefogja testvérét, én idegesen doboltam a laptopomon, amire addigra már fel volt töltve a videó, Ria kissé fáradtan merengett, akkor még nem tudta mi lesz. Johs pedig döbbenten, kíváncsian, és értetlenül lesett körbe. Nagyjából ez volt a helyzet.
Végül úgy döntöttem elindítom a videót, olyan minden mindegy alapon. Hát mit nem mondjak elég érdekes reakcióm „születtek”.
Ria félig elájult, (o.O?), Johs lesokkolva kezdett mentegetőzni nekem, én meg üvöltöttem vele, hogy mekkora egy pöcs, és, hogy nem akarom többé látni, erre Tom rákontrázott, hogy letépi a szőke pöcs golyóit, és feldugja a seggébe. Én ráordítottam Tomra, hogy ne kiabáljon vele, mire Josh vigyorgott. Akkor meg vele ordítottam hogyha tovább vigyorog akkor nem éli meg a következő 20 másodpercet. Közben Tom Bilel kiabált, hogy eressze el mert kinyírja Josh-t, erre Bill megsértődött és közölte, hogy akkor Tom, soha többé nem érhet hozzá és el is költözik, mire a fekete esengeni kezdett, hogy sajnálja és nem úgy gondolta a dolgot.
Nagyjából egy órák keresztül zengett a ház. Végül Ria összepakolt és mind a ketten távoztak, mi pedig ott maradtunk hárman. Bill, aki még mindig haragudott a bátyára, legalább is látszólag, Tom aki kissé összezuhant Bill miatt, meg mert mégsem lesz apuka (bár nem mondta, de látszott rajta), és én aki tulajdonképpen nem érzett semmit, csak egy kis csöndre vágyott és nyugalomra. Azért ez még mindig jó arány volt!

2 megjegyzés:

  1. Hűha! Na erre aztán nem gondoltam! Fogalmam sem volt, hogyan fogod megoldani a Riás dolgot, de sikerült meglepned. Kíváncsi vagyok, hogyan lesz tovább, úgyhogy siess a következő résszel!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gondoltam, hogy nem gondolsz rá! :) Be kell valljam, egy elvetemültebb pillanatomban jutott eszembe, de örülök, hogy tetszik, és próbálok igyekezni! Puszi! ;)

      Törlés

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.