Hali-hali!
Ez az utolsó jelenkezésem mielőtt egy hétre elhúzok táborozni. :D Ha szerencsétek van nem fuladok meg és megtudjátok a folytatást. :D De nem tervezek megfulladni szóval a remény megvan.
Elérkezdtünk a 13. részhez. A vége más lett mint gondoltam de hát az nem illandő ha úgy hagyom abba, hogy nem hagyok elvarratlan szálat amin egy hétig tépelődhettek. :D Dög vagyok tudom. Ja és a 13 a kedvenc számom és ez a kedven részem eddig. Cuki mi? Na de nem rizsázok itt a rész! Jó olvasást!
13. rész – „Mond, hogy ez ne lehet!”
- Aludj egy kicsit. – adtam puszit a homlokára.
- Rendben. – elmosolyodott majd a fal felé fordulva álomba szenderült.
Betakargattam majd óvatosan adtam neki még egy puszit majd kimentem a szobából és halkan becsuktam az ajtót. Mielőtt elindultam volna lefelé megnéztem Kamit, hogy alszik-e még. De már felébredt.
- Tom. – mondta mikor meglátott. – Gyere be! Mondanom kell valamit. – engedelmesen bementem és becsuktam magam mögött az ajtót.
- Mit szeretnél mondani? – ültem le az ágy szélére.
- Tudom, hogy mi történt velem délelőtt.
- Ezt, hogy érted? – lehet én voltam a hülye de nem nagyon tudtam, hogy mit szeretne ezzel mondani.
- Sclerosis multiplex-em van.
- Micsodád?
- Sclerosis multiplexem. A szervezetem megpróbálja helyrehozni a rost burkolatán keletkezett lyukakat a rendelkezésre álló támasztószövettel és így alakulnak ki a kemény gócok. Nemcsak egyetlen idegszál mentén, hanem a központi idegrendszeren belül több ponton is létrejöhet a károsodás.
- És lehet gyógyítani? – megrémültem. Lehet, hogy Kamillát még csak nemrég ismertem meg és a kapcsolatunk eléggé hullámvasút szerűre sikeredett, de féltettem.
- Kezelni lehet. Nagyon ritka, aki meggyógyul, de nem elképzelhetetlen. – mosoly húzódott az arcára. – Tudod, én már egész kislány korom óta beteg vagyok. A betegséget súlyosbíthatja a stressz. Ha megrázkódtatás ér, az idegrendszeri tüneteinek súlyosbodásával, esetleg új tünet jelentkezésével reagálok. Állapotromláshoz vezethet az erős hideg- vagy meleg behatás, láz, UV-fény, baleset fizikai-lelki hatása, valamilyen vírus- vagy egyéb fertőzés, műtétek, amely átmenetileg megbontja a szervezetem megszokott egyensúlyát. Szigorúan tilos a védőoltás, hacsak nem életmentő célú, hiszen az immunrendszerem aktiválódását okozza, ami az autoimmun folyamatok erősödésével is jár.
- Kamilla. Én… én ez nem is tudtam. Ne haragudj, hogy olyan bunkómód viselkedtem veled!
- Semmi baj! – tette a kezét a kezemre. – hirtelen Bill kétségbeesett kiáltását hallottuk a másik szobából. Kb. egy másodpercen belül már ott is voltam testvérem mellett. A rettegés fogott el mikor Bill könnyes szemmel közölte:
- Nem tudom mozgatni a bal kezem.
- Bill. – jött oda Kamilla és megfogta testvére bal kezét. – Nem elehet, hogy SM beteg vagy?
- Mi vagyok? – kérdezte döbbenten.
- Kamilla. Kérlek! Könyörgöm! Mond, hogy ez nem lehet! – néztem rá sírástól könnyes szemekkel.
- Nem tudom. A tünetei nagyon erre utalnak. – csüggedt el.
- Mi az-az SM betegség? – Bill hangja már hisztérikus volt.
- Egy idegrendszeri betegség, ami nekem is van.
- Te beteg vagy? – döbbent le.
- Igen. – bólintott. – Most nagyon figyelj rám Bill! Az elmúlt hetekben éreztél valami furcsát? Szédülést, nyelészavart, egyensúlyzavart, volt esetleg rosszul artikulált a beszéded, végtaggyengeséged, feltűnő fáradékonyságod vagy eszméletvesztésed?
- Hát… - gondolkodott el. – Tegnapelőtt éppen szendvicset csináltam és minden kiesett a kezemből. De utána nem volt semmi.
- Tom! – szólt rám Kamilla. – Hozd a kocsi kulcsot. Megyünk a kórházba. Bill! Gyere! Segítek összeszedni a fontos dolgokat. Valószínű pár napig benntartanak.
Megkerestem Bill iratait és kiálltam a kocsival majd visszamentem az emeletre. A torkomban görcs volt és mintha a szívembe tőrt szúrtak volna. Rettegtem, hogy mi lesz Billel.
Mire visszaértem ők már útra készen álltam. Átkaroltam Bill a másik kezemmel pedig a táskáját fogtam. Kamilla erősködött, hogy már jól van ezért nem segítettem neki, de szorosan mellette jöttem. Beszálltunk a kocsiba és elindultunk. Néma csönd. Kamilla kifelé nézett az ablakon, ahogy Bill is. Bár nem akarta, hogy lássam, de én észrevettem. Sírt. Megszakadt a lelkem, hogy így kell látnom.
Amint a kórházba értünk Kamilla a recepcióhoz sietett én pedig segítettem Billnek bemenni. A táskáját egyelőre a kocsiban hagytuk. Nem engedte, hogy bevigyem.
- Kamilla Trümper vagyok. – mondta a recepciós hölgynek. – Attól tartunk, hogy a bátyámnak Sclerosis multiplex-e van.
- Miből gondolja Miss Trümper? – a nő nem hitt neki. Ez látszott rajta.
- Abból, hogy én is az vagyok. Nézze csak meg a rendszerben. – a nő fintorogva megnézte a gépen.
- Ó! Igen már látom. Egy pillanat. – felvette a telefont és tárcsázott. – Jó napot doktor Müller. Lenne itt egy fiatalúr, akit ki kéne vizsgálni. A húga szerint Sclerosis multiplex-e van… A kishölgy is abban szenved… Értem. Köszönöm. – rakta le a telefont. – A fiatalúr tud járni?
- Persze. – jelentette ki határozottan Bill.
- Rendben. Elkérhetném a papírjait? – benyúltam a zsebembe és odaadtam a nőnek Bill iratait. – Köszönöm! Kérem, most jöjjenek velem. – elindult mi pedig követtük. Nem mentünk messzire. Egy közeli vizsgálónál megálltunk.
- Ő lenne az? – kérdezte egy 45-50 év körüli bajszos doktor.
- Igen. – mondta a nővér.
- Kérem, jöjjön be! – mondta Billnek és kinyitotta az ajtót. – Nővér! Teljes vérképet és CT-t kérek. Kérem, önöket várjanak itt! – fordult Kamillához és hozzám.
Bólintottuk és leültünk. Vártunk, vártunk és még mindig csak vártunk. Billt közben elvitték CT-re, de mi ottmaradtunk. A fejemben kavarogtak a gondolatok. - Vajon tényleg SM beteg? – A szörnyű gondolat ott motoszkált a fejemben. Hosszú órákat töltöttünk ott mikor egy nővér értünk jött és a főorvos irodájába kísért minket. Bill nem volt ott.
- Miss. Trümper, Mr. Kaulitz. Az eredmények megérkeztek. – mondta doktor Müller.
