Ich liebe dich - 9. rész

Hali-hali!

Na? Elég gyorsan jött a rész? Szerintem ez az egy hét még belefér a határidőbe. Meg most végre valahára viszonylag, elég normális hossza lett szóval most nem akarom agyonütni magam. :D Ami amúgy elég nehéz művelet lenne az agyamat tekintve ami hát lássuk, be: elhanyagolható dolog.
Na de nem rizsázok tovább. Itt a rész! Jó olvasást!

9. rész – Kapcsolatok és aurák, nem tetszik, ami történik

Nem tudom, Tom honnan vette, hogy én akkora parti királynő vagyok. Szerettem bulizni. A középiskola utolsó évében jó párszor voltam is, de sose mondták rám, hogy parti királynő.

- Mit vegyek fel? – állt elém Dorin kissé ijedt arccal.

- Először is nyugi! – fogtam meg a kezeit. – Ha ilyen arcot vágsz, előbb-utóbb infarktust kapok, hogy mi bajod van.

- Köszi. – mosolygott.

- Na így már jobb. – indultam el a szekrényhez. – Valami szexis kéne. – vigyorogtam ördögien.

- Mi? – Dorin túlságosan jól ismert. Tudta, hogy mire gondolok.

- Most miééért? – nyafiztam. – Te se leszel már fiatalabb.

- Na, ez most rosszul esett. – odamentem hozzá és megöleltem.

- Tudod, hogy szeretlek.

- Tudod, hogy most nagyon szeretlek és útállak is egyszerre?

- Aha. – bólogattam.

- De most komolyan!

- Szerinted én az előbb vicceltem? – húztam fel a szemöldököm.

- Reményeim szerint igen. – az arca nyugodt volt, de tudtam, hogy belül kicsit őrlődik.

- Oké! – emeltem fel a kezeimet. – Szóval még nem akarod. Stimmt. Ezt tiszteletben is tartom.

- Köszönöm!

- De ha ezt felülírjuk, akkor is szexisen foglak felöltöztetni.

Szegény Dorin! Néha túlságosan belegabalyítottam az elvetemült ötleteimbe.

Végül egy piros toppot választottunk, aminek az elején fehér csíkok voltak és egy rövid farmernadrágot.

Hiába mondtam neki, hogy a haja akkor is gyönyörű, ha kissé hullámos, és szerintem minden bizonnyal Georgnak is tetszene úgy, ő mégis kivasalta. Ebből nagyon is látszik, hogy ikrek vagyunk. Mondjuk sminkből tényleg nem rakott fel sokat. Vörös rúzs, szempillaspirál és szemceruza.

- Basszus! – kb. ennyi volt a megnyilvánulásom miután elkészült.

- Nem jó? – ijedt meg.

- Hát, hallod! Ha pasi lennék, most tuti állnék. – néztem végig rajta újra és újra.

- Akkor átöltözöm. – indult a szekrényhez én viszont megfogtam a kezét.

- Nyugi! Ez így pont jó! Nem túl szexis, de nem is uncsi. Georgnak nagyon tetszeni fog. – erre elpirult.

Végül egy fekete nem túl magas sarkú cipőt választottunk hozzá, aminek a boka része több soros volt, kis gyöngyökkel díszítve.

- Olyan vagy akár egy hercegnő! – vigyorogtam.

- Ne mondj ilyeneket, mert elpirulok! – szólt rám Dorin.

- Nem baj. – legyintettem. – Legalább az arcod színe illeni fog a fölsődhöz. – és kinevetett. – Hé! – háborodtam fel.

- Bocsi. – takarta el a száját, mert még mindig nevetnie kellett.

- Azt a szemtelen fiatal korodat! – fenyegettem az ujjammal.

- A mimet? Te fiatalabb vagy.

- Az részletkérdés. – fontam össze a karjaimat.

- Na, gyere te öreghölgy! – karolta át a vállamat. – Keresünk neked is valamit.

- Azért azt nem mondtam, hogy öreg vagyok. – duzzogtam.

Na, igen. Én meg a ruhaválasztás. Nem volt soha egy egyszerű történet. Anyum mindig azt kérdezte: „Mi lesz veled, ha menyasszony leszel?” Erre mindig csak azt válaszoltam: „Majd ránézek egy ruhára és azt mondom ez az igazi.” De mivel azon az estén sem mentem menyasszonyi ruhát keresni ezért elég sok ideig tartott a tökéletes darabok kiválasztása.

- Ehhez mit szólsz? – vett elő Dorin egy sötétkék, pánt nélküli felsőt.

- Szerintem ez kicsit elegáns. – húztam el a számat.

- Nem vagyok anyud. Nekem nyugodtan megmondhatod, ha nem tetszik.

- Igyekszem.

Hosszú keresgélés után egy fehér, flitteres, pánt nélküli fölsőt, kék koptatott farmert és egy fekete, szegecses szandált választottam.

A hajamat kivasaltam és lófarokba kötöttem. Majd, miután egy kiló alapozót és púdert magamra kentem kihúztam a szemem és kifestettem csillogós fehérre.

- Tűrhetően nézek ki? – fordultam kétségbeesetten Dorin felé.

- Az nem kifejezés. – mosolygott. – Nagyon csini vagy!

- Köszi! – mosolyogtam zavartan.

- Kész vagytok? – dugta be a fejét Georg.

- Kopogni nem kéne? – háborodtam fel.

- Passz. – vont vállat és bejött. Fekete póló és sötét farmer volt rajta. Semmi extra, de ahogy Dorin ránézett, fú mamám! – Hűha! – mérte végig barátnőmet. – Elképesztően gyönyörű vagy.

- Köszi. – soha nem értettem, hogy miért volt olyan bátortalan.

- Akkor én lemegyek a többiekhez. – sebre vágtam a telefonom, az irataim majd felkaptam egy fekete a zsebeinél és a süsüjében flitteres pulcsit és már ott sem voltam.

A nappaliban Tom és Gustav nagyban vitatkoztak.

- Jaj, haver! Ne csináld már! – nyafogott Gustav. Tudom a hallgatózás nem szép dolog, de szerettem csinálni.

- Most miért? – valószínűsíthető, hogy Tomban volt már egy kevés pia.

- Hiszen mégis csak a haverunk.

- Tudom de…

- Különben is. – szakította félbe Gustav. – Tamara nem illik hozzád.

- Mi? – döbbent le Tom. Hát, azt az arcot nagyon szívesen megnéztem volna.

- Tamiról van szó, nem? – kérdezett vissza a dobos.

- De. Csak nem hittem volna, hogy ennyiből rájössz. – hallottam, hogy mosolyog. De csak tettette.

- Ne görcsölj Tom. Egyszer megtalálod azt a lányt, aki neked való. – léptek zaja. Bepánikoztam. – Te itt vagy? – jött ki a nappaliból Gustav.

- Aha. Most jöttem.

- Csini vagy!

- Köcce! – mosolygott és elment. – Ez az! – gondoltam. – Legalább kifaggathatom Tomot. – Szia! – huppantam le az egyik fotelbe.

- Szia, hercegnő. – mosolygott rám.

- Ne kerülgessük a forró kását Tom! – néztem mélyen a szemébe. Bár azt hittem ivott, a szemén mégis látszott, hogy teljesen józan.

- Én semmilyen kásáról nem tudok.

- Ez csak egy metafora. – döntöttem oldalra a fejem.

- Én meg Tom

- Inkább hülye. – ingattam a fejemet.

- Én nem vagyok Dorin. Nem értem mit mondasz.

- Más az aurád. – néztem a szemébe.

- Milyen? – csillant meg benne a kíváncsiság.

- Folyós.

- Mi van?

- Nincsenek határai. Mármint olyan normálisak. Csak elhalványul. Nehéz megmagyarázni.

- Azért próbáld meg. – tette a kezét a kezemre.

- Hát, ha az ember olyan normális lelki állapotban van, akkor az aurája úgy ér véget mint mikor egy csepp festék leesik. Elég jól kivehetőek a határai. A tiéd viszont egyre halványodik. Mintha lassacskán elfolyna.

- Értem. – bólintott.

- Mi a baj?

- Bonyolult. – elfordította a fejét, hogy ne tudjak a szemébe nézni. A kezemet is elengedte.

- Jó a felfogóképességem.

- Nem olyan értelemben. – a hangja egyre komorabb lett. Éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben.

- Bill. – nem értettem miért mondtam ki a nevét.

- Mi?

- Bill. – tudtam, ha már belekezdtem akkor el kell mondanom. – Bill miatt van ez-az egész.

- Milyen egész? – háborgott.

- Miatta vagy ilyen furcsa. – rá emeltem a tekintetemet. – Te szereted. – nem hittem volna, hogy ilyen könnyű lesz ezt kimondani.

- Mivel a testvérem, muszáj vagyok. – hárított. Akkor már biztos voltam benne.

- Nem úgy értem. Szerelemmel szereted.

- Hülye vagy? – pattant fel.

- Piros.

- Mi? Az aurám?

- Nem. A fejed.

- Honnan tudod? – ült vissza meggyötört arccal.

- Könnyű téged vallatni. Amúgy nem tom. Csak úgy leesett. Ahogy viselkedtek egymással meg minden. – vontam vállat.