Ich liebe dich - 2. rész

Hali-hali!

Tudom, elég sokat késtem de nagyon zűrös napok meg esték vannak mögöttem. De most egész oks minden. Szóval itt a rész! Várom a komikat és akkor nemsokára jön a kövi is. Jó olvasást! Puszi!

2. rész – Hello, L.A.!

- Sziasztok! – nyitottuk ki az ajtót és bekiabáltunk. A 4 fiú meg majdnem infarktust kapott, mi meg röhögő görcsöt.

- Na, ti is megjöttetek. – Tom akkor is ugyan olyan flegmán viselkedett.

- Hát nem miattad repültünk több ezer kilométert az fix. – tettem csípőre a kezem.

- Úgyis tudjátok, hogy örülök nektek. – vigyorgott.

- Mi is itt vagyunk. – lökte oldalba Bill.

- Sziasztok! – szállt ki Georg és 3-3 puszival köszöntött minket.

- Szia. – mintha Dorinnak elszállt volna minden bátorsága, ahogy Georgnak is.

- Ezekkel mi van? – súgta oda Bill.

- Nem tudom. Hát ti?

- Mi sem. – súgta Georg mire én felsikoltottam.

- Ti sem változtatok. – pacsizott le velem Gustav.

- Ahogy ti sem. – adott neki 3 puszit növcsi. Csak Dorin köszönt Gustavnak puszival.

- Úgy látszik az ifi úr nem is száll ki.

- Kényelmesen elhelyezkedtem. – terpeszkedett az ülésen.

- Tudod, ha 30°-kal felém fordulnál tökéletes céltábla lennél.

- Te mindig tudod, mit kell mondani. – mosolyodott el.

- Tudom.

   Az arcomon 1000 wattos vigyor terült szét. A mi kis szócsatánkat az zavarta meg, hogy egy autó állt meg mellettünk és David szállt ki belőle.

- Indulhatunk? – kérdezte köszönés helyett.

- Szia, David. – én drága barátosném. Mindig olyan udvarias volt.

- Felőlem. – vontam vállat. Bepakoltunk a kisbuszba (mert a fiúk azzal jöttek értünk), beszálltunk majd elindult a fiúk háza felé. – Mennyi időt adtok a városnak? – vigyorogtam sátánian.

- Egy, két… - kezdte Bill, de Tom közbeszólt.

- Másodpercet.

- Barom! – vágtam fejbe.

- Nem zavar, hogy vezetek? – kiabált rám és a többiek is csak néztek.

- Őszintén?

- Nem. – válaszolt helyettem Dorin és nevetni kezdtünk.

- Te oszt komplett idióta vagy. – morgolódott tovább Tom. Ám én a mögöttem zajló beszélgetésre figyeltem.

- Jól utaztatok? – kérdezte Georg Dorint.

- Igen. – bólintott barátnőm. – Bár nem örülök, hogy késtünk, de egész jól.

- Ugyan.- legyintett Georg. – Ez nem számít. Benne volt a pakliban.

- Csak félek, hogy David neheztel ránk ezért.

- Ugyan hagyd csak. Figyelj…

- Tamara! – szólt rám Gustav, aki mellettem ült.

- Barom! – szóltam előre majd Gusti felé fordultam. – Tessék? – ő meg csak pislogott. – Mi van? – értetlenkedtem.

- Ahhoz képest, hogy nem figyeltél jó reagod volt. – pislogott még mindig.

- Hát, köszi. De te meg ne pislogj úgy, mint akit most sokkolóztak.

- Jó.

- Na, mielőtt olyan durván félbeszakítottál… - a visszapillantóban láttam, hogy szúrós szemekkel néz rám. – elintéztünk minden dolgot szóval nem kell papírokkal rohangálnotok.

- Imádlak titeket. Ezt, hogy köszönhetném meg?

- Hát… - Tom arcán kaján vigyor jelent meg.

- Bekussolsz! – szóltam rá.

- Jól van, na. – megtámasztotta a fejét és bambulva vezetett tovább.

   Az út további része csendesen telt. Zenét hallgattunk, Georg meg Dorin nem tom mit csináltak és bár marhára baszogatta a fantáziámat nem kukkeroltam őket. Gustav vagy aludt, vagy csukott szemmel hallgatott zenét, nem tudtam rájönni. Tom ugyebár vezetett. Bill meg Tomot stírölte. Mikor már 5 perce csinálta azért már én se kételkedtem, de nagyon fura volt. Ahogy így vizslattam őket észre se vettem, hogy megérkeztünk.

- Gustav. – bökdöstem a karját.

- Mi van? – riadt fel.

- Szóval szunyáltál.

- Asszem. Előbb még nem úton voltunk?

- Megérkeztünk. – nagyon bírtam a fiúkat, de néha totál lehoztak.

   Kiszálltunk, kivettük a bőröndöket majd bevittük őket a házba. Jó kis lakás volt. Tágas meg világos. Először egy kis előtér majd egy nagy nappali és konyha, meg lépcső. Az emeleten 6 szoba meg 5 fürdő. Miután Dorinnal elfoglaltuk a szobáinkat kimentünk az erkélyre, ami közös volt. A házból csodás kilátás nyílt a városra.

- Hello, L.A.! – kiáltottuk egyszerre.