Ami eddig csak álom volt - 15. rész

Sziasztok Drágaságaim! 

9 hónap. 9 hónapja kezdtem el ezt a blogot, és ezt a történetet. Tudom sokszor hónapokig nem volt rész meg semmi jelentkezés. De most itt vagyok. Befejeztem életem első hosszabb történetét.

Remélem szép emlékek maradnak erről a történetről! Nyugi! Nemsokára hozom a következő történetet. Bár az kicsit más lesz de remélem legalább ekkora sikert arat majd.

Mindent nagyon szépen köszönöm! Jó olvasást!

Puszim!

ui.: Ezt a részt elsősorban Eva Kaulitznak ajánlanám. Biztos vagyok benne, hogy emlékszik arra a részre ami csak neki szól.

15. rész – Mikor vallani kell

- Itt van a testvérük. Menjenek be. Ha elfogy a gyógyszer, jöjjenek vissza ellenőrzésre.

- Köszönjük doktor úr.

- Vigyázzanak a testvérükre. Viszlát!

- Úgy lesz. Viszlát.

- Viszlát. – mondta Kami is és az orvos elment. Nagy levegőt vettem és benyitottam a vizsgálóba.

   Bill egy kórházi ágyon ült. A jobb könyökhajlatából egy kanul ált ki, amibe infúzió volt kötve. Az arca sápadt volt és elfojt a szemfestéke.

- Bill. – odamentem hozzá és óvatosan átöleltem.

- Tohm… Kahmi… - szipogott. Kamilla elmosolyodott.

- Nyugodj meg Bill! – simogattam a hátát. Bill. Egészséges vagy. – Bill felkapta a fejét és a remény apró sugara csillant meg a szemében.

- Té… tényleg? – döbbent le.

- Nagyon ki vagy merülve. Ez okozta a tüneteid nagy részét. A bénulást pedig izomgörcsök. Kevés a kalcium a szervezetedben.

   Ahogy elkezdett mosolyogni, az ajkaihoz hajoltam és megcsókoltam. Hallottam, ahogy Kamilla száját egy aprócska sikoly hagyja el, amitől elmosolyodtam.

- Kamilla mi… - tolt el magától és magyarázkodni próbált, de mi csak nevettünk.

- Olyan cukik vagytok. – nézett ránk nagy szemekkel és elkezdte letörölgetni Bill elfolyt szemfestékét.

- Te elmondtad neki? – döbbent le.

- Igen. – bólintottam.

- Tudod Bill, az ilyen kapcsolatokról, japánban rajzfilmeket csinálnak.

- De perverz vagy! – mondta ledöbbenten.

- Ti meg dilisek. – nevetett ás átölelt minket.

- De azért szerethetők. – szólaltunk meg Billel egyszerre és nevetni kezdtünk.

   Miután Billnek lement az infúzió elhagytuk a kórházat. Mivel anyáékat felhívtuk, hogy azonnal jöjjenek haza, ők már a házunk előtt vártak minket. Bementünk és mesélni kezdtük, hogy mi volt ma.

- És van még valami. – kezdtem bele a legnehezebbe.

- Mi lenne az drágáim? – kérdezte anya mikor már megkönnyebbült.

- Bill és én… szóval… - nem nagyon tudtam, hogy mondjam el, de Bill besegített.

- Szerelmesek vagyunk. – fogtuk meg egymás kezét. Anya és apa teljesen ledöbbentek. A hosszú percekig tartó csendet Kamilla törte meg.

- Jaj, ne már! – nyafizott. – Most mi a baj? Szeretik egymást és együtt vannak? Hosszú évekkel ezelőtt ég egy test és egy lélek voltak. Most egy lélek két testben. Biztos még fura nektek a szitu, de ők boldogok. És ez így jó. – meglepődtem. Ahhoz képest, hogy milyen fiatal rendkívül bölcs.

- Drágám? – fordult anya felé Gordon.

- Ez még nagyon furcsa nekünk. – mondta végül anya. – De…

- …ha tényleg boldogok vagytok, nem állhatunk az utatokba. – fejezte be anyu mondatát Gordon.

   Még egy jó ideig beszélgettünk majd anya, apa és Kamilla is elment. Mi pedig a nappaliban voltunk. Én ültem Bill pedig feküdt, úgy, hogy a feje az ölemben volt.

- Emlékszel Tom? – bújt hozzám szorosan.

- Mire? – kérdeztem érdeklődve és átöleltem.

- „Azt mondtad, hogy bármit kérhetek… nos, lenne itt valami, azt szeretném kérni, hogy soha, soha ne hagyj egyedül.”

- Nem foglak. – húztam még közelebb.