Ich liebe dich - 25. rész

Hali-hali!

   Na, itt az új rész. Nem tudom mennyire lett jó, és nektek mennyire fog tetszeni, de remélem az elvárásoknak megfelelően teljesítettem.

   Ezt a részt szeretném Eva Kaulitznak ajánlani. Ezzel már lógtam neked egy ideje. :D

   Jó olvasást!

25. rész – SMS-ek

A hallgatás nagyon egy idegesítő dolog tud lenni, ha 3 olyan ember beszélget, akik közül ketten elválaszthatatlan barátnők, a harmadik pedig csak épp, hogy odacsöppent. Sajnos aznap az én nagydumás szám se segített ki minket, úgyhogy csak ültünk ott csendesen, míg a fiúk haza nem értek.

- Megjöttünk! – dobta le Tom a kulcsát az ajtó melletti komódra, majd mikor látta, hogy nem vagyunk a nappaliban elindult a konyha felé.

- Mackókám! – ugrott Ria Töm nyakába és csókolgatni kezdte, engem meg elkapott tőlük a hányinger, de a legrosszabbul szegény Bill járt, aki csak állt ott meredten, és döbbenten, majd felsietett a szobájába, Dorin pedig utána.

- Ria! – tolta el magától a lányt Tom. – Hogy-hogy itt vagy?

- Előbb végretért a fotózás. – vigyorgott a lány.

- Értem. – bólogatott Tom, de szíve szerint Bill után rohant volna.

- Hülye picsa… - morogtam az orrom alatt, és a fejemmel intettem a két G-nek, akik követtek a nappaliba.

- Mi ez az egész? – kért magyarázatot Georg.

- Ez hosszú. – fújtam el egy tincset a szememből, ami rögtön vissza is hullott. A kijelentésemre Gustav bólintott.

- És miért rohant Dorin Bill után? – érzékeny vizek. A basszeros idegesnek tűnt.

- Ezt majd az ikrek elmondják. – a dobos bólogatott.

- De Dorint leküldenéd? – érdeklődött Georg. – 4-re vár minket az ingatlanos nő.

- Persze. – mosolyogtam rá kedvesen. – De kérlek, ne szóld le! Ha mindent megtudtok, akkor majd megérted. – a dobos hevesen bólogatott.

- Rendben. – Georg rám mosolygott, és láttam a szemében a hálát. Biccentettem feléjük, majd felszaladtam az emeletre, egyenesen Bill szobájához. Az ajtórésnyire nyitva volt így hallhattam a beszélgetést.

- Azt hittem nem érint majd meg ennyire… - szipogta Bill. – Hiszen eddig is szerettem, ők pedig együtt voltak.

- Tudom Bill. – simogatta az énekes hátát Dorcsi.

- Szerinted neki is fájt? – ahogy félszegen felemelte a tekintetét barátnőmre, csak akkor láttam meg az igazi fájdalmát.

- Biztos vagyok benne. – mosolyodott el bátorítóan az én drága barátnőm.

- Bejöhetek? – kopogtam.

- Persze! – szólt ki Bill, s mikor beléptem akkor kezdte törölgetni könnyáztatta szemeit.

- Dorin, Georg azt mondta mennetek kell. Az ingatlanos nő vár.

- Rendben leszel? – pillantott aggódva Billre.

- Aha. – válaszolt bár egyáltalán nem volt meggyőző.

- Itt maradok vele. – érintettem meg óvatosan Dorin vállát, és olyan érzésem támadt mintha áramütés érne, akár csak mikor az első találkozásunkkor megöleltem.

- Akkor meg pláne. – erőletett magára egy mosolyt Bill.

- Rendben. – sóhajtott a barátnőm, majd lassú léptekkel elindult kifelé a szobából. Az ajtófélfánál visszafordult, majd mikor úgy látta minden rendben lesz Billel, sóhajtott és elment.

- Édes lány. – közölte az énekes.

- Az. – bólintottam az ajtóra meredve, amin az előbb kilépett. – A legédesebb.

- Szereted őt? – pillantott rám Bill. Még így elfolyt sminkel, és meggyötört arccal is olyan őszinte volt.

- Jobban, mint az életemet.

- Akkor te… - kezdett bele kissé döbbenten.

- Nem vagyok szerelmes belé! – vágtam rá határozottan, mégis zavartan.

- Bocsi! – mentegetőzött. – Csak ahogy beszélsz róla meg minden.

- Igen. – túrtam bele a hajamba zavartan. – Nem vagyok belé szerelmes, de nem is úgy szeretem, ahogy mondjuk a nővéremet. Szeretem, és mégsem tudom, mit érzek iránta.

- Mint én Tommal… - harapott az ujjába Bill és ismét előbukkantak a könnyei.

- Shhh…. – simogattam a hátát. – Nem lesz semmi baj!

- Bill! – hallottuk Tom hangját, mire az énekes összerezzent.

- Ne! – suttogta halkan, rémült tekintettel. Bólintottam és az ajtóhoz siettem.

- Beszélnem kell vele! – közölte határozottan.

- Azt mondta ne! – álltam elé, hogy ne lásson be a szobába.

- De muszáj! – közölte, és engem félretolva berontott. Szorosan magához ölelte a törékeny, reszkető testet, majd ajkaik egy rövid időre találkoztak. – Holnap este már veled leszek! – kacsintott a feketére, közben pedig sármosan mosolygott. – Riával elmegyünk vásárolni. El akarja verni a fotózásért kapott pénzt. Majd érkezünk.

- O… oké. – bólintott Bill vörös arccal és kicsit meglepetten.

- Remélem, megfojtja őt egy cérnaszál. – mosolyogtam, nem épp kedvesen, majd becsuktam az ajtót.

Billel sokáig beszélgettünk. Nem csak Dorinról és rólam, meg Tomról és róla, hanem úgy mindenről. A bandáról, L.A.-ről, a családjukról, a gyerekkorukról meg az enyémről. Nem tudtuk miért követi az egyik téma a másikat, csak úgy beszélgettünk arról, ami az eszünkbe jutott. És igazság szerint ennek örültem is. Billt mindig távolabbinak éreztem magamtól, mint Tomot, és ez egy kicsit zavart is.

- És akkor tényleg szoknyában mentél iskolába? – hüledeztem egy gyerekkori sztorijuk hallatán.

- Igen. – nevetett. – Akkor egy új fiú jött az osztályba és megbeszéltük, hogy megszívatjuk, így Biankaként mutatkoztam be neki. Hála égnek a tanárok aznap nem igazán szólítgattak, úgyhogy elkerültük a lebukást. Persze a srác másnap megkérdezte, hol az a jó csaj, mi meg dőltünk a röhögéstől.

- Ez haláli! – röhögtem a hasamat fogva. A sztorizgatást végül egy hang zavarta meg, ami Bill telefonján jelezte az sms-eket.

Tom: „Szia, Édes!

Itt ülök, és baszottul unatkozom. Jó lenne, ha itt lennél! Csók a pocidra!”

- Ez aranyos. – mosolyogtam.

- Az! – Bill elmélyülten nézte a rövid üzenetet. – Hát ilyen mikor az ember szerelmes a testvérébe. – futott át az agyamon mikor azt a végtelenül boldog arcot figyeltem.

Bill: „ Szia Drágám!

Szeretnék ott lenni veled és szorosan magamhoz ölelni téged. Csók neked is.”

Akkor még nem gondoltam volna, hogy ebből a két kis ártatlan üzenetből szinte sms háború lesz, de hát a sors nagyon kiszámíthatatlan egy dolog.

Tom: „Ha most itt lennél velem, berángatnálak egy próbafülkébe, és nem eresztenélek el. Látni akarom a vörös arcod.”

Bill: „Tom, ne hozz zavarba! Itt van Tami is.”

Tom: „Legszívesebben letépném rólad a ruhát!”

Bill: „Akkor én meg neked esnék és elkezdenélek mindenfele csókolgatni, de előbb szép lassan leszedném a ruháidat. Különösen lassan az öved és az alsónadrágod…”

Tom: „Bill, én lassan már elkezdek merevedni…”

Bill: „Én is… Abbahagyjuk?”

Tom: „Kéne, de nem akarom!”

Bill: „ Ha hazajöttél számolunk!”

Tom: „Ok!”

Ez volt az utolsó sms-ük. Az énekes csillogó barna szemei könyörögve néztek rám, én pedig csak bólintottam mire egy Billt találtam a nyakamban, aki csak boldogan nevetett.

- Sokkal fogtok nekem tartozni ti Kaulitzok. – nevettem.

- Hidd el, megéri. – mosolyodott el pimaszul Bill.