Ich liebe dich - 23. rész

23. rész – Barátok

Mire Bill visszaért a kötszerekkel Tom már fel alá járkált a lakásban és telefonált. Na és vajon kivel? Hát azzal a kibaszott kurvával. Mikor Riára gondoltam elkapott a hányinger. Na és miért? Mert egész életemben megvetettem és lenéztem azokat a lányokat, és hamarosan egy olyan libával kellett jó pofiznom.

- Bill. – pillantottam azokba a szép nagy barna szemekbe, amik annyira hasonlítottak Toméra, mégis annyira különböztek. – Te érted mit beszélnek? Mert én nem nagyon. – fintorogtam. Lehet, hogy a németet már tudtam, de az angoltudásom bőven hagyott még kívánnivalót maga után.

- Hát én úgy veszem ki, hogy Ria visszajön. – fintorgott.

- Amúgy hol van?

- Fingom nincs. – vont vállat. – Valami fotózáson. Talán Hawaii-in. Igazság szerint mielőtt elment összevesztek. Reménykedtem benne, hogy szakítanak is.

- De hát mi majdnem egy hónapja itt vagyunk Dorinnal. – döbbentem le.

- Szerinted én tudom, hogy mi tart eddig? – kérdezte érdeklődve. – Amíg nem lébecol, itt én addig örülök.

- Akkor most tisztázzunk valamit. – tettem le magam előtt a kezem és kifújtam a levegőt. – Az a csaj, aki Tommal él együtt. Az a modell vagy mi a tököm, most komolyan ide fog jönni és itt fog lakni a házatokban?

- Valami olyasmi. – bólintott Bill. Láttam rajta, hogy nem valami lelkes a dolog miatt, de nem akar veszekedést.

- Én ezt nem hiszem el! – felálltam és Tom elé állva elmutogattam neki, hogy elvágom a torkát, majd visszaültem Bill mellé. – Ideges vagy emiatt.

- Ennyire látszik? – sandított rám.

- Nem annyira. Én csak érzem az ilyen dolgokat. – megfogtam a kezeit. – Ne aggódj Bill! Nem hinném, hogy ez a kapcsolat Tom és Ria között sokáig tartana.

- Nem tudom… Vagyis igen… Vagyis nem… Én… izé…

- Szeret téged Bill! – néztem biztatólagosán a szemébe.

- Te, hogy vagy ennyire biztos a dolgokban?

- Hát egyszerűen. – mosolyogtam rá. – A pozitív gondolkodás a véremben van.

- Na, mi a helyzet? – kérdezte Bill a bátyját mikor az leült velünk szembe az egyik fotelba.

- Ria 2 nap múlva érkezik. 2-re megyek érte a reptérre. – sóhajtott az afrofonatos.

- Én most akkor… ööö… csinálok pudingot. – indultam el a konyha felé, de az idősebb Kaulitz megfogta a pólóm alját. – Te most szépen leülsz a seggedre és segítesz nekünk!

- Miben? – kérdeztem döbbenten mikor helyet cseréltem vele.

- Abban, hogy senki más ne jöjjön rá, hogy mi van velünk.

- Hát amennyit a többiek itthon vannak nem lesz nehéz. – fintorogtam.

- Arról nem mi tehetünk. – vont vállat Bill.

- Az most lényegtelen. – legyintettem. – Na de mit szeretnél, mit csináljak? Gustavot el tudom szédíteni vagy ilyesmi, de Georgot nem vállalom be. Őt max Dorinnal tudom elküldeni, de Dorcsinak meg nem tudok hazudni.

- Egyelőre az is bőven elég, hogy csöndben maradsz. – Bill zavartan fürkészte a kertet az ablakon át.

- Oké. – bólintottam. A tekintetem találkozott a kisebbik Kaulitzéval aki zavart volt. Tudtam mire gondol, úgyhogy bólintottam.

- Én… izé… Beszéltem Dorinnal.

- Miről? – érdeklődött Tom.

- Hát ez még azelőtt volt, hogy bármi is történt volna. Még azelőtt az este előtt, hogy összejött volna Georggal. Mivel Tami annyira közel áll hozzád, ezért nem akartam ezt megbeszélni, ezért Dorinhoz fordultam.

- Dorin sokkal megbízhatóbb és jobbak a pszichológiai és szociális képességei. – helyeseltem.

- És mit mondtál neki?

- Mindent… - Bill lesütötte a fejét és szép arcán végigfolytak a könnyek.

- Bill… - Tom óvatosan felemelte testvére fejét és lágyan megcsókolta puha ajkait. A gyomrom megint görcsbe ugrott, és csak vártam. Akkor előbb elszakadtak egymástól, mint előző este, vagy délelőtt, amit be kell, valljak kicsit rosszul esett. Jó volt őket nézni.

- Na és, mire gondoltál Tom, hogy segíthetnék nektek? – érdeklődtem kíváncsian, mert reméltem, hogy nem azt mondja, amire gondoltam.

- El akarom hagyni Riát, viszont kéne valami fedő sztori…

- És itt jövök a képbe én. – sóhajtottam fásultan.

- Tom, én tudom, hogy Tami nagyon bír téged, de nem gondolod, hogy pofátlanság ilyet kérni? – csatlakozott a beszélgetéshez Bill.

- Dorint csak nem kérhetem meg rá. – vont vállat az afrofonatos.

- Ha miattad bármi konfliktus alakul ki Dorin és Georg között, esküszöm, hogy megöllek. – villantottam az idősebbik ikerre, azt a „mindjárt felnyársallak” nézést, ami öröklődik a családom női ágán.

- Bill, védj meg! – próbált testvére háta mögé bújni az idősebb.

- Én aztán nem! – fordította el a fejét az énekes, és még egy kicsit arrébb is húzódott testvérétől.

- Most miért? – nyafizott Tom.

- Csak mert, azért. – vigyorgott Bill és újabb heves csókcsatába kezdtek.

- Khm… khm… - tetettem a köhögést csak, hogy észrevegyék magukat. Ami azt illeti sikerült is az akcióm. – Figyu! Engem nem zavar, ha ti előttem smároltok. Valahogy furcsán vonzódom a látványhoz is…

- Nem csak a csókéhoz… - szűrte ki a fogai közt a gitáros, mire én megint szépen néztem rá.

-…. de mi lesz, ha itthon lesznek a többiek is? Mert ennek az esélye nagyon magas, mivel ők is itt laknak. Jó, még Dorin könnyebb eset, de mi van Gustavval és Georggal? Nekik azért nem lenne egyszerű megmagyarázni a köztetek folyó viszonyt.

- Ez már szóba került köztünk, de semmi konkrétra nem jutottunk. – bólintott Bill.

- És ha elmondanátok nekik? – vetettem fel az ötletet.

- Nem! – jelentette ki határozottan az afrofonatos.

- Bill? – fordultam felé.

- Nem tudom. – pirongva kezdte fixírozni a parkettát, majd bátyja arcára sandított. – Dorin és Tami úgyis tudnak már róla.

- Hidd, el én bízom Georgban és Gustavban, de ez sok lenne nekik. Bármilyen szempontból nézzük ez a lányoknak is elég sokk volt.

Nem szólaltam meg. Az ikrek az arcomat fixírozták, én viszont álltam a pillantásukat, és csak hosszú másodpercek után válaszoltam:

- Igazság szerint nem.

- Mi? – döbbentek meg.

- Hát az úgy volt, hogy… tudjátok vannak kissé… hát, hogy is mondjam. – gondolkodtam el. – Érdekes stílust képviselő rajongóitok

- Ezt érthetőbben, ha kérhetném. – vonta össze a szemöldökét Tom.

- Ezt mi… izé… ők már kitalálták jóval előbb.

- Kajakra? – Bill eltátotta a száját, s a szemei alátét nagyságúra nőttek.

- Nem, kenura. – vontam vállat. – De amúgy igen. Ez már látszott rajtatok vagy mi. Igazság szerint van abban valami, ha ti ketten smároltok. Olyan jó rátok nézni. – mosolyogtam kedvesen.

- Te nem vagy normális! – ingatta a fejét Bill.

- Igen drágaságom, ezt eddig is tudtuk.