Ich liebe dich 19. rész

Hali-hali!

Na ezzel a résszel már egy ideje tartozom. Sajnos nem lett olyan mint amilyenre eredetileg terveztem, mert félig elhagytam. xD De azért jó olvasást, és Boldog Gyereknapot kívánok mindenkinek! Puszi!

19. rész – Kárhozott lelkek

- Ti se vagytok normálisak. – motyogtam Tomnak miközben a reggeli kávémat kavargattam.

- Mert? – vonta fel a szemöldökét.

- Mert vagy hajnali 2-ig smároltatok. – ásítottam.

- Te kukkoltál? – akadt ki és majdnem leejtette a csészéjét.

- Ja. – bólogattam és nagyot kortyoltam a fekete italból.

- Te nem vagy normális! – temette az arcát a kezei közé.

- Még csak most jössz rá? – döbbentem meg.

- Jó reggelt! – jött le mosolyogva, de álmosan Bill és töltött magának a gőzölgő fekete csodából.

- Bill, ezt nem fogod elhinni. – mondta Tom mikor az énekes is helyet foglalt.

- Hallgatlak. – kortyolgatott óvatosan.

- Tamara kukkolt minket az éjjel.

- Mi? – köpte ki a kávét.

- Szerencsétlen! – fejeztem ki véleményem és a papírszalvétáért nyúltam.

- Tami, tudod mi… - hebegett Bill.

- Szeretitek egymást, de tesók vagytok, ezért ne mondjam el senkinek. – törtöltem le az asztalt. – No, para! Értem a szitut.

- Te se vagy szívbajos. – temette a kezei közé az arcát a fekete.

- Tudom. – vigyorogtam, majd komolyabbra vettem a figurát. – De tényleg nem kell aggódnotok, én megőrzöm a titkokat… - felálltam és elindultam kifelé a medencéhez. – Hisz az én titkomat is már mióta őrzöm…

Ahogy a lábaimat behelyeztem a hideg vízbe végigfutott rajtam a borzongás és libabőrös lett a kezem. Nem gondolkoztam semmin, csak hallgattam a város zajait. Furcsa mód újra kiskamasznak éreztem magam. Csüggedtnek és elveszettnek. Furcsa volt… nagyon is. Mióta ismertem Dorint az a nagy üresség eltűnt a lelkemben, és ahogy középiskolába kerültem sok új barátom lett, na és persze ott volt a szerelem is. És akkor… olyan más volt. Az ereimben éreztem az életet. De akkor? Fogalmam sincs. Már több hete voltunk L.A.-ben és addig annyira pörgött minden, hogy észre se tudtam venni mennyire egyedül lettem.

Nem hibáztattam érte senkit. Hiszen kire kellett volna haragudnom? Gustavra? Jóban vagyunk meg minden, de neki is van magánélete, nem lóghatok rajta. Georgra vagy Dorinra? Hiszen boldogok, és csak ez a lényeg. Nincs jogom közéjük állnom. Esetleg Tomra vagy Billre? Róluk már ne is beszéljünk. Tom ez alatt a pár hét alatt végig mellettem volt. Most pedig? Egymásra találtak. Nincs ebben semmi rossz. Abszurd nagyon is, de nem rossz.

Bosszantott a viselkedésem. Legszívesebben kiszaladtam volna a világból, és nem először. Egészen 16 éves koromtól éreztem már azt a bizonyos érzést. Megfogalmazni nem lehet, csak átérezni. Azt viszont nagyon.

- Vajon mit csinálhatnak a fiúk? – kalimpáltam a lábammal a vízben. – Meg kéne őket nézni…

Felálltam és lassú léptekkel elindultam befelé. Persze mivel vizes volt a lában, sokszor megcsúsztam a laminált parkettán, de végül esés nélkül értem el a lépcsőhöz, amin hála az égnek egy szőnyegsáv ment végig.

Az emeletre érve fülelni kezdtem. Eltartott egy darabig mire bármit is meghallottam mivel a hallásom nem volt épp a legtökéletesebb. Bár ez akkor nem hatott az újdonság erejével. Egész életemben rosszul hallottam, de a vizsgálatok nem mutatták ki, hogy bármi bajom is lenne.

A hang a ház keleti részéből jött, szóval elindultam az ikrek szobája felé. Csak az a csepp gubanc volt, hogy a két szoba pontosan egymással szemben helyezkedett el, így nem volt más választásom, mint bekukucskálni.

Tom ajtajánál próbálkoztam először, de az teljes kodurcként jött át, úgyhogy átmentem Bill ajtaja elé, de ami ott fogadott… Hát az nem volt semmi. Nem volt izgató, sem pedig provokáló. Egyszerűen csak szeretetteljes.

Tom a falnak támasztotta hátát, Bill pedig az ágytámlának. A lábaik keresztben voltak, és fogták egymás kezét. Nem tartották a szemkontaktust, csak néha-néha találkozott a tekintetük, de akkor is riadtan néztek másfelé. Ilyenkor a pír játszott az arcukon, és a tekintetükben megszületett valami megfoghatatlan.

Vannak olyan dolgok az életben, amit ha az utolsó pillanatunkig mesélünk, akkor sem érti senki más, hogy mi mit éreztünk egy adott pillanatban. A szerelem egy láthatatlan, megfoghatatlan és összetéveszthetetlen dolog. Az nem látja, és nem értheti senki, ám azon a napon és láttam.

Azelőtt azt hittem senki nem láthatja a másik szerelmét, azon a napon viszont én láttam az ikrek szerelmének kiteljesedését.

Mikor a tekintetük találkozott megszületett valami. Először nem tudtam, hogy mi lehet az. Gyönyörű volt és gyötrelmes. Fájdalmas és boldog egyszerre. Hihetetlen és mégis valóságos, olyan, ami mások számára láthatatlan, én mégis láttam. A tulajdon két szemem előtt játszódott le minden. És az érzelmek, akkor még csak gyerekcipőben jártak…